2021. máj 01.

69. Most és mindörökké (From Here to Eternity) (1953)

írta: mindennapra1film
69. Most és mindörökké (From Here to Eternity) (1953)

800px-from_here_to_eternity_1953_poster.jpgUSA (Columbia), 118 perc, ff, háborús dráma

Rendező: Fred Zinnemann

Producer: Buddy Adler

Operatőr: Burnett Guffey

Forgatókönyv: Daniel Taradash, James Jones regénye alapján

Zene: George Duning

Szereplők: Burt Lancaster, Montgomery Clift, Deborah Kerr, Frank Sinatra, Donna Reed, Philip Ober, Mickey Shaughnessy, Ernest Borgnine, Jack Warden, George Reeves, Claude Akins

 

A Filmről

Az 1953-as esztendő legnagyobb sikere mind a közönség, mind a kritikusok szemében kétségtelenül a Most és mindörökké volt. A film hatalmas népszerűségében nagy szerepet játszott a válogatott színészek csapata. Nem sok hiányzott azonban ahhoz, hogy ez ne így legyen. Ha a Columbia fejesének, Harry Cohnnak az eredeti elképzelése szerint állt volna össze a többek között Robert Mitchum, Rita Hayworth vagy Eli Wallach nevével fémjelzett szereplőgárda, abban az esetben nem biztos, hogy a film hasonlóan nagy sikert ért volna el.

030-montgomery-clift-theredlist.jpg

Robert E. Lee "Prew" Prewitt kürtös közlegény (Montgomery Clift) egy önfejű katona, akit egy Hawaii-n lévő katonai bázisra vezényelnek át - nem sokkal a japánok Pearl Harbor előtti támadása előtt. Mivel lelkiismereti okokból nem hajlandó elindulni a laktanyában rendezett ökölvívótornán, azonnal kivívja maga ellen parancsnoka (Philip Ober) haragját és innentől kezdve állandó zaklatásnak lesz kitéve. Mindeközben legjobb barátját Maggiót (Frank Sinatra) is kipécézi magának egy erőszakos fogdaőrmester (Ernest Borgnine). Egyedül a fegyelmezett és pragmatikus Warden őrmesterre (Burt Lancaster) számíthatnak, aki eközben titkos viszonyt folytat a parancsnok könnyűvérű feleségével, Karennel (Deborah Kerr), Prew pedig egy helyi hostess, Lorene (Donna Reed) társaságában keres némi vigasztalást. Amikor azonban hullani kezdenek a bombák, minden megváltozik.

Dacára az ikonikus, híressé vált jelenetnek, amiben Burt Lancaster és Deborah Kerr hempereg és hevesen csókolózik a tengerparton, a filmváltozat némiképp más megítélés alá esik, mint az eredeti regény. Enyhítették ugyan a beszédmódot, a szexet és az erőszakot, ám a házasságtörésre, prostitúcióra, korrupcióra, alkoholizmusra és a szadista piszkálódásokra kihegyezett cselekmény biztosította, hogy a filmet olyan ritka és szókimondó moziként tartsák számon, ami rögtön nyolc Oscart nyert. Ennek ellenére James Jones, a film alapjául szolgáló regény írója nem volt elégedett a végeredménnyel, mivel szerinte "túlságosan letisztították".

1393645794923_cached.jpgfrom_here_to_eternity-315752424-large.jpg

A film kitűnően mutatja be a zárt közösségeket (jelen esetben a hadsereget) megfertőző előítéleteket, miközben a tisztek érdekből szemet hunynak mindenféle túlkapás felett. Fred Zinnemann érdeme továbbá, hogy sikerült ilyen remek alakításokat kihoznia a színészekből. Montgomery Clift briliáns eszköztelenséggel teremti meg az előző hadosztálytól eltanácsolt Prew alakját. A színész, mint a method acting színjátszás legelkötelezettebb híve, a szerepe kedvéért megtanult kürtön játszani, bokszolni tanult, és a részeg jeleneteihez annyit ivott, hogy néha nem tudta végigmondani a szövegét. Így példának okáért annál a jelenetnél, amiben Burt Lancasterrel részegen ülnek az utcán, valóban részeg volt.

