2020. jún 15.

F1. Jeanne d'Arc szenvedései (La passion de Jeanne d'Arc) (1928)

írta: mindennapra1film
F1. Jeanne d'Arc szenvedései (La passion de Jeanne d'Arc) (1928)

250px-passion_of_joan_of_arc_movie_poster.jpgFranciaország (Société Générale), 82 perc (110 perc), néma, ff, történelmi film

Rendező: Carl Theodor Dreyer

Producer: Erich Pommer

Operatőr: Rudolph Maté

Forgatókönyv: Carl Theodor Dreyer, Joseph Delteil

Szereplők: Renée Falconetti, Eugéne Silvain, André Berley, Maurice Schutz, Antonin Artaud, Gilbert Dalleu, Jean d'Yd, Louis Ravet

 

A Filmről

Miután múltkori blogbejegyzésemben elbúcsúztam a némafilmektől, most rögtön vissza is térek egy kicsit (nem utoljára), hogy egy régi klasszikussal elindítsam a francia filmek vonalát. A Jeanne d’Arc szenvedései a dán származású Carl Theodor Dreyer és a némafilmkorszak egyik kiemelkedő alkotása. A film cselekménye valós történelmi eseményen, a Johanna elleni eljárás hivatalos dokumentumain alapul. Hőse, Jeanne d'Arc, az „orléans-i szűz”, katolikus szent  (Szent Johanna) és egyben francia nemzeti hős.

mv5bmtq3nju2ntixm15bml5banbnxkftztgwotgznzewmze_v1_sy1000_cr0_0_1355_1000_al.jpg

Jeanne d'Arc (Renée Falconetti) az egyházi törvényszék előtt áll. A bírák Pierre Cauchon püspökkel (Eugéne Silvain) az élükön a küldetéséről faggatják, és ő válaszolgat, – a kérdéseket és a válaszokat a közbevágott feliratok közvetítik a nézőnek. Kihallgatói, az egyház emberei a király nevében egy hamis levelet fogalmaznak és a cellában felolvassák neki „melyben a király azt kéri tőle hogy valljon színt. Ő azonban nem törik meg, így a vallatás folytatódik; Szent Johanna elmondja, hogy Isten egy nagy győzelem kivívásával fogja őt megszabadítani, és üdvözülni fog. Férfiruhát visel, így nem engedik misére, de női ruhát csak célja elérése után lenne hajlandó fölvenni.

Bírái szerint Johanna látomásait a sátán sugallta, a beismerő vallomását kínvallatással próbálják kikényszeríteni; a kínzóeszközök láttán Johanna ugyan elájul, de nem törik meg. Máglyahalállal fenyegetik majd kiviszik a temetőbe, ahol végül aláírja a beismerő vallomást. A cellájába visszatérve azonban ráébred, hogy csak mindezt csak a haláltól való félelmében tette, így végül visszavonja vallomását, ezáltal vállalva a máglyahalált. A keresztet magához szorítva lép föl a máglyára, a tüzet meggyújtják. A nép végül fellázad, de a lázadást a katonák letörik.

A történelmi témát a rendező a szokásostól némileg eltérő módon, nem a díszes ruhák, vagy a monumentális díszletek felhasználásával dolgozta fel, mivel filmje középpontjában nem a történelem, hanem az ember áll. A cselekmény alapja egy tárgyalás és a benne kibontakozó dráma, mely nagy részt közelképek (főként arcok) sorozatában tárul fel.

A film legnagyobb részében a premier plánok dominálnak. Ezek olyan mennyiségben és erővel jelennek meg, hogy úgy tűnik, mintha más nézetet nem is alkalmaznának. Több ember egy képbe komponálása esetén is általában csak a fejeket látjuk, alsó gépállásból fényképezve.

Dreyer a filmjében megteremti a közelképekre épülő filmművészetet, az emberi arc nagyközelijének esztétikáját. Egyetlen színészt sem sminkeltek ki a forgatás során, ezzel is megőrizve a hitelességet, így sok múlott a színészek arcjátékán és a megvilágításon. Az azóta eltelt hatvan évben senki sem múlta felül, mint ahogy egy középkori dómot sem lehet felülmúlni. Dreyer radikális térszervezése és mozgékony kameramunkájának lassúsága egy nehezen emészthető filmet eredményezett.

