Franciaország (Play-Art, Filmsonor, Titanus), 132 perc, ff, dráma

A Filmről

Jacques Becker, a méltatlanul kevéssé ismert rendező utolsó regénye José Giovanni regényén alapul, ami egy szökési kísérlet igaz története, amelyben maga a szerző is részt vett 1947-ben. Becker Giovannival közösen írta a forgatókönyvet, majd a szerepeket amatőrökkel játszatta el. Az amatőr színészek szerepeltetése azonban csak egyike azon elemeknek, amelyek megerősítik ezen különleges film hitelességét. A filmélményben döntő tényező Becker időkezelése is, melynek során egyetlen, csaknem négyperces beállításban vette fel azt a jelenetet, amelyben az öt cellatárs áttöri a cella kőpadlóját, tudatosítva ezzel a nézőben, hogy az emberek a szemük láttára fejtik ki azt az erőfeszítést, ami a kőpadló feltöréséhez szükséges.

A cella öt lakója előzetes letartóztatásban van a börtönben, ítéletre várnak, és mindannyian olyan bűnt követtek el, ami miatt hosszú letöltendő börtönbüntetésre kell számítaniuk. Szökést terveznek, és a végrehajtás időpontját nagyban meghatározza, hogy éppen kőműves-munkálatokat végeznek a körletben, ami megfelelő háttérzajt nyújt ahhoz, hogy átvéssék a cella alsó födémét, amivel bejuthatnak a börtön alatti csatornarendszerbe. Az egyedüli komoly akadály egy betonfal, ami azonban olyan erős, hogy úgy döntenek, pár éjszakát felölelő munkával inkább körbeássák azt. 

A szökésben rejlő feszültséget még intenzívebbé teszi, hogy Gaspard (Marc Michel) nézőpontját kell magunkévá tennünk, azét a fogolyét, akit egy másik cellából helyeztek át váratlanul az eredeti összeesküvők közé. Érkezése arra kényszeríti a többieket, hogy válasszanak: feladják tervüket, vagy bizalmukba fogadják a jövevényt. Noha végül az utóbbi mellett döntenek, Gaspard nem simul be tökéletesen a csapatba, aki nemcsak tanultságban és viselkedésben különbözik tőlük, hanem abban is, hogy ő az egyetlen, akinek részletesen megismerjük az esetét. A jelenléte keltette feszültség adja a film elsődleges lélektani izgalmát, amely a film döbbenetes végkifejletekor tragikus dimenziót ölt.

Az odú nem kerülhette el az összevetést Robert Bresson Egy halálraítélt megszökött (1956) és Jean Renoir A nagy ábránd (1937) című filmjével, de Beckert Bressonnál kevésbé érdekli a transzcendencia vagy Renoir kritikája, amellyel a társadalmi különbségekre tekint. Becker filmje épp olyan klausztrofób, kopár beszámoló, mint az Egy halálraítélt megszökött, melyben a börtönfilmek megszokott közösségi terei pillanatokra sem kapnak helyt a szinte kizárólag a cellában és alagutakban zajló cselekményben). Bresson remekművével ellentétben azonban pontosan követi a műfaj dramaturgiai szabályait, kiválóan használva a szűkös készletből adódó feszültségteremtési lehetőségeket és elsősorban a szökés közösségteremtő, kollektív aktusára helyezi a hangsúlyt, egészen a finálé szívszorító fordulatáig.

Becker a forgatás és a vágás alatt végig betegeskedett és úgy halt meg, hogy a hangkeverés befejezetlen maradt. A filmet a rendező kívánságai szerint fejezték be, de az első, 140 perces verzió bemutatása után Serge Silberman producer 24 perccel lerövidítette azt, hogy jobban megfeleljen a kereskedelmi forgalmazás követelményeinek. A kivágott rész teljesen elveszett, de Az odú a ma látható változatában is mestermunka.

Érdekességek

- Hogy hiteles képet kapjon a szökési kísérletről, Becker három, a szökésben részt vett rabbal is konzultált a forgatás során. Jean Keraudy is úgy került ebbe a filmbe, hogy egyike volt azoknak a raboknak, akik a film alapjául szolgáló 1947-es szökésben részt vettek.

