Magyarország (Hunnia), 84 perc, színes, szatíra

A Filmről

Legyen szó dokumentumfilmről vagy játékfilmről, drámáról vagy éppen szatíráról, a foci mindig is szerves része volt a magyar filmnek a második világháború óta. A háború utáni magyar focis filmek sorában a Keleti Márton által rendezett 1951-es Civil a pályán volt az első ilyen jellegű alkotás. A filmben ugyan a futball köré szerveződik a történet, ugyanakkor népművelő és propagandista célzattal leginkább a sportra való buzdítással foglalkozik. Az 1956-os, szintén Keleti Márton által rendezett A csodacsatár ezzel szemben egy egyértelműen szatirikus film, melynek helyszíne egy elképzelt ország, Futbólia, amely könnyen rokonítható az ötvenes évek Magyarországával. Keletiék ötletességei azt bizonyítják, hogy a diktatúrákat alig leplezetten bíráló alkotás szabad művészi akarat és kezdeményezés szüleménye, az eddigi filmektől eltérően tetten érhető benne az alkotói szabadság is. 

A Rákosi-féle személyi kultusz és a foci összefonódásának emléke, illetve a levert forradalom következtében külföldön maradt focisták miatt éveket kellett várni egy olyan filmre, ahol megint a futballt illette meg a központi szerep, egészen 1961-ig, Fábri Zoltán Két félidő a pokolban című alkotásáig. Története a második világháborúban játszódik, amikor egy büntetőszázad lerobbant katonái közül igyekeznek egy csapatnyi embert összeverbuválni a Hitler születésnapjára rendezendő ünnepi mérkőzésre. És ezzel el is érkeztünk mostani filmünkhöz, ahol a közös pontot Garas Dezső jelenti. Míg előbbi filmben a kétballábas Steinert alakítja, addig Sándor Pál alkotásában már a futballfanatikus mecénást hozza emlékezetesen. 

Budapest, 1924. Minarik Ede (Garas Dezső), a megszállott mosodás minden szabadidejét és pénzét csapatának, a másodosztályban vegetáló Csabagyöngyének szenteli. Élete célja, hogy feljuttassa a klubot az élvonalba, de megannyi akadállyal kell szembenéznie. Játékosai elégedetlenkednek a mostoha viszonyok miatt, az egyetlen klasszis Vallay, a kapus (Vogt Károly), aki körül keselyűként köröznek a riválisok ügynökei. A megszállott önjelölt focimenedzser a kérlelhetetlen végrehajtók fenyegetésétől tartva nem lát más kiutat, mint hogy egy-egy játékosát eladja a riválisoknak. De Minarik nem adja fel, mert „Kell egy csapat.”

A cselekmény az 1920-as évekbe repíti vissza a nézőt, a magyar futball azon hőskorába, amikor még nem igazán készültek a meccsekről felvételek. A film jelmondata szállóigévé, főhőse fogalommá vált, szinte azonnal. Minarik lett az ellenszélben küzdő, minden pofon után felálló, makacsul álmodó kisember archetípusa, aki egyszerre komikus és tragikus figura. A történet túlmutat a futball közegén, a szedett-vedett csapatért való harc közéleti és társadalmi metaforaként is érvényes, a rendező nem csak a régi idők focija, hanem a mozi hőskora előtt is tiszteleg. A képi megoldások (szöveges inzertek, lassítások, gyorsítások), a burleszkbe illő gegek és a színészi játék stílusa mind a klasszikus némafilmeket idézik, mintha ezzel az időutazással pótolná is az egykori filmesek által elmulasztott lehetőségeket. Az alkotók igazi bravúrja, ahogy a hang, a színek és a némafilmes eszközök egyvelegéből egységes formavilágot teremtenek. 

