USA (Warner Bros.), 114 perc, ff, gengszterfilm

Rendező: Raoul Walsh

Producer: Louis F. Edelman

Operatőr: Sidney Hickox

A Filmről

Raoul Walsh Fehér izzás (korábban Megszállottság címen is futott) című filmjét tekintik a klasszikus gengszterfilmek egyik utolsó darabjának. Cody Jarrett (James Cagney) már túljutott gengszterkarrierje zenitjén, mégis rendületlenül törekszik a csúcsra. Minduntalan egy utolsó, nagy rablás terve jár a fejében, mely egy csapásra "a világ tetejére" röpíthetné őt: oda, ahová áldozatkész, ugyanakkor kőkemény anyja (Margaret Wycherly) szerint hősünk tartozik. Miután bandájával lecsapnak egy postavonatra, és kioltják több ember életét, szorulni kezd körülötte a hurok. Cody azonban kijátszva a rendőrséget és az igazságszolgáltatást eléri, hogy egy másik, kisebb súlyú bűntettért ítéljék el, megúszván így a villamosszéket. Miközben a bandavezér egy börtön vendégszeretetét élvezi, új cellatársa érkezik Victor Pardo / Hank Fallon (Edmond O'Brien) személyében, aki valójában a rendőrség beépített ügynöke. Cody felesége, Verna (Virginia Mayo) tisztában van férje és anyósa furcsa kapcsolatával, így annak reményében, hogy kitörhessen házasságából és egyúttal megszabaduljon kényelmetlen helyzetéből, nem lát más kiutat, minthogy szövetséges keressen Big Ed (Steve Cochran) személyében, aki időközben szeretné átvenni a banda irányítását.

A '30-as évek gengszterfilmjei megalapozták a későbbi film noir műfajához tartozó alvilágról szóló filmeket, valamint kijelölték az utat a modern gengszterfilmek számára is a lendületes történetvezetésükkel és stílusos látványvilágukkal. Ugyanakkor a karaktereik terén és a társadalmi környezet bemutatásában a noirok sokkal összetettebbek voltak, mint '30-as évek gengszter filmjei. A White Heat egyesíti a két műfajt és stílust: az árnyékos fényképezés, a mentális problémákkal küzdő antihős és a femme fatale karakterek miatt sokkal inkább film noirhoz áll közelebb, ugyanakkor a gyors üteme és akciójelenetei miatt mégis inkább a gengszterfilmekkel teszik hasonlóvá.

Raoul Walsh céltudatos rendező volt, aki az olyan lendületes képsorok készítésénél bontakozott ki leginkább, mint a film vonatrablásos nyitójelenete. Ugyanakkor fogékonynak bizonyult a pszichológia összetett kérdésfelvetéseire is. Akció közben Cody könyörtelen gyilkos, ám amikor kutyaszorítóba kerül, vagy amikor börtönbe zárják, lélektani torzulásai rögtön felszínre törnek: mások szenvedései iránti közömbösség, erős anyafigurától való függés, vagy a hasogató migrén, amely az őrületbe kergeti. A film 1949-ben igencsak provokatívnak számított, nemcsak a főszereplő pszichopata jelleme miatt, hanem elsősorban Oidipusz-komplexusa miatt. Cody annak az ellentmondásnak a megtestesülése, amely minden filmbéli gengszter végzetét okozza: korlátlan önzés és a legyőzhetetlenség álma, melynek hátterében közönséges emberi szorongások és sérülések rejtőznek.

Cody Jarrett James Cagney ikonikus alakításában jelenik meg, aki nélkül Hollywood fénykorában szinte elképzelhetetlen volt gengszterfilm (A közellenség, 1931; Mocskos arcú angyalok, 1938) és akinek szerepei alapvetően határozták meg a gengszterfilmek műfajának világát. A sors iróniája, hogy a gengszterfilmekre szakosodott Cagney végül egyetlen Oscar-díját egy zenés-táncos szerepért, az 1942-es Yankee Doodle Dandyben nyújtott alakításáért kapta. Nagyon szembetűnő karakterében a hidegvérű, pszichopata gyilkos és a törékeny anyuci kicsi fiacskájának kettőssége, amit a színész nagyszerűen jelenített meg a maga végtelenül energikus stílusában. 

