USA (Pando, Raybert, Columbia), 95 perc, Technicolor, dráma

Rendező: Dennis Hopper

A Filmről

1969. május 12-én mutatták be a Cannes-i Filmfesztiválon Dennis Hopper kultfilmjét, a Szelíd motorosokat, mely azonnal a hippikorszak és a rockzene fénykorának meghatározó alkotásává, egy generáció alapművévé vált. Nem csak a fiatal Jack Nicholson karrierjét indította be, de operatőre, az ’56-ban Magyarországról emigrált Kovács László számára is megnyitotta a kaput az első vonalbeli produkciók felé, és bebizonyította Hollywood urainak, hogy egy kis költségvetésű, tabudöntögető film is lehet óriási kasszasiker. 

A film Wyatt /Amerika Kapitány/ (Peter Fonda) és Billy (Dennis Hopper) útját követi végig, akik chopperjük hátán indulnak el Los Angelesből drogokkal teli útjukra. Útjuk során kénytelenek rádöbbenni, hogy nem mindenki tiszteli azokat az értékeket, amelyek szerint élnek és az utazás mégsem az a címbéli szelíd utazás, mint először gondolták. Le is tartóztatják őket, ekkor lép a képbe az ügyvéd, George Hanson (Jack Nicholson) és úgy dönt, csatlakozik hozzájuk a szabadságért indított keresztes hadjáratukban. A furcsa triumvirátust nem vezérlik nagy célok: marihuánát szívnak, tábortüzet raknak, utaznak és a szabadság kérdéskörét feszegetik. Ám az utazás végeztével sorsuk örökre megpecsételődik.

A film ötlete Peter Fonda fejéből pattant ki, miután eljátszotta Roger Corman A vad angyalok (The Wild Angels, 1966) című motorosbanda-opusának főszerepét. Ezután megkereste a sztorival Dennis Hoppert, akivel együtt játszott a szintén Corman által rendezett Az utazás (The Trip, 1967) című filmben. A páros úgy döntött, maguk játsszák el a főszerepeket, Hopper lesz a rendező, Fonda pedig a produceri teendőkért felel, majd felkérték Terry Southern írót – aki korábban dolgozott a Dr. Strangelove-on –, hogy írja meg a forgatókönyvet. A forgatás 1968 február végétől június elejéig tartott – a stáb végig eredeti helyszíneken dolgozott, a film szereplőihez hasonlóan az USA számos vidékét bejárták, nomádként bolyongtak teherautóikkal az országúton. Gyakran helyi civileket kértek fel kisebb szerepekre, például abban a részben, amikor a motorosok beülnek egy útszéli étkezdébe, ahol a lányok félénken érdeklődő pillantásokat vetnek rájuk, míg a férfiak gúnyos megjegyzésekkel illetik őket.

A filmben bőségesen szerepet kapnak a drogok, főhősei a hippi életérzést testesítik meg és nem utolsósorban fantasztikus a zenéje. A drogok a szó szoros értelmében főszerepet kaptak: a forgatás alatt a színészek igazi jointokat szívtak, és más tudatmódosító szerekkel is éltek. Kovács László operatőr volt azon kevesek egyike, akik teljesen józanul dolgozták végig a forgatást, mint mondta: „valakinek csinálnia is kellett a filmet”. A film jelentősége azonban jóval túlmutat művészi értékein. A Szelíd motorosok már a születése pillanatában sikerre volt ítélve annak a félreértett generációnak a körében, melynek tagjai mindent megtettek volna, hogy a filmben ábrázolt szabad életforma szerint éljék életüket és sikerüljön kilépniük a törvénytisztelő társadalom keretei közül. Egy generációs életérzés összegzése volt, egy olyan évtized végén, ami ugyan a szeretetet, békét és szabadságot áhítozta, de közben zajlott a vietnami háború, lelőttek két Kennedyt, Martin Luther Kinget, és sokkal erősebb megosztottság és polgárháborús hangulat uralkodott, mint ahogy ma azt el tudjuk képzelni. 

A Szelíd motorosok kihívást intézett a hollywoodi konvenciókhoz: fiatalokról és fiataloknak szól, olyan zenészeket vonultat fel az ellenkultúra képviselői közül, mint a Steppenwolf, Jimi Hendrix vagy Bob Dylan. A film készítésekor sem Fonda, sem Hopper, sem Jack Nicholson nem számított még nagy sztárnak, kevés pénzből csinálták, mégis hatalmas kasszasikernek bizonyult. A film 1969 májusában debütált a Cannes-i Filmfesztiválon, ahol Dennis Hopper elnyerte a legjobb első film díját. Mikor két hónappal később bemutatták a filmet az amerikai mozik, azonnal óriási szenzációt keltett. Tódultak rá a nézők, különösen a fiatalok, akik az álomgyári produkciókkal szemben az őket körülvevő valóságot, saját nemzedéki élményüket láthatták viszont a filmvásznon. A film 41 millió dollárt hozott az USA-ban, és további majdnem 20 milliót világszerte, ezzel az év harmadik legsikeresebb alkotásaként végezte a jegypénztáraknál. Jack Nicholsont alakításáért Oscarra jelölték, a forgatókönyv szintén jelölést kapott. 

A film hatalmas sikere láttán a hollywoodi filmmogulok rájöttek, hogy a fiataloknak szóló, az ellenkultúra témáit boncolgató, kis költségvetésű független produkciók jövedelmező terméknek számítanak, ezért elkezdtek hasonló filmekbe invesztálni. A legtöbb hasonló témájú film azonban már nem tudta megismételni a Szelíd motorosok sikerét, ezért a „mozgalom” hamar hamvába halt. Végül nem a rebellis lázadók, hanem a mozi fenegyerekei, a hollywoodi szórakoztató hagyományt modernizált formában továbbörökítő Steven Spielberg, Francis Ford Coppola és George Lucas nemzedéke újították meg és tette ismét a világ filmgyártásának középpontjává a hollywoodi álomgyárat a ’70-es években.

