Spanyolország, Mexikó (Gustavo Alatriste, UNINCI), 90 perc, ff, dráma

Rendező: Luis Buñuel

A Filmről

1960-ban a spanyol filmesek új generációja rávette Luis Buñuelt, hogy 1936-os távozása óta először ismét szülőhazájában készítsen filmeket, ennek eredményeképpen született meg ironikus drámája, a Viridiana. A történetben Viridiana, a fiatal apácanövendék (Silvia Pinal) kolostorba vonulásának előestéjén meglátogatja nagybátyját, Don Jaimét (Fernando Rey), a gazdag földbirtokost. Mivel a lány megszólalásig hasonlít elhunyt feleségére, feleségül szeretné őt venni és egyúttal magáévá tenni. Mivel a lány felháborodottan visszautasítja, az utolsó pillanatban végül lemond tervéről és lelkiismeret furdalásától gyötörve megöli magát, így törvénytelen fia, Jorge (Francisco Rabal) mellett Viridiana lesz a másik örökös. A lány mindent megtenne azért, hogy megváltsa a világot, így tolvajok, utcalányok és koldusok rémes csapatát fogadja be, irgalmassága azonban elkerülhetetlen katasztrófához vezet.

A spanyol hatóságok néhány változtatással ugyan, de elfogadták a forgatókönyvet, azonban nem volt alkalmuk megtekinteni a kész filmet az 1961-es Cannes-i Filmfesztivál előtt. Annak ellenére, hogy a fesztiválon elnyerte az Arany Pálmát, Spanyolországban és sok más országban azonnal (és hosszú időre) betiltották az alkotást. Buñuel ugyan menet közben kibővítette a forgatókönyvet, de attól még egy cseppet sem veszített abból a képességéből, hogy sokkolja és vérig sértse a bigott nézőközönséget. A szürreális pillanatokkal teli film tökéletes bemutatása az emberi természet mérhetetlen őrültségeinek és az élet elfojthatatlan komédiáinak.

Buñuel vezérgondolata az volt, hogy bemutassa, hogyan ereszkedik le Viridana a tisztaságból a hétköznapiságba, illetve miként adja fel előbb a vallási elkötelezettség magányát a világi jótétemények kedvéért, majd miként bucskázik le innen is egy szerelmi háromszög pikáns mellékszereplőjének a megalázó helyzetébe. Bár úgy tűnik Buñuel a szegényebb rétegbe is belerúg egyet, az ő dramaturgiai feladatuk elsősorban az volt, hogy lerombolják Viridianának az emberek megválthatóságába vetett hitét,miszerint pusztán passzív jótéteményekkel bárkinek a jellemében pozitív változást érhetünk el.

A Viridiana bővelkedik a jellegzetes „buñueli szimbólumokban”, melyben Buñuel egyrészt nyíltan kigúnyolja az egyház és a kereszténység szimbólumait és eszméit, másrészt előszeretettel alkalmazza a szexuális fetisizmus eszközeit. Előbbi miatt a Vatikán nyilvánosan ítélte el a filmet, és megtekintését napjainkban sem ajánlja híveinek. Ezzel szemben a filmkritikusok és filmkészítők 1996-ban a legjobb 20. századi spanyol filmnek választották.

Érdekességek

- A koldusok vacsorájánál Buñuel olyan képi megoldást alkalmazott, melynek során pontosan úgy mutatja a nézőnek a féktelen, részegségbe, orgiába hajló zabálást, mint ahogy Leonardo Da Vinci Az utolsó vacsora című freskóján láthatjuk az alakokat, ahol a koldusok magát Jézust és tanítványait jelenítik meg. 

- Franco tábornok állítólag kétszer is megnézte a filmet, és személyesen neki semmi problémája nem volt vele. Azonban engedett a nyomásnak és betiltatta annak vetítését, azokat pedig, akik engedélyezték a forgatást, kirúgatta. 

- A filmben szereplő koldusok öltözéke igencsak hitelesnek bizonyult. A stáb ennek érdekében bejárta Madrid külső kerületeit, hogy felkutassa a helyi hajléktalanokat, akiknek új ruhákat adtak rongyaikért cserébe, melyeket nem mostak ki, csak fertőtlenítették őket

- A filmben a mexikói származású Silvia Pinal volt az egyetlen nem spanyol színész.

Vélemény

Luis Buñuel minden kétséget kizáróan az egyik leg(el)ismertebb spanyol ajkú rendező, aki a maga korában gyakorlatilag ugyanakkora jelentőséggel bírt, mint napjainkban Pedro Almodóvar. Filmjeiben különös hangsúlyt kapnak a különböző társadalmi problémák, a vallásellenesség és az elfojtott erotika. Ezek mindegyike megjelenik mostani filmjében is és igencsak fontos szerepet kapnak. Köztudott, hogy Buñuel igencsak szeretett különféle szimbólumokkal operálni. Ezek több alkalommal is megjelennek a képernyőn, mint amikor Viridiana alvajáróként hamut hint Don Jaime ágyára – így készíti fel őt  öntudatlanul is a nem sokkal később bekövetkező halálra. Vagy amikor Jorge kiszabadít egy kutyát a szekér alól, amelyhez kötötték, miközben egy másik szekérhez egy ugyanolyan kutya van ugyanúgy hozzákötve, ezzel is jelképezve, hogy mennyit is jelent egy-egy barátság.

A legjobban sikerült jelenet azonban kétségkívül a film zárójelenete, ami az eredeti változatban nem is így zajlott volna. Abban a változatban Viridiana egyszerűen belépett volna Jorge szobájába és becsukódott volna mögötte az ajtó. A cenzúra miatt azonban egy sokkal ravaszabb megoldásra ösztökélte a rendezőt, amiben fontos szerepet játszik a kártya – így jutunk el az isteni Bibliától az ördög Bibliájáig. Ezek a pillanatok jelentik számomra a film legnagyobb erősségét, ezt leszámítva ugyanis nem okozott túlzottan nagy katarzist a film, bár lehet bennem van a hiba.

Jó a témafelütés, jó az indítás és a szerelmi szálig egészen jól működik a történet, de a hajléktalanok tivornyája nekem már túl sok volt, annak ellenére is, hogy Az utolsó vacsorára történő utalás igencsak emlékezetesre sikerült. Luis Buñuel számomra egyenlőre az az alkotó, akihez még kell egy kis idő, de lesz is időm vele és nem mindennapi stílusával megismerkedni, mert még pár alkalommal találkozok vele (rögtön következő bejegyzésemben is).

https://www.karizmatikus.hu/noha/a-mi-mozink-2/video/437-viridiana-1961.html

Ítélet: 10/6,5