James Cagney mellett mindenképp ki kell emelnünk Margaret Wycherly alakítását a pszichopata gengszterfőnök anyjának szerepében. Ő az, aki mindent megad fiának, amit csak egy anya megadhat, a végsőkig lojális hozzá, önbizalmat ad neki, és még felnőtt korában is dajkálgatja, ezáltal is biztatva a további bűnözésre. Persze mindezt nemcsak a fiáért teszi, hanem önmagáért is, hiszen kölcsönösen függnek egymástól. Ez az erős anya-fiú érzelmi szál meghatározza az összes többi kapcsolatot és ezáltal a többi színészi alakítást is a filmben. Mind a Verna szerepében feltűnő Virginia Mayo, mind a beépített rendőrt alakító Edmond O'Brien karakterei és a színészi teljesítményei elhalványulnak a fentiek árnyékában.

Érdekességek

- Cody Jarrett filmbeli karakterének megteremtésekor az alkotókat egy pszichopata gyilkos, Francis Crowley, illetve Arthur Barker gengszter inspirálta. Mindkét bűnöző betegesen ragaszkodott az anyjához.

- James Cagney abban a jelenetben, amikor a börtönből kiszabadulva újra otthon van, nem oda bújt el, ahová az előre meg lett beszélve. Ezután ráadásul szándékosan nem a megbeszélt jelre bukkant elő rejtekéből, így a filmben látható félelem és ijedtség, ami megjelent Virginia Mayo arcán, bizony valódi. A színésznő néhány másodpercig attól tartott, hogy Cagney tényleg megöli.

- A film végén elhangzó "Made it, Ma! Top of the world!" idézetet megszavazták a 18. legjobb amerikai filmes idézetnek.

- A film volt az inspiráció, amikor Madonna elkészítette a "White Heat" című dalát. A videóklip elején James Cagney látható és a későbbiekben is további részletek láthatók a filmből.

Vélemény

Egy újabb "outsidernek" tűnő film a listán, aminek azonban váltig állíthatom, hogy megérdemelten van itt a helye. Egy igazán kellemes meglepetést okozott a film, annak ellenére, hogy számos hasonló jellegű filmmel találkoztam már életem során. Úgy éreztem, hogy egy szinte tökéletesen szórakoztató filmet látok, aminek egyetlen részénél sem éreztem unalmas üresjáratot, mindezt úgy, hogy tulajdonképpen semmi egyediséget nem tartalmazott. A film nagyvonalúan alkalmazza mind a gengszterfilmek, mind a noir jól bevált fogásait, mégsem állítható, hogy elkötelezné magát egyik vagy másik műfaji hagyomány mellett.

Nehéz volna megválaszolni, mi is fogott meg a filmben, de talán az, hogy tényleg nincs benne szinte egy perc üresjárat sem, ami nálam egy igen fontos dolog, ha leülök filmet nézni. Gyakorlatilag végig ezer fokon pörög és egyetlen pillanatra sem ül le, miközben számos olyan filmelemmel találkozunk, ami sokak kedvence lehet. Látunk benne rablásokat, szökéseket, leszámolásokkal tűzdelt bosszúkat, de ne gondoljuk azt, hogy egy sima akciófilmet látunk, mert szerencsére annál jóval többet ad, hiszen az emberi lélek legmélyebb bugyraiba is betekintést nyújt.

James Cagney valóban nagyot alakít a mamája árnyékában megbújó pszichopata bűnöző szerepében. Habár a külső szemlélők számára úgy tűnik, hogy Cody Jarrett egy fővonalas kemény gengszter, holott szinte minden cselekedetét az anyja irányít (mint egy különös femme fatale), továbbá hősünk elméjén egyre jobban elhatalmasodik az őrület, minek következtében lassan elveszíti az irányítást saját maga felett, főként amikor kiderül, hogy az anyja eltávozott az élők sorából.

Ami még számomra érdekes (és kissé talán vicces is) volt, az a korabeli rendőrségi technikák alkalmazása. Ilyen például a nyomkövetés igen kezdetleges módszerének a bemutatása, a rádiójelekkel történő nyomkövetés, de érdekes volt nézni az autós követés metódusát is, melynek során gondosan ügyeltek arra, hogy ne szúrhassa ki őket a célpont. (Hogy Cody mamája így is kiszúrta őket, az már egy igazi bűnözési lángelmére vall.) Akár gengszterfilmként, akár noirként tekintünk rá, a White Heat mindenképpen korszakos alkotás, egy kiválóan elmebeteg és pszichotikus James Cagneyvel a főszerepben. Mindent összefoglalva egy remekül felépített film, fordulatos és ötletes történettel, okos csavarokkal és szórakoztató cselekménnyel. Igazi klasszikus ínyencfalat a rajongóknak, amit kár lenne kihagyni!

Ítélet: 10/8,5