Franciaország, Japán (Argos, Como, Daei, Pathé), 90 perc, ff, romantikus dráma

A Filmről

Egy francia nő (Emmanuelle Riva) viszonyt kezd egy japán építésszel (Okada Eidzsi) Hirosimában, ahová egy filmforgatásra érkezett. A szerelem gyengédségének és a háború borzalmainak szembeállítása felidézi a nőben a múlt emlékeit, amelyeket egy francia kisvárosban, Nevers-ben élt át. A háború alatt viszonya volt egy német tiszttel, de az utolsó nap harcaiban megölték a férfit. Élete ezen epizódjának édes és fájdalmas emlékei egyre nagyobb erővel törnek föl, ahogy a japán férfihez fűződő, rövidre szabott kapcsolata előrehalad.

Első nagyjátékfilmjében Alain Resnais felhasználja dokumentarista rövidfilmjeinek tapasztalatait, amint bevágja a várost ért atomtámadás dokumentumfelvételeit a múzeumban és az újjáépített városban készült képek közé. Marguerite Duras kifejezetten filmnek írta meg a történetet, amely összecseng fő témájával, az emlékezés eszméjével és a múlt jelenre gyakorolt hatásával. A film egy olyan emlékezési folyamatot idéz, ahol a múlt két egyidejű, de különböző traumatikus tapasztalatra vonatkozik: a nő egy német katona iránt Nevers-ben átélt szerelme és szerelmének halála, illetve a hirosimai események, amelynek a férfi szülei lettek áldozatai. 

Alain Resnais filmjeinek többsége egyrészt visszatérő motívumaiban, mint a szerelem és a történelem, másrészt szerkezetében is a múltbeli tartalmak rekonstrukciójára törekszik, ahol a különféle idősíkok elmozdulnak egymáson. A Szerelmem, Hirosima újszerűségét akkoriban az adta, hogy az emlékezés nem merül ki a múlt felidézésében vagy megjelenítésében (flashback), hanem az emlékezés folyamatát mutatja be, annak nehézségeivel vagy hirtelen feltörő hullámaival együtt. Ennek a módszernek a segítségével mintegy fokozatosan tárja fel egyre mélyebben a múltat, amely betör a jelenbe. Az alkotást Giovanni Fusco és Georges Delerue kísérőzenéje fogja össze és a színészek játéka (kiváltképpen Emmanuelle Riva) tölti meg érzelmi élettel, akiknek arcán a legapróbb rezdülésekig visszatükröződnek a szereplők bonyolult érzelmei.

A filmet nemcsak a létrejötte idején bonyolultnak ható, elmélyült emberi, erkölcsi és politikai tartalma, hanem gyökeresen újszerű eszközei, stiláris, filmnyelvi eredetisége is minden idők egyik kiemelkedő filmjévé teszi. Az alkotást Oscar-díjra is jelölték a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriájában és a Cannes-i Filmfesztivál Arany Pálma díjára is. A beválogatás ellenére azonban – az amerikai küldöttség tiltakozása miatt – kivették a versenyprogramból, helyette egy Cannes-ban végül be sem mutatott szovjet filmet jelöltek. A filmet végül a város egyik mozijában vetítették le, sikerrel.

Érdekességek

- A film valójában egy Hirosimáról és az atombombáról szóló dokumentumfilmnek indult és csak később döntött úgy Resnais, hogy inkább játékfilmet készít belőle.

- A film elején lévő dokumentarista részhez a Hirosima múzeum dokumentumfelvételei mellett az 1953-as japán Hirosima című filmből is felhasználásra kerültek felvételek. A filmben szerepelt Okada Eidzsi is, így nyilvánvaló okok miatt azokat a jeleneteket kihagyták a filmből, melyekben ő is szerepelt.

- Okada Eidzsi valójában egyáltalán nem tudott franciául, ezért be kellett magolnia a fonetikusan leírt szöveget.

- A magyar szinkronos változatban a film eredeti zenéjét mással cserélték fel, mert a film eredeti kópiáján kívül nem állt rendelkezésre az ún. nemzetközi zene és zaj-szalag, ezért ahhoz a kényszermegoldáshoz folyamodtak, hogy az eredeti zenét mással pótolják. 

Vélemény

Döbbenetes és sokkoló képsorokkal indít a film, amint a hirosimai atomtámadás áldozatairól peregnek a dokumentumfilmszerűen összeállított képsorok. Eközben egy férfi és egy nő (a két főszereplő) egybefonódó, hamutól csillogó testének képei villannak fel időről-időre. Ha az egész filmben végig ezeket a képsorokat kellett volna nézni, abban az esetben minden bizonnyal le lettem volna nyűgözve és egyben taglózva is a vizuális élményektől. Sajnos azonban a film ezután irányt váltott, és ezáltal az én jó kedvem is elszállt.

Fenti képsoroknak köszönhetően nagyon erős első negyedóráról beszélhetünk, ezáltal számomra az utóbbi időszak egyik legnagyobb vizuális filmélményt okozva. Ahogy azonban ezek a kockák leperegnek, sajnos vele együtt leül a film is és egészen a végéig egy helyben toporog. Ugyan vizuális szempontból szinte végig magas színvonalon mozog, a rendezés is egészen mesteri, és még a két főszereplő játékával sincs probléma, mindezek ellenére az első negyedórát leszámítva nem nagyon tudott megragadni, és sajnos elég hamar unalomba fulladt.

A Szerelmem, Hirosima egy merengő és melankolikus hangvételű film a szerelemről és a háború utáni állapotokról, amiben a múlton való rágódás és annak a jelenre gyakorolt hatásai játszák a kulcsszerepet. Mivel nem igazán tartoznak a kedvenceim közé az ilyen témájú alkotások, ezáltal kérdéses, hogy a francia új hullám és neves képviselői mennyire fogják elnyerni a tetszésemet. Az irányzat legelső alanya nem igazán vívták ki az elismerésemet, de lesz még alkalom, hogy jobban megismerjem, és csak utána alkossak átfogó véleményt.

Fentiek ellenére senkinek nem szeretném elvenni a kedvét a film megtekintésétől, amit ha másért nem is, de a legelső 15 percéért mindenképp érdemes megtekinteni. Aki pedig kedveli a francia új hullámot vagy a lassan csordogáló alkotásokat, az mindenképp tegyen vele egy próbát. A körmét ugyan nem fogja lerágni az izgalomtól, de ha sikerül ráhangolódnia (nekem nem sikerült), abban az esetben kellemes meglepetés is érheti.

https://ok.ru/video/1794035223238

Ítélet: 10/6,5