A film kapcsán egy újabb magyar vonatkozás is megemlíthető Máté Rudolf (Rudolph Maté) személyében, aki a film operatőrje volt. Krakkóban született, de Budapesten tanult és pályafutását a Hunnia Filmgyárban kezdte.

Érdekességek

-  A filmet beválasztották a világ legjobb filmjeiként elismert "brüsszeli tizenkettő" közé.

Érdekesnek tűnhet, de Maria Falconetti soha többé nem játszott más filmben. Egyébként egész életében mentális zavarokkal küzdött, amíg 54 évesen önkezével véget nem vetett életének.

- Mivel Dreyer a filmben egyáltalán nem tűrte meg sem a maszkot, sem a parókát, így a főszereplő színésznőnek is a valódi haját vágják le.

- A szóbeszédek alapján Dreyer munkamódszere is különös volt. Letérdeltette Falconettit nagyon kényelmetlen pozíciókba, majd hosszú perceken át vette az arcát különböző szögekből, és próbált egyre több fájdalmat kisajtolni belőle. Végül ezekből a jelenetekből válogatta ki azokat, melyeket végül a végső változathoz használt fel.

- Az eredeti változat fél évszázadon át elveszettnek hitt kópiáját egy norvég elmegyógyintézetben találták meg a 80-as években. A többi kópia egy raktártűzben megsemmisült, a két forgalomban lévő változat pedig csak a mű kivonatát tartalmazta.

Vélemény 

Az biztos, hogy ennél találóbb filmcím nem is jellemezhetné az állapotomat a film megnézése után: "FZ arcának szenvedései". Ez volt az első olyan film, ami nemcsak unalmas volt, hanem Szent Johannához hasonlóan egyenesen kínszenvedést okozott a megtekintése. Ha ezt a filmet nézették volna meg a filmbéli Jeanne d'Arc-al, garantálom, hogy mindent bevallott volna és a filmbéli történésekkel ellentétben nem is vonta volna vissza a vallomását, csak soha többé ne kelljen megnéznie a filmet.

Be kell valljam, hogy egy ideig tépelődtem, hogy ez a film vagy Abel Gance Napóléonja (1927) kerüljön fel első francia filmként a listára. Utólag lehet rossz döntést hoztam, de azért a másik film mintegy 5 és fél órás játékideje (330 perc) hamar eltántorított a film megtekintésétől.

Sokak szerint Maria Falconetti játéka elsőosztályú, én azonban sajnos ezt nem tudom alátámasztani. A sok arcmutogatás és túlcsorduló agónia hamar önismétlővé teszi ezt a kifejezőeszközt, ezáltal unalomba fullasztva mind az alakítását, mind magát a filmet. A film nagy részét ezek a túljátszott gesztusok bemutatása tölti ki, amiből gyakorlatilag már az elején elege lesz az embernek, nemhogy hosszú percekig ezt nézve. 

mv5bndc4ndcyzmmtytu4mi00mtyxltllytytnwi3mjvmmdmzmjlmxkeyxkfqcgdeqxvynjczmdkzota_v1.jpg

Érdekes dolog a szereplők szájmozgásának és a feliratok megjelenésének kérdése. Jól látszik, hogy nagyon sokat mozog a papok szája, de több olyan kérdés is elhangzik, ami szövegesen valójában nem jelenik meg, és Jeanne több válaszáról is lemaradunk. Ez eléggé zavaró volt számomra, de közel sem annyira zavaró, mint a zene hiánya. A többi némafilmben a zene legalább jelen volt, itt azonban teljesen hiányzott, ami számomra még nyomasztóbbá és unalmasabbá tette az egyébként is elég lehangoló filmet.

Nehéz kimondani,de a film megtekintését senkinek nem ajánlom, még a filmtörténeti jelentősége ellenére sem. Aki mindenképp szeretne megismerkedni Szent Johanna legendájával, annak inkább Luc Besson hollywoodi blockbusterét ajánlom (Jeanne d'Arc - Az Orléans-i szűz, 1999), ami messze nem számít ugyan klasszikusnak, azonban még a viszonylag hosszú játékideje (158 perc) ellenére is jóval kellemesebb szórakozást nyújt.

Ítélet: 10/2

Szólj hozzá

francia egyház dán inkvizíció némafilm közelkép Dreyer brüsszeli 12 Jean dArc