Sándor Pált és állandó forgatókönyvíróját, Tóth Zsuzsát Mándy Iván prózája ihlette meg, aki a magyar írók közül elsőként emelte irodalmi témává a futballt. A pálya szélén című kisregényének főszereplője Csempe-Pempe, a fanatikus játékosmegfigyelő, belőle lett Minarik Ede a filmváltozatban. Sándorék nem a konkrét cselekményt, hanem a kisemberek és a perifériára szorultak által benépesített szürreális-abszurd Mándy-világot akarták visszaadni, többek közt a precízen kidolgozott képi világ segítségével. Ragályi Elemér operatőr célja az volt, hogy egyetlen hétköznapi snitt se legyen a filmben, miközben valóban a húszas éveket idézzék a kosztümök, a frizurák és a képi megoldások. A külsőben készült fakó felvételek és a belsők párás, füstös képei biztosítják a húszas évek valóságát idéző látványvilágot.

A Régi idők focijának és főként Garas Dezső alakításának köszönhető az is, hogy megszületett a hazai filmtörténet talán legikonikusabb figurája, akinek máig nem kopott meg a kultusza. Alakja szinte egy az egyben Chaplinre emlékeztet, a burleszk legnagyobb alakjához hasonlatosan újabb és újabb ravasz ötleteivel ő is legyőzhetetlennek tűnik. Filmtörténetünk egyik legemlékezetesebb, sajátosan magyar figurája mélyen kötődik az első világháború utáni évek budapesti életvilágához. A foci és a mozi iránti szenvedély mellett ugyanis megjelenik a Horthy-korszak társadalomrajza is, ami keserű, szomorkás színt visz a derűsre stilizált némafilmes világba.

A Régi idők focija 1974-ben megkapta a Magyar Filmkritikusok Nagydíját, és ugyanabban az évben különdíjban részesült a Teheráni Nemzetközi Filmfesztiválon, 2012-ben pedig bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

Érdekességek

- Sándor Pál és Ragályi Elemér operatőr elhatározták, hogy az egész film képi világát a borult, sötét időjárás köré építik, és teljesen kizárják a napfényes, derűs időt. Mikor azonban a forgatás elkezdődött volna, napokig verőfényes napsütésben fürdött minden. Ezért a forgatást szüneteltették, amíg rosszabbra nem fordult az idő.

- A tökéletességre való törekvés sem könnyítette meg a stáb dolgát. Előfordult például, hogy a rendező csupán azért mondott le egy hangulatos régi házról, mert kiderült, hogy 1927-ben, vagyis a történethez képest három évvel később építették. 

-  A filmet több helyszínen forgatták, azonban a legtöbb jelenetet a kőbányai szeméttelepen vették fel, mert olyan futballpályát nem találtak, ahová ne lógott volna be egy-egy oda nem illő villanyvezeték, oszlop vagy modern ház a háttérben. A szeméttelepen kialakított pálya lett a Csabagyöngye SC otthona, a fából készült lelátót külön a forgatás kedvéért építették.

- Nem sok hiányzott hozzá, hogy Haumann Péter kapja Minarik Ede szerepét, mivel a szerepre eredetileg kinézett Garas Dezső sűrű elfoglaltságaira hivatkozva elsőre nemet mondott. Szerencsére a keresés ideje alatt elhárultak a színészegyeztetés problémái, és Garas mégis el tudta vállalni a szerepet. 

- Minarik legendás öltözője csak díszlet volt. A korhű berendezés kedvéért a VIII. kerületben, éppen bontás alatt álló házakból hoztak el régi fa ajtókat, gerendákat, de még a filmben látható dézsát is.

- Az egyik mosodai jelenetben meztelenül látható Garas Dezső és partnere, Molnár István. Sándor Pál rendező másfél órán át kapacitálta Garast, aki szemérmes ember volt, és egyáltalán nem akart levetkőzni. A direktor azzal győzte meg, hogy megígérte, szolidaritásból ő is levetkőzik majd, de nem tartotta be az ígéretét.

- Minarik hosszú, barna, kaftánszerű kabátja, amelyet pontosan úgy készítettek el, ahogy Mándy megírta, Garas Dezső szerint azonban nem állt el elég jól. Ezt a problémát úgy oldották meg, hogy minden beállítás előtt kitömték a zsebeket, és amikor csak lehetett, Garas zsebre tette a kezét, hogy a kabát még jobban „elálljon” a testtől.