028-montgomery-clift-theredlist.jpg

Frank Sinatra filmben történő szerepeltetése a szóbeszédek szerint annak volt köszönhető, hogy a színésszel igen közeli kapcsolatban lévő maffia tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot a Columbia számára. Ez valójában csak Mario Puzo klasszikusában, A keresztapában történt így, mert a valóság ennél azért jóval egyszerűbb. A színész valójában az exének, Ava Gardnernek köszönheti a szerepet, aki épp a Columbiánál forgatott és ő javasolta a stúdió fejesének, hogy hallgassák meg az énekes-színészt. A meghallgatás pedig annyira jól sikerült, hogy egy Oscar-díj lett a jutalma, annak ellenére is, hogy Sinatra később bevallotta, hogy szerinte Az aranykezű férfi (The Man with the Golden Arm, 1955) című filmben, a heroinfüggő Frankie Machine szerepében nyújtott alakításáért jobban megérdemelte volna az aranyszobrocskát, mint Maggio bőrébe bújva.

A Most és mindörökké valóságos Oscar-esőt hozott, 13 jelöléséből végül nyolcat váltott díjra: a legjobb film, a legjobb női és férfi mellékszereplő (Donna Reed, illetve Frank Sinatra), a legjobb (adaptált) forgatókönyv, a legjobb rendező (Fred Zinnemann), a legjobb operatőr, a legjobb hang és a legjobb vágás kategóriájában is megkapta az Oscar jelentette kitüntetést. Ezen túlmenően még három főszereplőjét, Burt Lancastert, Deborah Kerrt és Montgomery Cliftet is Oscar-díjra jelölték alakításukért.

Érdekességek

Frank Sinatra Frank Sinatra komoly magányügyi gondokkal küszködött a forgatás ideje alatt. Az Ava Gardnerrel tönkrement házasságának problémája annyira nyomasztotta, hogy bejelentette Montgomery Cliftnek, hogy egyik éjjel meg fogja ölni magát.

- Karen szerepét eredetileg Joan Crawfordnak szánták, de ő csak akkor vállalta volna a szerepet, ha a saját operatőrével dolgozhat, így a stúdió lemondott róla. Ezután Joan Fontaine is felmerült, mint potenciális jelölt, de ő családi problémákra hivatkozva elutasította a szerepet, így került a képbe végül Deborah Kerr.

- Shelley Winters visszautasította Lorene (Alma) szerepét, mivel nem sokkal előtte adott életet lányának.

- A klasszikussá vált tengerparti jelenetet Burt Lancaster és Deborah Kerr között eredetileg nem ott és nem abban a formában vették volna fel. A rendező az utolsó pillanatban rögtönözte, hogy a hullámok nyaldossák a két színészt csókolózás közben.

- Montgomery Clift normál esetben nem nagyon foglalkozott a díjakkal, most azonban annyira biztos volt benne, hogy elnyeri az aranyszobrot Prew megformálásáért, hogy valóságos depresszióba zuhant miután kiderült, hogy nem ő, hanem William Holden kapta azt a 17-es fogolytáborban (Stalag 17) nyújtott alakításáért. Egyébként a színész is elismerte, hogy mind Clift, mind Burt Lancaster jobban megérdemelte volna a díjat.

- Burt Lancaster és Montgomery Clift egyaránt leborotválták a mellkasukat a sok félmeztelen jelenetük miatt.

- A jelenet, melyben Prew találkozik a bárban Maggióval és Lorene-nel, valójában Frank Sinatra próbafelvétele volt.

