Magyarország (Hunnia Filmgyár), 120 perc, ff, háborús dráma

A Filmről

Néhány, Ukrajnában állomásozó munkaszolgálatost hátravezényelnek a frontról védműveket építeni. A kegyetlen bánásmód, az alultápláltság és a betegségek tizedelik soraikat. Az egyik ilyen században szolgál Ónodi II., a neves középcsatár (Sinkovits Imre), így amikor a németek futballmérkőzéssel akarják szórakoztatni az állományt a Führer születésnapján, őt bízzák meg azzal a feladattal, hogy szervezzen csapatot a munkaszolgálatosokból. Ónodi (becenevén Dió) első körben kedvezményeket csikar ki a játékosoknak - extra ellátmányt és felmentést a munka alól -, ami igencsak vonzóvá teszi a focista poziciót a kiéhezett és elgyötört rabok szemében. Így kerül be a csapatba Rácz, a kommunista agitátor (Molnár Tibor), Géza, a baloldali magyartanár (Koltai János), Pogány, a folyton éhes dobos (Márkus László) vagy Steiner, a kéballábas zsidó (Garas Dezső). Végül arra használják fel az edzést, hogy megszökjenek, de rövid úton elkapják őket. A szökésért rögtönítélő bíróság és kivégzés jár, de a meccset már nem lehet lemondani, így ki kell állniuk a németek ellen, s ha jól viselik magukat, akár még kedvező elbírálásra is számíthatnak.

Steiner, Steiner, te nagyon akarsz élni, te Steiner!

Hihetetlen, de igaz: A film megtörtént eseményen alapul, ugyanis 1942 nyarán Kijevben, a megszálló német csapatok és a kijevi kenyérgyári munkások között lejátszott labdarúgó-mérkőzések utolsójaként, "halálmérkőzés" néven híresült el. Ezt a – az azóta kiderült: hamis – legendát és egy auschwitzi mérkőzés történetét írták át az alkotók magyar viszonyokra. A filmre vitel ötlete Bacsó Pétertől származik, ebből kifolyólag a későbbi változatok egytől egyik remake-nek tekinthetők (még ha ezt az amerikai Menekülés a győzelembe (Victory, 1981) alkotói letagadták).

A Két félidő a pokolban nem tudta maradéktalanul kihasználni a történetben rejlő lehetőségeket. A legfőbb hiba mindenekelőtt a rossz tempó: a fölöslegesen hosszúra nyújtott előkészítésre egy viszonylag kidolgozatlan és túl rövidre zárt befejezés következik, illetőleg egyes fordulatok hiteltelenek. Ám minden hibája ellenére egy időtálló mesterművel van dolgunk, kiemelkedő színészi alakításokkal, emlékezetes beszólásokkal és döbbenetesen megkomponált nagytotálokkal, például a film végi meccs színhelyéről.

A hatalomnak és a történelemnek kiszolgáltatott kisember drámájára épülő Két félidő a pokolban Fábri legjobban sikerült alkotásai közé tartozik. A futballőrület és a munkatábor lélektanának egybejátszatásával a rendező a lélekábrázoló művészetének csúcsára jutott, nála a labdarúgás élet-halálharc kérdése lett. Az esély nélkül is vállalt küzdelem a játékszabályok betartásának lehetőségét kínálja, a legmegalázóbb és legkilátástalanabb helyzetben is képessé teszi a győzelemre a „halálraítélt” munkaszolgálatos katonákat; a gólöröm visszaadja a pálya szélén szurkoló sorstársaiknak is emberi méltóságukat. A győzelem erkölcsi fölénnyel, nyílt ellenállással ér föl: a németek szórakoztatására rendezett mérkőzés így válik vérbe fojtott dicsőséges forradalommá.

A film 1962-ben megnyerte a magyar filmkritikusok az évben első alkalommal kiosztott nagydíját, Sinkovits Imre pedig megkapta a legjobb férfi alakítás díját. Fábri Zoltán tragédiába hajló, de a szatírák maró humorát sem mellőző remekműve később olyan legendás hollywoodi filmeket ihletett meg, mint a már említett Menekülés a győzelembe vagy a Hajrá, fegyencváros! (The Longest Yard, 1974). Utóbbi esetében azonban a futballból amerikai foci lett, a munkatáborból pedig börtön.

Kétségtelen, hogy Fábri nem szovjet típusú propagandisztikus filmet forgatott, hanem olyat, ami a mai napig megállja a helyét a hollywoodi szuperprodukciók mellett is, mert bár magyarok a főszereplői, de alapvetően univerzális módon szól arról, hogy a foci sokszor több egyszerű sportnál.

Érdekességek

- A film forgatókönyvírója, Bacsó Péter először Máriássy Félixet kereste fel a rendezéssel, aki azonban nem érzett affinitást a téma iránt.

