USA, Hongkong (Ladd, Shaw Brothers, Warner Bros.), 117 perc, színes, sci-fi

A Filmről

A jövőben játszódó történet főszereplője Rick Deckard (Harrison Ford) leszerelt rendőrtiszt, akinek az a feladata, hogy renegát replikánsokat üldözzön, vagyis olyan mesterségesen előállított szolgákat és katonákat, amelyek első pillantásra meg sem különböztethetőek az embertől. Egy csapatnyi android azonban Roy Batty vezetésével (Rutger Hauer) visszatér az űrből, hogy a Földön próbáljon meg az emberek között elvegyülve szabad életet élni, de a replikánsok levadászásával megbízott Deckard a nyomukban van. Egyenként próbálja leszedni őket, ám maga is elbizonytalanodik a munkájával és saját érzéseivel kapcsolatban, amikor beleszeret egy replikáns lányba (Sean Young), aki nem tudja magáról, hogy mesterséges lény.

Philip K. Dick tudományos-fantasztikus regénye, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? mintegy 15 évig várt a megfilmesítésre, egy időben Martin Scorsese is szeretett volna filmet rendezni a regényből, de az író sokáig minden forgatókönyv adaptációt visszautasított és egy újabb évtizedbe telt, mire Ridley Scott bámulatos remekműve elnyerte az őt megillető helyett. A 28 millió dollárból készült film ugyanis jóformán megbukott a maga idejében és csak az 1992-es rendezői változat hozta meg számára a szakmai és közönségsikert. A rendezői változat új jelenetekkel bővült és kimaradt belőle Deckard narrációja, ami eredetileg azért került a filmbe, mert az eredeti változat a próbavetítések során igen nehezen értelmezhető és reménytelen hangulatot sugárzó volt, ezért ellátták egy, a cselekményt némileg könnyebben érthetővé tévő narrációval. Ezzel együtt is a Szárnyas fejvadásznak összesen hét változata létezik, a legtöbb a befejezés körüli kérdésekkel játszik, ami tulajdonképpen a film cselekményértelmezésének egyik sarokpontja is.

Mindezek után egyáltalán nem meglepő, hogy maga a forgatás is folyamatos problémákkal és pénzügyi nehézségekkel küzdött. Hampton Fancher 1978-ban íródott szkriptje annyi változáson esett át, hogy egy idő után már maga az író sem tudta követni (bár a filmváltozat meglehetősen szabadon kezeli a cselekményt, és jelentős mértékben eltér a regénytől), ezért az alkotók inkább átadták a terepet David Webb Peoplesnek, aki az alapvetően kamara sci-finek induló induló projektből nagyszabású sci-fit csinált. A produkcióra szánt pénz nehezen állt össze, mivel a fő befektető az utolsó pillanatban visszalépett, ám három produkciós cég végül összedobta a közel harmincmillió dolláros költségvetést.

Ridley Scott mesterien ötvözte filmjében a 21. századi fantasztikumot a negyvenes évek detektíves noirjával, főként Raymond Chandler műveivel és híres magándetektívjével, Philip Marlowe-val. A film egyedi atmoszféráját az ikonikus képi világ adja, Ridley Scott számtalan helyről merített ihletet a végső látványvilághoz, ennek során számtalanszor megtekintette az előkészületi fázisban Fritz Lang Metropolisát és Edward Hopper noir stílusú festményét, az Éjjeli baglyokat is. A méltán dicsért díszlettervben Scott megálmodta, milyen lesz majd Los Angeles 2019-ben. Különösen borúlátó, egy technológiailag előrehaladott világot tár elénk, ahol repülő autók szelik az utcákat, végeláthatatlanul magas felhőkarcolók és folyamatosan villódzó fényreklámok ékesítik a városképet. Sötét van, fülledt utcák és élhetetlen szmog veszi körül az embereket, miközben folyamatosan esik a savas eső.  A film színei teljesen egyediek, amit egy új filmes technológiának, az ún. multipass exposure-nek köszönheti. A  technológia lényege, hogy a kamerát egy számítógép által vezérelt kar irányítja. Az első felvétel után a filmet kiveszik, egy új fényérzékeny réteggel vonják be, majd újra visszateszik a kamerába. Ezt követően a számítógépes vezérlésű kar újra végig vezeti a kamerát a korábbi útvonalon, de ezúttal új dolgok kerülnek a filmre új megvilágításban.

Szerencsére a kiváló színészi alakításoknak köszönhetően az erősen stilizált vizualitás nem veszi át az irányítást a történet felett. Harrison Fordra sem lehet egyetlen rossz szavunk, de a legmegdöbbentőbb alakítást Rutger Hauer nyújtja a replikáns szerepében. A sci-fi filmek főgonoszainak általános összegzését mutató Roy alakja egyértelműen a mai napig a legnagyobb hatású és legjobb alakítása a holland származású színésznek, aki karakterét fenyegetően, mégis felvillanyozó stílusban formálja meg. Mindezen felül pedig okvetlenül meg kell emlékezni a CGI előtti kor lenyűgöző speciális effektjeiről, a szemet gyönyörködtető fényképezésről, az operatőri munkáról és persze a sokak által gyűlölt, ám ekkor már Oscar-díjas hírességnek számító Vangelis a történettel és a világgal tökéletesen konzisztens zenéjéről.