- Jean-Pierre Melville a valaha készült legjobb francia filmnek tartja az alkotást.

- A filmben a zene mindösszesen a vége főcímben hangzik el, így a "filmzenét" valójában a filmben elhangzó és felcsendülő zajok jelentik.

Vélemény

Megint egy újabb film, aminél muszáj szóvá tennem az egyik vesszőparipámat, a magyar címadás örökös problémáját. Úgy gondolom van annyira jó film, hogy megérdemelt volna egy normálisabb magyar címet. A trou ugyanis szó szerinti fordításban lyukat jelent és a film angol címe is The Hole, így nem gondolnám, hogy komolyabb erőfeszítésbe telt volna nekünk, magyaroknak is megtartani az eredeti címet. Pláne, hogy a filmbéli események is a rabok által ásott lyuk körül forognak és nincs köze semmilyen odúhoz. De gyorsan lépjünk is túl ezen a szerintem csak számomra fontos apróságon és térjünk rá magára a filmre.

A börtönben vagy valamilyen zárt intézményben (legyen az akár fogolytábor vagy bármilyen fegyház) zajló filmek, melyeknek fő témáját az onnan történő megszökés jelenti, mindig is a kedvenc filmes zsánereim közé tartozott. Gyakorlatilag mindegy is, hogy végül a szökési kísérlet sikerrel vagy kudarccal zárul, szinte minden esetben tartogat annyi izgalmat, fordulatot vagy éppen drámai hatást, hogy azzal végig le tudjon kötni. Így volt ez jelenlegi filmünkkel is, melynek különlegességét az adja, hogy megtörtént eseményeken alapul, illetőleg kizárólag amatőr színészekkel forgatták. Sokaknak talán unalmasnak vagy hosszúnak tűnhetnek azok a percek, melyek a cella padlójának vagy éppen a csatornarendszer falának az áttörésével telnek, azonban pont ezek a valóságos küzdelmek és hosszas munkálatok teszik még inkább átélhetőbbé az eseményeket.

Apropó, amatőr színészek: való igaz, hogy a film készítése idején mindegyik szereplő amatőrnek számított és legtöbbjüknek valóban ez volt az egyetlen filmszerepe, van azonban köztük egy kivétel. Philippe Leroy a későbbiekben igen jelentős későbbi karriert futott be. És hogy honnan lehet ismerős a színész? Szerepelt többek között a Legyetek jók, ha tudtok (1983) című filmben, illetőleg ő játszotta Sandokan (1976) barátját a kultikus sorozatban, nekem azonban egy másik sorozatból volt ismerős. Rajtam kívül bizonyára sokan nézték a T.I.R. című olasz-magyar koprodukcióban készült sorozatot, amiben a szállítmányozási cég elnökét, Oraziot játszotta.

Jacques Becker halála előtt elkészítette a francia film máig első számú börtönfilmjét egy utolsó pillanatig kétes kimenetelű szökés néhány napos történetéről, amely során a közös cellába zárt öt bűnöző betonpadlókon, rácsokon, vasajtókon és kőfalakon keresztül küzdi át magát a börtönfalakon túlra. A film hitelessége egyetlen percig sem kérdőjelezhető meg, ugyanis a film alkotói közül hárman is részt vettek a szökési kísérletben, sőt mi több az egyikük (Jean Keraudy) konkrétan eljátszotta a főszerepet, vagyis saját, 13 évvel korábbi önmagát is. A másik aktív résztvevő a film alapjául szolgáló regény (és részben a forgatókönyv) írója, José Giovanni (álnéven) szintén megjárta a börtönt, egészen pontosan halálra is ítélték, de végül az apja közbenjárására kegyelmet kapott. 

Ilyenkor örülök, hogy belevágtam ebbe a kalandba, ugyanis rátalálhatok olyan kincsekre, amire normális esetben feltehetően soha nem leltem volna rá. Ha egy különleges filmélményre vágyunk, semmiképp se mulasszuk el az egyik legjobb börtönfilm megtekintését, garantáltan nem fogunk csalódni.

https://videa.hu/videok/film-animacio/az-odu-1960.feliratos-GpOuWt4cwfY3pWfc

Ítélet: 10/8,5