USA (Hecht-Hill-Lancaster, Norma-Curtleigh), 96 perc, ff, film noir

Rendező: Alexander Mackendrick

A Filmről

Volt egy íratlan szabály Hollywoodban az ’50-es évekig, miszerint az újságírót csak a screwball komédiák (ld. Ez történt egy éjszaka, A pénteki barátnő) hősszerelmeseként lehet megmutatni, mert a hétköznapokon túl unalmas lenne az egyszeri firkász élete. Ezt a tételt cáfolja A siker édes illata, ami több oldalnyi manipulatív, aljas ügyeskedést sűrít brutális és kegyetlen másfél órájába.

J. J. Hunsecker (Burt Lancaster), a híres pletykarovat-vezető, akinek szavai visszhangot vernek egész Manhattanben, semmivel sem törődő playboyéletet él és élvezi az élet örömeit. A kisstílű reklámügynök, Sydney Falco (Tony Curtis) Hunsecker egyik legjobb forrása, aki mindenre képes egy szaftos pletykáért, ezért lelkesen és örömmel tesz eleget minden kérésének, abban a reményben, hogy mindez pozitív fordulatot jelent majd karrierjében. Legújabb feladataként szét kell rombolnia Hunsecker húgának, Susannek (Susan Harrison) a Steve Dallas-szal, egy jazz-zenésszel (Martin Milner) kialakuló szerelmi kapcsolatát.

A siker édes illata egy csodálatosan keserű szatíra a showbusinessről és a média szenzációhajhászásáról, melynek képviselői bárkin képesek áttaposni a siker érdekében, egyúttal egy olyan világba vezet be minket a film, amely kapzsisággal és irigységgel van tele. J.J. Hunsecker az újságírás mintegy Frankenstein doktora, a mindenható pletykagyáros, aki nem csupán sztárokat kreál, hanem hétköznapi emberek sorsáról dönt. Burt Lancaster valósággal brillírozik a gyűlöletes frankensteini szörnyeteg szerepében, Tony Curtis pedig legjobb filmes alakítását nyújtja reszkető talpnyalóként, aki valósággal felemészti magát, csak hogy Hunsecker kedvére tegyen. Falco az amerikai törtető prototípusa, aki készpénznek veszi az amerikai álom ígéretét és minden vágya, hogy feljusson a leggazdagabbak közé. 

Ugyan a történetben sem a nevek, sem az események nem egyeznek a valósággal, de egy olyan megvetendő figurát állít a középpontba, akiről akkoriban mindenki tudja, hogy egy valós alakról mintázták. Walter Winchell színházi újságíróként kezdte, és olyan befolyásos megmondóemberré nőtte ki magát, hogy szinte bárkit tönkre tudott tenni, vagy sztárrá tudott emelni kénye-kedve szerint. Ráadásul jó barátja volt annak a hírhedten kommunista-ellenes McCarthy szenátornak, aki ahogy az ötvenes évek második felére elveszítette minden népszerűségét, úgy Winchell közkedveltsége is jelentősen csökkent.

A siker édes illata meztelen karaktertanulmány, ami levetkőzteti Hunsecker és Falco képmutatásának álruháit, miközben a (bulvár)újságírói szakma működéséről is lerántja a leplet. Ha úgy tetszik, az egész világ sűrűsödik össze a manhattani belváros klubjaiban és irodáiban, ahol minden ismeretségek és szívességek alapján működik, a szívességért cserébe pedig másik szívesség jár. Alexander Mackendrick rendező nagy utat tett meg a brit Ealing-komédiáktól eddig a fékevesztett őrületig, amikor magáévá tette Ernest Lehman kemény forgatókönyvének cinikus attitűdjét, majd hozzáadott némi sötét, noiros jellegű elemet. James Wong Howe operatőr a film noirokhoz képest is szokatlanul sötét árnyalatokban tartja képeit, és még a legszebb utcát vagy interiőrt is baljósan, fenyegetően árnyalja. Szintén ügyes operatőri húzás, hogy Burt Lancastert gyakran alulról fényképezik, így fizikailag még nagyobbnak látszik, ahogy mindenki fölé tornyosulva elnyomja a környezetét.