A filmet mára már a 80-as évek legjelentősebb filmművészeti alkotásai között tartják számon, melynek a popkultúrára és a mozgóképre gyakorolt hatása felbecsülhetetlen, utalásai és szimbólumai a mai napig felbukkannak más művekben (Total Recall – Az emlékmás, Mátrix, Különvélemény, Dredd bíró, Strange Days – A halál napja, Páncélba zárt szellem) és az addig szinte teljesen ismeretlen cyberpunk műfajára is igen nagy hatást gyakorolt. A történethez Philip K. Dick jóbarátja, K. W. Jeter később négy folytatást is írt hozzá, de a filmnek folytatása végül csak 2017-ben készült Szárnyas fejvadász 2049 címmel Dennis Villeneuve rendezésében, mely csak részben volt képes visszaadni az első film hangulati és történeti elemeit, vagy mondanivalójának esszenciáját, noha számtalan erénnyel rendelkezik így is.

Érdekességek

- Philip K. Dick 53 éves korában tragikus módon elhunyt egy váratlan agyvérzést követően. 1982 márciusában bekövetkezett halála mindössze három hónappal előzte meg a film bemutatóját, de Dick-nek volt szerencséje látni 20 percet a filmből. Akkor maximálisan meg volt elégedve a munkával, külön megdicsérte a filmes effekteket és a díszleteket.

- Rick Deckard szerepére több színész neve is felmerült. Ridley Scott hónapokig tárgyalt Dustin Hoffman-nal, de ő végül visszautasította a felkérést. Ezek után szóba került Hollywood szint minden valamire való színésze, úgy mint Sean Connery, Gene Hackman, Clint Eastwood, Tommy Lee Jones, Paul Newman, Jack Nicholson, Robert Mitchum, Al Pacino, Burt Reynolds és Arnold Schwarzenegger.

- Rutger Hauer anélkül kapta meg Roy Batty szerepét, hogy Scott egyáltalán találkozott volna vele. A direktor látta őt Paul Verhoeven filmjeiben és tudta, hogy a holland színész tökéletes lesz a replikánsok vezéreként. 

-  Ridley Scott a filmet Amerikában forgatta, javarészt helyi filmesekkel, és egy Guardiannek adott interjúban utalt rá, hogy sokkal jobban szeret angliai stábtagokkal együtt dolgozni. Ezért a kijelentéséért a stábja eléggé megutálta őt és még fagyosabb lett a hangulat az amúgy sem túl barátságos forgatáson. Egy ponton annyira elmérgesedett a hangulat, hogy még egy pólóháború is kezdetét vette. A Scott-gyűlölők „Guv’nor My Ass” feliratú ruhadarabot kezdtek el hordani, amire a rendező és szimpatizánsai egy „Xenophobia Sucks” feliratú pólóval válaszoltak.

- Harrison Ford és Ridley Scott a forgatás során egymás idegeire mentek, mindketten rossz szájízzel emlékeztek a munkára és évekig nem is álltak szóba a másikkal, ugyanakkor ma már mindketten ezt a filmet emlegetik kedvenc alkotásukként. 

- Ridley Scott több olyan felvételt is felhasznált a filmjéhez, amelyek a Ragyogás  forgatása során készültek, de Kubrick végül nem használta fel azokat.

- Jordan Cronenweth operatőr ekkortájt már Parkinson-kórral küzdött és az esetek többségében tolószékből volt kénytelen dolgozni. A Szárnyas fejvadászban látható, sokszor homályos, a sötétséget és a világost nagyszerűen kombináló stílust chiaroscurónak hívják - az elnevezés még a reneszánsz kori festészetből származik.

- A Szárnyas fejvadásznak akad egy híres magyar vonatkozása is a részben magyar származású Edward James Olmos kapcsán, aki a mellékszerepéhez kidolgozta az úgynevezett City Speaket, amit különféle nyelvekből (részben a magyar nyelvből) gyúrt össze.

- A Tyrell és Sebastian közötti sakkjátszma nem más, mint egy legendás, 1851-es sakkparti felelevenítése. A „halhatatlan játszmaként” elhíresült összecsapást Adolf Anderssen és Lionel Kieseritzky vívta. Ridley Scott később azt nyilatkozta, hogy mindössze véletlen egybeesésről van szó.

Érdekes élmény a rettegés, ugye? Ezt jelenti a rabszolgalét. 

