USA (20th Century Fox), 115 perc, DeLuxe, romantikus dráma

Rendező: Leo McCarey

A Filmről

Az elbűvölően jóképű Nickie Ferrante (Cary Grant) és a bűbájos bárénekesnő, Terry McKay (Deborah Kerr) ugyanazon az óceánjárón indulnak el Európából New Yorkba, hogy találkozzanak jövendőbelijeikkel. Nickie és Terry az első pillanatban egymásba szeretnek, minden pillanatot együtt töltenek és amikor a hajó kiköt Dél-Franciaországban, a lány még a férfi nagyanyját (Cathleen Nesbitt) is meglátogatja. Mielőtt megérkeznének New Yorkba, úgy döntenek, próbára teszik szerelmüket. Hat hónap múlva az Empire State Building tetején újra találkoznak és ha még mindig szeretik egymást, összeházasodnak. A sors azonban közbeszól, mivel Terry nem ér oda időben a találkozóra.

Leo McCarey fénykorában a komédia nagymesterének számított, aki összehozta Stan és Pan kettősét, rendezte a Marx fivéreket (Kacsaleves, 1933), és megkapta első Oscarját is, amikor elkészítette a 30-as évek egyik klasszikus komédiáját, a szintén Cary Grant főszereplésével fémjelzett Kár volt hazudni (The Awful Truth, 1937) című filmet. Jelen alkotása pedig a korszak egyik, ha nem a legnépszerűbb - szerelmes filmjének számított, ami mai napig sem veszített népszerűségéből, hiszen az Amerikai Film Intézet (AFI) mind a mai napig minden idők egyik legromantikusabb alkotásának tartja a filmet, még jelen pillanatban is az ötödik helyen szerepel a listán.

A Félévente randevú a hollywoodi romantikus filmek egyik legnagyobb klasszikusának számít, melyhez nem kis mértékben járult hozzá a két főszereplő parádés alakítása. Cary Grant a maga szokásos sármjával és könnyedségével alakítja a playboy Nickie Ferrantét, hogy végül az utolsó jelenetekben azt is megmutassa, hogy mennyire jól áll neki az összetört szívű férfi szerepe is. Deborah Kerr tökéletesen ellenpontozza őt, aki egyszerre egy életerős és gyönyörű nő, miközben a törékenységét és lelki sérülékenységét is képes megmutatni Terry szerepében. Mivel a rendező szabad kezet adott, így a forgatás során a legtöbb jelenetet improvizálta a két színész, így a végső változatba is bekerültek. 

Leo McCarey és társai egy igencsak jól sikerült történetet hoztak össze - elég jót ahhoz, hogy többször is filmre vigyék. A rendező korábban már leforgatta a sztorit Szerelmi történet (Love Affair) címen 1939-ben, Charles Boyer és Irene Dunne főszereplésével. 1994-ben pedig azonos címen egy sztárokkal telezsúfolt történetet forgattak a történetből (magyarul A sors útjai címen futott), többek között Warren Beatty, Anette Benning és Katharine Hepburn szereplésével. Mindezek mellett A szerelem hullámhosszán (Sleepless in Seattle, 1993) alkotóinak sem kellett messze menniük az alaptörténettől, amikor elkészítették filmjüket, ezáltal is további népszerűséget generálva a filmnek.

Érdekességek

- A filmben Deborah Kerr helyett Marnie Nixon énekel, akárcsak a színésznő másik filmjében, az Anna és a sziámi királyban (The King and I, 1956).

- Ingrid Bergman volt az első választás Terry McKay szerepére, majd Doris Day neve is szóba került.

- A filmet nagyrészt Hollywoodban forgatták, még azokat a jeleneteket is, melyek New Yorkban vagy Dél-Franciaországban játszódnak.

- A forgatás ideje alatt Cary Grant felesége ösztönzésére egy hipnotizőr segítségével leszokott a dohányzásról. A felesége gyakran egészséges ételeket csomagolt neki ebédre, amit nagyon sokszor már a forgatás megkezdése előtt elfogyasztott, mert folyamatosan éhes volt a cigi hiánya miatt.

Vélemény

Bevallom, valamiért kicsit tartottam ettől a filmtől. Sőt, eredetileg nem is volt fent a 365 amerikai filmet tartalmazó listán. Végül aztán felkerült a listára (meg kell jegyeznem, hogy jogosan) és egyrészt bizonyította, hogy nem véletlen tartják mind a mai napig sokan az egyik legjobb romantikus filmnek , másrészt nekem is egy kellemes meglepetést okozott.

A film gyakorlatilag két részre osztható, aminek az első fele (a hajóút) egy romantikus komédia jónéhány vicces beszólással és szituációval és kellően cinikus hangvétellel, míg a film második fele már inkább egy romantikus dráma. Nekem határozottan jobban tetszett a film első része, és a két főszereplő is lubickolt a szerepében. Ez nem jelenti azt, hogy a második fele rosszul sikerült volna, de ott már kifejezetten azt éreztem, hogy az alkotóknak bizony határozott célja volt, hogy megríkassák a nézőket. Számos jelenetben próbál a rendező nagyon erős érzelmi reakciókat kicsikarni a nézőből, ennek egyik legrosszabb példája, amikor Terry dalolni tanít egy rakás utcagyerekből álló kórust.

Az alkotók sajnos túlzásba viszik a dalokat, sok esetben indokolatlanul szerepeltetnek dalbetéteket a filmben, azért szerencsére még így is élvezhető maradt a film. Ennek a legfőbb oka, hogy a két főszereplő, Cary Grant és Deborah Kerr között kiválóan működik a kémia, főként a komikus jelenetekben. A Félévente randevú jól beleillik a korszak romantikus filmjei közé, melyek szinte minden esetben happy end-del végződnek. Egyetlen percig sincs szemernyi kétségünk afelől, hogy a szerelmesek végül mégis megtalálják a boldogságot egymás mellett.

Arra azért borzasztóan kíváncsi lennék, hogy a mai facebook, instagram és mobiltelefonok világában élő és felnövő generációnak mennyire érthető a film vagy mennyire tartják reálisnak azt az ominózus jelenetet, amikor Terry nem ér oda időben a találkozóra. A mai világban ugyanis már elképzelhetetlen lenne egy ilyen szituáció. Mindazonáltal akik szeretnének telesírni egy pár papírzsepit, vagy csupán egy kis kellemes romantikára vágynak, azok semmiképpen sem hagyják ki az alkotást. Akik pedig csak szeretnének egy kis esti kikapcsolódást, azok sem fognak csalódni a történetben.

https://videa.hu/videok/film-animacio/felevente-randevu-1957.feliratos-yjwFV3ARSM5QaDDo

Ítélet: 10/7,5