Vélemény

Íme, egy újabb film, ami a maga évében egyenesen uralta a mozivásznakat és valóságos Oscar-esőt hozott az alkotóknak. Rögtön megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy jogos-e a túlzott elismerés vagy ismét egy méltatlanul agyondíjazott alkotásról beszélünk. Összességében megállapítható, hogy a kitűnő alapanyagnak köszönhetően valóban egy jó filmet sikerült lerakni az asztalra, de azért elájulni sem kell a végeredménytől. Pedig a nagy sikerhez minden adott volt, hiszen ha úgy vesszük, a film valójában egy igazi Jolly Joker, mert  tulajdonképpen háromféle stílust kapunk egy áráért. A Most és mindörökké háborús és romantikus film, illetőleg dráma is egyszerre, bár utóbbi kettőből lényegesen több van benne, míg a háborús jelleg csak a film utolsó tíz percében jelenik meg. A problémát nálam talán az okozhatta, hogy érzésem szerint mintha már eljárt volna felette az idő, ami szerencsére nem jelenti azt, hogy ennek ellenére ne tudott volna egész jó filmélményt nyújtani, köszönhetően elsősorban a remek színészi játéknak, az operatőri munkának és a kitűnő forgatókönyvnek.

12728-default-katalog_2009_treasures_from-here_wf-21.jpg

Már két korábbi filmje kapcsán kifejtettem, hogy Montgomery Cliftet nem igazán kedveltem meg eddigi filmjeiben nyújtott alakításai alapján, most azonban valamilyen rejtélyes okból kifolyólag kifejezetten elégedett voltam az alakításával. Ugyan most is hozta a szereppel történő teljes meghasonulást, de a korábbiakkal ellentétben most ezt nem éreztem túljátszottnak és jól átjött a képernyőn Prew karakterének jellege. A másik férfi főszereplőnk, Burt Lancaster most is remek alakítást nyújtott a kemény és férfias Warden őrmester szerepében, aki nem szeretne feljebb lépni a ranglétrán, hogy ne legyen olyan, mint feljebbvalója, akit egyáltalán nem érdekelnek az emberei, kizárólag a plecsnijei és a presztízs. Kettejük közül bármelyiknek szívesen odaítéltem volna az alakításáért járó Oscar-díjat, pláne úgy, hogy láttam William Holden alakítását A 17-es fogolytáborban, ami semmivel sem volt jobb egyikőjüknél sem.

from-here-to-eternity_gqceba.jpg

Fentiekkel ellentétben Donna Reed Oscar-díja számomra finoman szólva is meglepő volt az örömlány (pardon, hostess) megformálásáért, mert véleményem szerint filmbéli partnere, ezáltal a legjobb női mellékszereplő díjáért folyó versenybéli riválisa, Deborah Kerr sokkal jobb alakítást nyújtott a csalfa feleség szerepében. Ugyan első ránézésre mindkét nőről meg lehet a véleményünk, egészen addig, amíg mindkettőjükről kiderül, hogy miért is teszik, amit tesznek. Ennek tükrében pedig már az erkölcstelenségük is más színben tűnik fel és talán az ő sorsukért is szorít a néző. A legvégére hagytam a szereplők közül az eddig főként énekesként ismert, ezáltal főleg zenés filmekben és vígjátékokban szereplő Frank Sinatrát. Ő számomra a film üde színfoltját jelentette, aki Maggio szerepében látványosan eltért attól a képtől, amelyet a közönség korábban megismerhetett. Alakításáért méltán vihette haza a legjobb férfi mellékszereplőnek járó aranyszobrot.

mv5bmziwm2fjmmytmgjins00mzcylwi5njytodk5zji3otkwmwuzxkeyxkfqcgdeqxvymdi2ndg0nq_v1.jpg

És akkor én sem megyek el szó nélkül a kultikussá vált tengerparti jelenet mellett. Mai szemmel nézve semmi extrát nem látok benne és nem is igazán értem, hogy mitől lett ez akkora szenzáció. Ugyanakkor azt meg kell említeni, hogy 1953-ban azért igencsak más szelek fújtak még és való igaz, hogy az a pár másodperces csókjelenet erősen lazította az ekkor még bőven érvényben levő cenzúra (Hays-kódex) határait.

Ítélet: 10/7

Szólj hozzá

amerika regény halál háború klasszikus katona romantikus mérföldkő ökölvívás háborús film Frank Sinatra II. világháború Oscar Ernest Borgnine William Holden Burt Lancaster Ava Gardner Montgomery Clift Deborah Kerr Fred Zinnemann Hays-kódex