Magyarország, Szovjetunió (MAFILM, Moszfilm), 90 perc, ff, háborús dráma

A Filmről

Jancsó Miklós egykoron sokat vitatott és egyben méltatott filmje az orosz polgárháború első évébe (1918) röpíti nézőjét, amikor a vörösek és fehérek között zajló konfliktusba beavatkoznak honfitársaink is - természetesen a kommunisták oldalán. A fehérgárdistáknak nevezett cári erők egy folyó kanyarulatában bekerítik a bolsevikokat, a menekülő vörösök között magyarok is vannak. A fehérek összeterelik őket, majd sorra végeznek velük, a nem orosz származásúakat azonban szabadon engedik, hiszen ez nem az ő háborújuk. Néhányan a vörösök közül sikeresen kijutnak a lezárt laktanyából, a folyó partján álló katonai kórház főnővére megengedi nekik, hogy a sebesültek között elrejtőzzenek. A még harcoló vörösök új parancsnoka ellentámadást szervez, a fehérek azonban hatalmas túlerőben vannak.

A Csillagosok, katonák történelmi parabola, azaz a konkrét történettel elvont fogalmakat, univerzális problémákat vizsgál. Míg előző filmjében a hatalom elnyomását mutatta meg, utóbbi a forradalom logikáját, a háború kíméletlenségét modellezi. A Csillagosok, katonák kicsit olyan, mintha a Szegénylegények folytatása lenne: a téma hasonló, a megvalósítás azonban sokkal grandiózusabb. A kameramozgások még összetettebbek, bonyolultabbak, és a mondanivalót sem lehet pusztán pár szóban összefoglalni. A film talán nem ad olyan zsigeri, mellbevágó élményt mint elődje, hiszen itt már meg kell tanulnunk a rendezővel együtt gondolkodni és értelmezni a képeit. Sajátos alkotói módszere és jellegzetes filmnyelvi megoldásai segítségével Jancsó Miklós képes rendkívül absztrakt és bonyolult kérdéseket a mozgókép nyelvén feltenni. Jancsó sajátosan stilizáló, mai fejjel már nehezen elképzelhető filmnyelvén keresztül is tökéletesen átszűrődik a polgárháború kegyetlen valósága: kölcsönös tömegmészárlás, erőszak, céltalan öldöklés. 

Jancsó a Szegénylegényekben már meggyőzően alkalmazott, látszólag elidegenítő, mégis azonosulásra késztető jelenetekkel, vágástechnikával és színészvezetéssel operál - a film gyakorlatilag stilizált élőképek sorozata, ahol a hatalmi pozíció és az alá-fölérendeltségi viszonyrendszer szinte percről percre változik, aszerint, hogy éppen kinek áll a zászló. Nincsenek érvek, nincsenek magyarázatok, nincsenek jók és rosszak. Akár civil, akár katona, teljességgel esetleges, ki menekül meg és ki hal meg, aki egyszer gyilkos, később maga is áldozat lehet.

A Csillagosok, katonák Jancsó talán legnagyobb szabású filmje. A szovjet közreműködésnek köszönhetően teljes csatajeleneteket volt képes a rendező a pusztaságba helyezni, miközben kamerája és alakjai ugyanúgy „keringőznek” a kietlen tájakon, mint mindig, rituálévá absztrahálva a történelem örökös körtáncát, a hatalom különös szertartásait. Helikopteres felvételek, lovas csapatok harca a repülők ellen, a Marseillaise-t éneklő, halálba gyalogló sereg – mindez természetesen Jancsó megszokott hosszú, kanyargós beállításaiban elmesélve. A színészekre egy szavunk sem lehet: Kozák András, Madaras József, Juhász Jácint és a sok kiváló orosz és lengyel közreműködő látszólag takarékosan, szinte eszköztelenül hozza a rájuk szabott figurát.