Én láttam olyan dolgokat, amiket ti, emberek el se hinnétek. Lángoló csatahajókat az Orion peremén. Gyilkos sugarakat az éjben, a Tannhauser-kapunál. Mindezek a pillanatok elvesznek az időben, mint… könnyek az esőben. Az idő lejárt.

- A film végén hallható fenti legendás monológot kissé átírta Rutger Hauer, majd amikor előadta azt, a stábtagok tapsviharban törtek ki és volt olyan is, aki állítólag elsírta magát.

Vélemény

A Blade Runner (én ugyanis jobban szeretem így hívni, mivel a Szárnyas fejvadász elnevezés valójában egy magyar szóalkotás, aminek az eredeti kifejezéssel való kapcsolata ismeretlen) a legtipikusabb példája azon filmeknek, amihez egyrészt meg kell érni és lehetőség szerint minél többször meg kell nézni ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk. Persze így sem biztos, hogy mindenkinek sikerül, de hogy elsőre szinte senkinek nem fogja elnyerni a tetszését, az szinte biztos. Nem beszélve arról, hogy a mai nézők, főként a fiatalabb generáció többségének igencsak unalmasnak bizonyulhat Ridley Scott remekműve és azok sem biztos, hogy elismeréssel nyilatkoznak a filmről, akik olvasták Philip K. Dick eredeti regényét. A film inkább egy laza adaptációnak tekinthető, amely a regény főbb témáit és ötleteit használja fel, de a történetet, a karaktereket és a világot szabadon átformálja. A regény ezzel szemben jóval mélyebb filozófiai kérdéseket vet fel, azonban érthető módon a film ezzel szemben jóval nagyobb hangsúlyt helyez az atmoszférára és az akcióra, még akkor is, ha néhány kérdést a filmváltozat is megfogalmaz.

Ha már szóba került az atmoszféra, nálam a film egyértelműen legerősebb pontja magában a hangulatában és a képi világában rejlik. A Ridley Scott és Douglas Trumbull által megálmodott futurisztikus, cyberpunk hangulatot képviselő világ és a noir filmekre jellemző sötét képi világ nélkül bizonyosan nem lenne ugyanaz a végeredmény és nagyon nagy mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a film ekkora magasságokba emelkedjen. Különösen elgondolkodtató, hogy mind 1968-ban, a regény megírásakor, mind 1982-ben, a film bemutatásakor milyen sötét és pesszimista képet festettek a jövőről (2019-ről), ami mára már ugye a múlt. Az emberiség (ön)pusztító hatásának ismeretében sajnos mi magunk is hajlamosak vagyunk inkább a filmhez hasonló apokaliptikus végkifejletet elképzelni, mint egy harmonikus, utópisztikus világot. A leginkább nyugtalanító az, hogy a világban folyó dolgok jelenlegi állása alapján ez a komor jövőkép talán közelebb van, mint hinnénk – bárcsak ne lenne igazam.

A legtöbb kritikus mind a mai napig főleg Rutger Hauer alakításáért van oda, én azonban mindenképp kiemelném az ekkor még igencsak fiatal Darryl Hannah játékát és szerintem Harrison Fordra sem lehet egy rossz szavunk sem. Ugyan a színész kapcsán mindenkinek Han Solo és Indiana Jones karaktere ugrik be elsőként, de Rick Deckard is szorosan ott van a nyomukban, még ha az androidvadász karaktere nem is olyan kultikus, mint a másik kettő, de mindenképp egy fontos szerep a színész életében. Van azonban egy Deckarddal kapcsolatos dolog, ami mind a mai napig foglalkoztatja azokat, akik valaha is látták a filmet, miszerint ő maga vajon replikáns-e vagy sem?

Spoiler kezdete

A kérdésre a válasz a Deckard álmaiban megjelenő unikornis adja meg, amivel először a rendezői változat név alatt futó újravágás során találkoztak a mozinézők. A film rejtélyes karaktere, az Edward James Olmos által játszott Gaff ugyanis a film legvégén egy origami unikornist hagy Deckard lakása előtt, ezzel jelezve, hogy az álom mesterséges, nem a főhős sajátja. 

Spoiler vége

Nem állítom, hogy a Blade Runner egy könnyű délutáni matiné, és nem egy könnyen emészthető darab. Ugyanakkor egy rendkívül komplex, olykor már kifejezetten lassan és csendesen építkező alkotás, egy olyan kor szülötte, amikor a látvány még nem a célt, hanem kifejezetten az eszközt jelentette fontos kérdések kifejezésére és vélhetően ez teszi még ma is frissé Ridley Scott remekművét. Aki még nem látta, az mindenképp a fentiek függvényében álljon neki és ha elfogad egy jó tanácsot, akkor mindenképp eredeti nyelven nézze a filmet, ugyanis akkor még jobban élvezheti a filmben felhangzó magyar szavakat.

Ítélet: 10/9