Érdekességek

- A film címe (Easy Rider) több dolgot is jelöl az amerikai szlengben. Eredetileg a könnyen megülhető lovat nevezték így, később a társadalom számára nem kívánatos, haszontalan „aljarétegeket” illették ezzel a névvel, a ’60-as években pedig a szexre könnyen kapható lányokra mondták.

-  A stáb eredetileg egy valódi hippi kommunában szeretett volna forgatni, a lakók azonban nem engedték be őket. Ezért inkább eszkábáltak maguknak egy díszletkommunát és hivatásos színészeket kértek fel, hogy játsszák el a hippiket.

- George, a motorosokhoz csapódó alkoholista ügyvéd szerepére eredetileg Rip Torn színészt szerették volna felkérni. Őt azonban feldühítette, amikor a megbeszélés során a rendező becsmérlően beszélt a vidéki, konzervatív amerikaiakról, így az alkotók végül jó ismerősüket, Jack Nicholsont választották.

- A súlyos alkohol- és drogproblémákkal küzdő Dennis Hopperrel nem volt leányálom együtt dolgozni. Az egyik sztori szerint már a legelső forgatási napon ittasan jelent meg, és kijelentette, hogy ő Isten, később pedig többször majdnem összeverekedtek Peter Fondával.

-  A filmhez négy motor készült, de ezek közül csupán egy - a filmvégi ütközésben totálkárosra tört - maradt meg, melyet Peter Fonda annak a Dan Haggertynak ajándékozta, aki rendbe hozta azt.

- Az alkotók a mindössze 400 ezer dolláros forgatási költségvetéshez képest több, mint egymillió dollárt költöttek a soundtrack jogdíjainak megvásárlására.

- A temetői jelenetben Wyatt egy Mária-szobor ölében üldögél kábultan, de ez Fondát túlságosan saját édesanyjára emlékeztette, aki öngyilkos lett, amikor a színész tízéves volt. Tiltakozott a jelenet felvétele ellen, végül azonban Hopper akarata kerekedett felül, aki így győzte meg társát: „Megcsinálod, méghozzá azért, mert én vagyok a kib...... rendező!”. 

- A temetői hallucinációs jelenet kész negatívjai egy véletlen tárolási hiba folytán napfényt kaptak. Azonban így is felhasználták őket, mivel a roncsolt, túlexponált anyag még inkább kiemelte a jelenet szürreális, víziószerű jellegét.

- Dennis Hopper eredetileg egy négy és fél órás változatot készített, ami tele volt bizarr, mondhatni avantgárd részekkel, és igencsak csapongó, gyakran értelmezhetetlen narratívát követett. Fonda és a stúdió természetesen úgy gondolták, ez a verzió nem sok sikerre számíthat, ezért elcsalták Hoppert egy új-mexikói utazásra, mialatt tudtán kívül, Henry Jaglom rendező felügyelete alatt teljesen újravágták az anyagot. Az így létrejött 95 perces változatot Hopper eredetileg meg akarta tagadni, azonban látva a film későbbi sikerét, végül elfogadta saját szellemi gyermekeként.

Vélemény

Előző bejegyzésemben ecseteltem, hogy sokan hajlamosak minden olyan filmre azt mondani, amelyek az egyetemes filmművészet legnagyobbjai közé tartoznak, hogy fantasztikus és utolérhetetlen még akkor is, ha valójában a véleményük szöges ellentétben áll azzal. Én a 2001: Űrodüsszeia kapcsán kifejtettem, hogy nem a nagy tömegnek való megfelelés miatt tartom zseniális remekműnek, hanem mert valóban az. Most is elérkeztünk egy olyan filmhez, amely sokak számára egy mestermű, egy igazi kultuszfilm (bár szerintem inkább csak az amerikai nép számára), én azonban egyáltalán nem tartozom a Szelíd motorosok rajongótáborába.

Mivel még egyáltalán nem éltem a hippikorszakban, motoros sem vagyok és semmiféle kábítószert nem próbáltam még életem során, így számomra a film egyáltalán nem nyújtott katartikus élményt, egyetlen pillanatra sem kapott el a filmben látható szabad életérzés. Ezzel szemben (egy-két momentumot leszámítva) másfél óra dögunalom és szenvedés volt a jutalmam. Szerencsésnek érzem azonban magam, hogy végül nem a Dennis Hopper által eredetileg elképzelt négy és fél órás verzió valósult meg a filmből, el sem tudom képzelni mit hozott volna ki belőlem. Számomra az is furcsa, hogy kaphatta meg a legjobb rendezés díját Hopper, mert a film leggyengébb része egyértelműen a kidolgozatlan és átgondolatlan rendezés. Értem én, hogy egy modern westernt akart, amiben a lovakat Harleyra cserélik, és amiben két szerencsétlen drogos hippi szeli át a végtelen prérit, megvalósítva a szabadságot, amíg végül suttyók agyon nem lövik őket. 

Mindösszesen két momentumot tudnék kiemelni a filmből, ami egyáltalán említésre méltó. Az egyik az ekkor még igencsak kezdő színésznek számító Jack Nicholson (aki nem mellesleg épp a mai napon tölti be a 86. életévét), akinek minden egyes filmben eltöltött perce igazi élményszámba ment. A másik pedig a film legendás betétdala, a Steppenwolf legendás száma, a Born to be Wild. Nincs olyan ember, akinek a dallamok felcsendülésekor nem a dübörgő Harley Davidsonok jutnának az eszébe.

Ítélet: 10/5