- A Minariknál megrendezett lakoma tortacsatába torkollik. Ezt a jelenetet sem volt könnyű feladat leforgatni, mert a torták folyton elolvadtak, hiába próbálták cérnával összekötni őket. Sándor egyetlen beállítással akarta felvenni a tortacsatát, de a torták legkésőbb a beállítás háromnegyedénél elolvadtak. Ekkor találta ki, hogy Tóth Zsuzsa írjon Minariknak egy mondatot, amelyet a tükörbe nézve elmond, miközben az asszisztensek kicserélik a tortákat. Ez a bizonyos mondat volt a „Kell egy csapat!”, melyet Garas Dezső a saját kérésére végül így mondott: „Mert kell egy csapat, kell!”

- A Magyar Labdarúgó Szövetség által évente odaítélt díjak közül a legjobb sportszervezőnek járó elismerés neve Minarik Ede-díj.

Vélemény

A filmek iránti rajongásom mellett a labdarúgás is igen előkelő helyen áll az általam kedvelt dolgok listáján. Épp ezért lehet kissé furcsa, hogy valami egészen hihetetlen módon még most láttam először a Régi idők fociját. Pedig focirajongóként mindenki úgy tartja, hogy egy kötelező alapműről van szó. Igen találó a film címe is, ugyanis mindenkinek más és más korszak ugrik be, mindenkinek mást jelent a régi idők focija. Ha már Magyarországon maradunk és a magyar futballról beszélünk, nagyszüleinknek minden bizonnyal az aranycsapat sikerei (és sajnálatos VB-döntős kudarca) ugranak be. Szüleinknek már sajnos jóval kevesebb pozitív emléke lehet, még akkor is, ha a labdarúgó válogatottunk utoljára 1986-ban szerepelt a labdarúgó elitsorozatban. Az én korosztályom pedig finoman szólva sem volt elkényeztetve magyar futballsikerek tekintetében, jómagam is (debreceniként) inkább a helyi csapat 2000-es évek sikereire emlékszem vissza a legszívesebben.

"Kell egy csapat" - hangzik el a film mára már szállóigévé vált mondása. Ez a mondat pedig a mostani fiatal generáció számára, hosszú idő után szerencsére újra értelmet nyer. A mostani Rossi-féle labdarúgó válogatott ugyanis pontosan a Minarik Ede szájából elhangzott mondatot testesíti meg, igazi egységes csapatot alkotva.    Na de nagyon elkanyarodtam a filmtől, úgyhogy térjünk is inkább vissza ahhoz, ugyanis a mai fő témánk nem a labdarúgás, hanem Sándor Pál ikonikus alkotása. A Régi idők focija egy nagyon különleges film, melyben egy igazán különleges és nem mindennapi stílus ötvöződik a sajátos humorral és képi világgal. Ez így együtt pedig nem biztos, hogy minden nézőnek a tetszését elnyeri. Én sem tudom igazán eldönteni, hogy melyik oldalon álljak. Egyrészt ugyanis díjazom, hogy az alkotók az 1920-as évekre jellemző némafilmek világát hozták vissza és ötvözték azt burleszk szerű elemekkel. Ugyanakkor számos esetben nekem már túlzottan sok volt a film igazán egyedi humora.

Annyi viszont bizonyos, hogy Minarik Edének és az őt megszemélyesítő Garas Dezsőnek mindenképp ott a helye a legnagyobbak között. Felejthetetlen, ahogy esetlen kalapjával, lógó nagykabátjában, ormótlan cipőjében és kis bajuszával feltűnik a vásznon, megváltva ezzel a jegyét mind a magyar futball arcképcsarnokában, mind a magyar filmművészet ikonikus alakjai között. Mondhatnám akár úgy is, hogy ugyanúgy a mennybe megy, mint ahogy a filmben a válogatottban lőtt gólja után.

A film digitálisan felújított változatban elérhető a FILMIO kínálatában.

Ítélet: 10/7,5