- Hiába őrzi szobor a legendás mérkőzés emlékét a kijevi Start stadion előtt, 2009-ben történészek kiderítették, hogy ugyan valóban volt egy mérkőzés 1942-ben, de nem volt több egy átlagos focimeccsnél, amit a szovjet propagandagépezet fordított ki.

- A mérkőzésről a szovjetek 1963-ban készítettek filmet. A Jevgenyij Karelov rendezte A harmadik félidő ráadásul kifejezetten laposra sikerült, magyarországi forgalmazása pedig szinte teljes érdektelenségbe fulladt: bemutatójakor, 1964. április 2-án csupán a budapesti Honvéd mozi tűzte műsorára.

- A meccsjelenetekben nem Sinkovits Imre, hanem a Vasas futballlegendája, gólvágó centere, az angyalföldi klub 1957-es első bajnokcsapatának tagja, Szilágyi I. Gyula szerepelt.

Vélemény

Mivel jómagam is focizok és előszeretettel nézek meccseket is, így a labdarúgással kapcsolatos filmek előnyös helyzetből indulnak nálam. Ugyanakkor ez azt is jelenti, hogy kritikusabb szemmel is nézem őket. Szerencsére a Két félidő a pokolban mindenképp a legjobbak közé tartozik, vagy talán mind a mai napig a legjobb film ami valaha is a fociról készült. Fábri Zoltán a magyar foci aranykorában készítette el kiemelkedő, szimbolikus jelentőséggel is bíró filmjét. Hősei olyan szabadságukban korlátozott emberek, akik arra a 90 percre félretesznek mindent és elhiszik, hogy képesek lehetnek elérni valami nagyot. 

A film nagyszerűsége elsősorban magában a labdarúgás mai napig kiapadhatatatlan erejében és népszerűségében rejlik. Abban, ahogy a legkülönbözőbb hátterű és természetű emberek a focimeccsen mindent elfeledve egy emberként szurkolnak a csapatuknak. Egy meccsen ugyanis mindenki kiüvölthette magából a feszültséget, örömittas mámorban úszhatott egy gólnál, elfelejthette, mi van a munkahelyen, milyen zűrök vannak a családban, lesz-e elég pénze a hónap végén. Ezen problémák jelen filmünk esetében több szempontból is szimbolikus jelentőségűek: a munkatáborban ugyanis mindenki egyetlen nemes célért küzd, legyen akár játékos, akár szurkoló. Ilyenkor senki sem kommunista vagy zsidó, szegény vagy gazdag, fogvatartott vagy rabtartó, hanem szimplán csak magyar ember. A magyar futball fénykorában és a kommunista elnyomás kellős közepén ugyanezen probláémák pedig még hatványozottabban kidomborodnak. 

A film másik erősségét pedig a zseniális színészgárda biztosítja. Fábri Zoltánnak és csapatának szerencsére sikerült összeverbuválnia a korszak legnagyobb színészlegendáit. Sinkovits Imre szinte lubickol Dió szerepében, de mellette a Pogányt alakító Márkus László, vagy éppen a Steiner szerepében emlékezetes alakítást nyújtó Garas Dezső is mindenképp kiemelendő. Szerencsére azt a hibát sem követték el az alkotók, hogy fekete-fehérek lettek volna a szereplők, azaz a rabok a jók, a fogvatartók a rosszak. Mindkét oldalon megvannak ugyanis az erős és gyenge erkölcsű emberek, ezáltal a karakterek is jóval árnyaltabbak lettek. 

Dió, ne rúgd be, hallod Dió, könyörgöm, ne rúgd be!

Az is igaz, hogy a Két félidő a pokolban nem elsősorban sportfilm. A foci csupán a körítést adja hozzá és ezáltal a cselekmény abszurditását szolgálja, ahogy azt Fábri egy háborús környezetbe integrálja. Valójában leginkább arról szól a film, hogy a döntés egyedül a miénk: Túlélés vagy becsület? Önérzet vagy szolgai meghunyászkodás? Az erkölcsi győzelem így is, úgy is a csapaté, ezt a meccset elvesztették a németek, és ezt ők is tudják. A film utolsó fél órája feszültséggel teli, a záró képsorok pedig letaglózóak, kevés ennél szomorúbb lezárást láttunk eddig magyar filmben, de nem mondhatom, hogy nem volt erre szükség. Fábri Zoltán ugyanis tudta, hogyan kell emlékezetesen lezárni egy történetet. 

A Két félidő a pokolban egy parádés színészi alakításokkal megspékelt kőkemény dráma, melynek méltó helye van a magyar filmgyártás ékkövei között. A néző pedig legyen fiatal vagy idős, nő vagy férfi, mindenki számára kötelező film.

https://gloria.tv/post/7CojVozqxNN26fzTMQ6NArZmL

Ítélet: 10/9