A Filmről

A két jóbarát, Tom Powers (James Cagney) és Matt Doyle (Edward Woods) számára az egyetlen megoldást a bűnöző életforma jelenti, amibe már fiatalon belekóstolnak. Néhány kisebb bűntett után egy orgazda, Putty Nose (Murray Kinnell) egy betöréssel bízza meg őket. A két srác ezelőtt még nem fogott soha fegyvert, ám Tom végül hidegvérrel megöli a rendőrjárőrt. Ez az a tett, ami elindítja őket az igazi bűnözővé válás útján. A félresikerült rablás után a megbízójuk cserben hagyja őket, ezért a két, alkoholcsempészésből időközben meggazdagodott barát bosszút áll és ezzel véres bandaháborút robbantanak ki. Hiába kérleli Tomot testvére és édesanyja, hogy térjen jó útra, ő egyre magasabbra jut az alvilágban. A bandaháború közben Mattet lelövik, míg Tom súlyos sebesüléssel kerül kórházba, ahol beleegyezik, hogy felhagy bűnöző életvitelével és visszatér családjához. Sorsa azonban elkerülhetetlen módon őt is utoléri, méghozzá egy igen groteszk befejezés formájában.

A közellenség jellegzetes kordokumentumként is felfogható, amely hű képet fest a huszadik század első évtizedeinek amerikai nagyvárosairól, jelen esetben Chicago-ról. A film bemutatása idején Al Capone és társaik még javában a csúcson voltak és a szesztilalmat még nem törölték el. Az alkotók célja nem a gengszterek hősként történő ábrázolása volt, hanem egy valós társadalmi probléma bemutatása. Ebben a világban a szőke nő is csak egy kirakati bábú, akit a helyi nagymenő bármilyen keze ügyébe kerülő eszközzel, jelen esetbe akár egy grapefruittal is megalázhat.

Ez volt az első hangosfilmek egyike és a témaválasztás nagyon jól illett az abban az időben uralkodó hangulathoz. A filmben kitüntetett szerepet tölt be a zene. Az időről-időre felcsendülő melódia Tom Powers lelki állapotát is visszatükrözi, felettébb emlékezetes, hogy épp halálakor jár le a gramofon. A szereplők nyelvezete is elüt a korábbi némafilmek finomkodó stílusától. A gengszterfilmekben a szleng, az utca nyelve kivívja egyenjogúságát. Akkoriban még nem alkalmazták a filmgyártást szabályozó kódexet (pre-code éra), ezért a film elején a stúdió figyelmeztetése látható, hogy a készítők semmilyen formában nem támogatják az erőszakot és törvénytelenséget.

A filmben hangsúlyos szerepet kap a két barát gyermekkorának bemutatása. Tom fivére, Mike (Donald Cook) a tipikus amerikai polgár, aki éjjel-nappal dolgozik és tanul, hogy több vihesse valamire. Tom ezzel szemben a habzsolja az életet, a nőket, a pénzt és a tiltott szeszt és mindent meg akar szerezni magának. Boldogtalan gyerekkora láttán még akár rokonszenvet is ébreszthet néhány emberben és osztozik alvilági felemelkedésének izgalmában.

William A. Wellman filmje műfajteremtő alkotás, a vele nagyjából egyszerre elkészült A kis Cézár (1931) című alkotással és Howard Hawks A sebhelyesarcú (1932) című filmjével együtt teremtették meg a gengszterfilmek alapját. Bemutatták a hagyományos gengszterfigurát, aki a modern nagyváros embereként karriert épít a bűnözésből.

Érdekességek

- William A. Wellman rendező azt mondta a stúdiófőnöknek Darryl F. Zanucknak, hogy ha megrendezheti a filmet, akkor elhozza neki a legkeményebb, és legerőszakosabb képsorokat, amiket még soha nem látott. 

- James Cagney eredetileg a jófiú szerepét kapta meg, csak később lett Edward Woods-é a szerep, néhány jelenetet még az eredeti felállásba forgattak le. A szerepcsere végül egyesek szerint William Wellman döntése volt, míg mások szerint Woods kérésére történt.

- A gépfegyveres jelenetben, amelyben megtámadják Tomot és Matt-et, igazi töltényeket használtak.

- Tom Powers karaktere a chicagói gengszterről, Earl Hymie Weiss-ról lett mintázva, de a lobbanékony Charles Dion O'Bannion karaktere is felfedezhető benne

- A híres grapefruitos jelenet miatt James Cagney még évekig számos alkalommal kapott grapefruitot ajándékba a rajongóktól, amikor étteremben volt (sok esetben boldogan el is fogyasztotta azt).

- James Cagney önéletrajza szerint Mae Clarke exférjének annyira tetszett a grapefruitos jelenet, hogy minden alkalommal elment a moziba, amikor vetítették, csak ezért a jelenetért. 

Vélemény

Az alaptörténet alapvetően nem túl bonyolult, illetve számos későbbi filmben is felfedezhető. Itt is a hányattatott gyermekkor után lép(nek) a bűn útjára a főszereplő(k), majd a hirtelen jött hatalom és pénz hatása alatt egyre többre és többre vágynak. Elindul(nak) a nőkkel, alkohollal és sok-sok pénzzel teli felemelkedés útján, de itt is elérkezik az elkerülhetetlen vég, ami a legtöbb esetben tragikusan végződik, jelen filmünk esetében halállal.

Számos film esetében akár unalomba is fulladhat, ha olyat mutatnak be, amit már láttunk. Így mindenképp fontos a megjelenítés, a színészi játék vagy a cselekményszál bonyolítása, ami miatt nem válik sablonossá a film, ami után nem úgy áll fel az ember, hogy ezt már látta valahol. Jelen esetben félig teli van a pohár (vagy félig üres), mert elmondhatjuk, hogy már láttuk többször is a filmben lezajló cselekményeket, viszont azt is elmondhatjuk, hogy tulajdonképpen ez az összes gengszterfilm atyja. 

A másik korabeli gengszterfilmmel (A kis Cézár, 1931) összehasonlítva ez kevésbé fogott meg, holott mindkét történet nagyon hasonló. Talán Edward G. Robinson játéka, vagy a megjelenített karakter, ami jobban átjött számomra, de arról a filmről majd kicsit később. Voltak azonban apró dolgok, amik kifejezetten tetszettek: ilyenek például a kezdő képsorok, amikor az összes főszereplő megjelenik egy kis montázs keretében. Valamiért jó hangulattal töltött el a látványa. Továbbá szeretem a régi, fekete-fehér filmek semmihez sem hasonlítható hangulatát is, ami itt még keveredik az utcai szlenggel, a gengszterfilmek elengedhetetlen kellékével. Legvégül még egy dolog, ami tetszik a 30-as évek filmjeiben, hogy nem hosszú a nettó játékidejük, továbbá nincsenek tele felesleges jelenetekkel, mint a mai filmek nagy százaléka.

A közellenség a gengszterfilmek rajongóinak alapmű, de mindenkinek ajánlom, akik csak szeretnének másfél órára kellemesen kikapcsolódni és jól szórakozni.

https://ok.ru/video/1517377489415

Ítélet: 10/7