A film annak idején nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, mert a közönség nem tudott mit kezdeni Tony Curtis talpnyaló karakterével, és a Burt Lancaster-rajongók is fanyalogtak, pedig amit a két színész letesz az asztalra, azt máig tanítani lehetne. A siker édes illata mit sem öregedett az elmúlt fél évszázad alatt, és nem csak azért, mert az újságírói szakmáról tett megállapításai máig érvényesek. Pergő dialógusai, lélektépően éles nyelvű beszólásai, halálos iramú, fatalista cselekményvezetése pedig még a mai filmek korában is intenzívnek hat.

Érdekességek

- A film rendezését eleinte a novellát is jegyző Ernest Lehman kapta volna, de a film forgalmazására szerződött United Artist jelezte, hogy nem szeretne olyan filmet, amit egy elsőfilmes rendező készített.

- Eredetileg Robert Vaughn kapta Steve Dallas szerepét, de besorozták a hadseregbe, még mielőtt egyetlen filmkockát is leforgathatott volna.

- J.J. Hunsecker szerepére eredetileg Orson Wellest javasolta a filmben producerként is közreműködő Burt Lancaster, de végül magára osztotta a főszerepet.

- James Wong Howe operatőr ötlete volt, hogy kenjenek vazelint Burt Lancaster szemüvegére, hogy az még jobban csillogjon, ezáltal még fenyegetőbbé váljon a tekintete.

- Tony Curtis a saját filmjei közül a kedvencének nevezte a filmet, míg Martin Scorsese az egyik legjobb filmnek tartja az alkotást.

Vélemény

A média mindent elsöprő hatalmáról és kegyetlenségéről számos kiváló alkotás született már eddig is és a későbbiekben is bizonyára sok fog még készülni. Ezen filmek legfontosabb szereplői az újságírók, a zugfirkászok vagy maguk a médiamogulok, akik előtt egyetlen cél lebeg, amiért bárkit képesek a mennyekbe emelni, de ha a szükség úgy kívánja, akkor könyörtelenül a sárba tipornak mindenkit. Ezek közül is kiemelkedik jelenlegi filmünk, amely így közel 65 év távlatából is az egyik legélvezetesebb alkotás a témában, és ugyanakkor talán a legfélelmetesebb szatíra, amit valaha készítettek.

A siker édes illata leginkább a noir műfajához sorolható, de nem a klasszikus értelemben, ugyanis annak egy nagyon fontos összetevője hiányzik: a femme fatale. Van azonban helyette szenvtelenül és kegyetlenül bemutatott durva és sötét valóság, ami a remek fényképezés mellett biztosítja a kellően noiros hangulatot. Mindehhez pedig brutálisan jó filmzene társul. Elmer Bernstein jazzes zenéje amellett, hogy nagyon jól sikerült, nagyszerűen passzol a film és a romlott nagyváros hangulatához.

A siker édes illata egy nagyon sötét és pesszimista film, ritkán látható amerikai filmben ennyire sok és ennyire romlott jellem, akik közül egyértelműen Hunsecker viszi a pálmát, aki olyannyira ellenszenves, hogy ezáltal a törtető Falco karaktere - minden visszataszító tulajdonsága ellenére - is szimpatikusabb a nézőnek, mint Hunsecker. Tony Curtis az általa megformált talpnyaló karakterével nagyon távolra került az általa legtöbbször alakított, szép fiús szerepektől, ami viszont kifejezetten jól áll neki. Személyiségének megnyerő oldalát arra használja, hogy az áldozatok bizalmába férkőzzön, és tulajdonképpen becserkéssze azokat. Burt Lancasterről pedig nem nehéz elhinni, hogy eleve erre a szerepre született, élete egyik legjobb alakítását nyújtja a gátlástalan és pszichopata médiamogul szerepében, aki kimondatlanul ugyan, de tagadhatatlanul szerelmes saját húgába, ezért mindent elkövet, hogy elszakítsa őt vőlegényétől. És ha már a hugicánál járunk, az őt játszó Susan Harrisonról mindenképp fontosnak tartom megjegyezni, hogy ezen kívül mindösszesen egyetlen filmben játszott rövidke színészi pályafutása alatt. A színésznő végtelenül gyönyörű és bájos, épp ezért találom furcsának, hogy nem futott be Hollywoodban.

Ugyan azóta már számos film készült a média mindent elsöprő, gátlástalan erejéről, A siker édes illata a mai napig friss tudott maradni, köszönhetően a kiváló színészi játéknak, az izgalmas operatőri munkának, a bravúros dialógusoknak és nem utolsósorban Mackendrick makulátlan rendezésének.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-siker-edes-illata-1957.-VqwWM4rP8Dzi9yhW

Ítélet: 10/9