A Csillagosok, katonák több szempontból is egyedülálló a magyar filmgyártásban. Hatalmas totálképei és tömegjelenetei miatt látványos háborús eposzként is nézhető. Sőt, a végtelen táj, a nyargaló lovasok és a cselekmény számos motívuma a magyar filmtörténetből szinte teljesen hiányzó western műfajával is rokonítja. Jancsó filmje erősen háborúellenes, hisz sajátos szerkezetével és fogalmazásmódjával épp az erőszak értelmetlen kegyetlenségére irányítja a figyelmünket. Bár a Szovjetunióban igen elutasítóan fogadták, Magyarországon nagyon jó kritikákat kapott. Később több nyugati országban is bemutatták, köztük az Egyesült Államokban is. Külföldön a mai napig Jancsó Miklós egyik legismertebb, legtöbbet játszott filmjének számít. Az 1968-as Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjába is bekerült, de a párizsi események miatt félbeszakadt fesztiválon díjakat végül nem osztottak.

Érdekességek

- A filmet eredetileg a nagy októberi szocialista forradalom 50. évfordulójára rendelték. Bár a film szovjet-magyar koprodukcióban készült, az orosz hatóságok végül mégsem engedélyezték a film bemutatását a Szovjetunióban, annak ellenére sem, hogy a jóval rövidebb szovjet változatból kikerültek az erőszakosabb, illetve meztelenséget felvonultató jelenetek.

-  A Moszkvában rendezett díszbemutatón az alkotók nem vehettek részt (csupán a fogadáson lehettek jelen), így utólag tudták meg, hogy a szovjet politikusok és katonatisztek a Csillagosok, katonák jelentősen megrövidített verzióját láthatták.

- A külső jeleneteket Kosztroma környékén forgatták, a mai Oroszország európai részén, a Volga folyó partján. 

Vélemény

Most, hogy túl vagyok a harmadik Jancsó-filmen, kicsit bátrabban vonhatok egy általános konzekvenciát a filmjeivel, stílusával kapcsolatban. Az biztos, hogy a három filmje közül messze ez volt a leggyengébb, így kicsit furcsállom, hogy nemzetközi viszonylatban mégis ez számít a legismertebb/legjobbnak titulált filmjének, annak ellenére is, hogy a Szegénylegények itthon jóval ismertebb, nem mellesleg sokkal jobb film is. 

Nincs (nagy) bajom a művészibb alkotásokkal, de nem szeretem az olyan filmeket, amikből semmi nem marad meg bennem, leszámítva a meztelen nőket és néhány kivégzést. Már pedig ha egy filmből ennyi marad meg, az nem igazán jelent jót. A Csillagosok, katonák témáját tekintve lehetett volna egy jó háborús dráma is, ehelyett kaptunk egy felesleges művészieskedéssel telepakolt, feleslegesen moralizáló művészfilmet, aminek ráadásul a története is a teljes érthetetlenség felé tendált, így a végeredmény számomra nem volt több, mint egy végtelen káosz. Nem mellesleg, a korszak ideológiájának megfelelően "természetesen" elfogult, míg a befejezés egyértelműen heroizáló szándékú. Utóbbi azért betudható a szovjet közreműködésnek és a felső vezetésnek való megfelelés eredményének. Néhány jelenettel pedig nem is igazán tudtam mit kezdeni: ezek közül a számomra legérthetetlenebb az a jelenet, amikor összegyűjtenek a kórház nővéreit, kiviszik őket az erdőbe, majd miután a lányok gyakorlatilag lemondtak az életükről, akkor megszólal egy rezesbanda, a katonák tánca kérik fel a lányokat, majd végül mindenkit szabadon engednek. A nővérekhez hasonlóan a néző sem érti, mi motiválhatta a szigorú tekintetű parancsnokot és magát Jancsó Miklóst a jelenet felvétele során.

Jancsó filmjében menetrendszerűen feltűnnek a korszak meghatározó magyar színészei (Kozák András, Madaras József, Molnár Tibor vagy éppen Juhász Jácint) néhány kisebb-nagyobb szerepben, míg mellettük ezúttal főként szovjet színészek alkotják a szereplőgárda magvát, ezért ne legyen meglepődve senki, hogy a játékidő nagy részében „feliratos magyar filmet” látunk. Aki kedveli Jancsó stílusát és korabeli filmjeit (én sajnos nem ebbe a táborba tartozom), annak mindenképpen kötelező darab, aki pedig most ismerkedik életművével, annak viszont a Szegénylegényeket szívesebben ajánlanám, ha már mindenképp egyet kellene választani.

https://ok.ru/video/328641415796

Ítélet: 10/5