2020. ápr 06.

D4. M - Egy város keresi a gyilkost (M – eine Stadt sucht einen Mörder) (1931)

írta: mindennapra1film
D4. M - Egy város keresi a gyilkost (M – eine Stadt sucht einen Mörder) (1931)

m_poster.jpgNémetország (Nero-Film), 111 perc, ff, film noir

Rendező: Fritz Lang

Producer: Seymour Nebenzal

Operatőr: Fritz Arno Wagner

Forgatókönyv: Fritz Lang, Thea von Harbou

Zene: Edvard Grieg

Szereplők: Peter Lorre, Otto Wernicke, Gustaf Gründgens, Ellen Widmann, Inge Landgut, Theodor Loos, Friedrich Gnass

 

A Filmről

Egy német városban gyilkos (Peter Lorre) garázdálkodik, aki gyermekeket választ áldozatául. A rendőrség teljesen tehetetlen, ezért az elkövető egyre bátrabb és merészebb. Még levelet is ír, először a hatóságoknak, aztán az újságoknak, hogy végre foglalkozzanak vele. A probléma viszont az, hogy mindenki a saját 15 perc hírnevére vágyva mindenféle információt igyekszik megosztani velük. Azonban a tanúvallomások kaotikusak, nagyrészt csak rémeket látnak, vagy a haragosukat szeretnék kiiktatni, a szemtanúk egymásnak ellentmondó megfigyelésekről tesznek beszámolót.

mv5bndeyntg4oda0m15bml5banbnxkftztgwnzy1mtewmze_v1.jpg

Lohmann felügyelő (Otto Wernicke) rájön, hogy másképp kell megközelíteniük a problémát. A folyamatos rajtaütések és razziák ugyanis nem segítenek, mert csak folyamatosan zaklatják a polgárokat. Egy idő után az alvilág tagjai is kezdik elveszíteni a türelmüket, kénytelenek összefogni, elhatárolni magukat a brutális gyilkostól, és úgy döntenek, a saját kezükbe veszik a dolgot. Eközben a rendőrség a koldusoktól próbál meg információt szerezni, hiszen ők mindent látnak, mindent hallanak, és észrevétlenül mozoghatnak a városban. 

mv5bztc2yjbimwytndflzs00otzmlwewmjmtymi5ndq5ymu2ogfmxkeyxkfqcgdeqxvyotc5mdi5nje_v1.jpg

mv5bmty1mzq4njczmv5bml5banbnxkftztgwndc1mtewmze_v1.jpg

Végül az egyetlen használható nyom, amivel a gyilkos, Hans Beckert elárulja magát, az egy szokás, melynek rabja; egy berögződés, melyet képtelen levetkőzni. Elindul a versengés, hogy kik kerítik kézre hamarabb: a rendőrök, vagy az alvilág, akik véres megtorlásra, lincselésre készülnek. A roppant erejű fináléban az alvilág bíróság elé állítja Beckert, aki azzal a meglepően hatásos érveléssel védekezik, hogy miközben vádlói saját akaratukból választották a bűnt, ő kényszer alatt cselekszik.

Fritz Lang alkotása nemcsak a német, hanem az egyetemes filmtörténet kiemelkedő és megkerülhetetlen darabja. Nem egyszerű bűnügyi film, hanem a ’30-as évek pontos, árnyalt lenyomata társadalomkritikai felhanggal. 

A rendező ebben a filmjében a német expresszionizmus teljes eszköztárát felhasználja, legalábbis a képi világot tekintve: a fénnyel való játék, a megvilágítás fontos szerepet játszik az alkotásban, akárcsak a fény-árnyék kontrasztok. Emellett persze azt is meg kell jegyeznünk, hogy realista stílus jellemzi a filmet, amely ennek köszönhetően a valóság erejével hat, amit csak erősít az, hogy a rendező a képen kívüli térre és hangra is igyekszik felhívni a néző figyelmét.

A kamera nem fedi fel az emberölések valóságát, csak arra utaló képeket mutat a gyilkosságokról (elguruló labda, vezetékben fennakadó lufi, üres tányér), ezáltal hagyja ólálkodni a nézőt az áldozatok és Hans Beckert körül. Az órák, melyek csaknem indokolatlanul sűrűn tűnnek fel a filmben (pl. a kakukkos óra, a falióra Beckert feje fölött, mikor a raktárhelyiségben megtalálják), vagy rosszat sejtetve jelzik az idő múlását, vagy nem is járnak és beállításra szorulnak; mintha a kizökkent időt egyedül csak a gyilkos előkerítése és megbüntetése tolhatná végérvényesen helyre.

Fritz Lang

Az M számos olyan hagyományt teremtett, amelyet a sorozatgyilkos-filmek azóta is előszeretettel alkalmaznak. Lang és felesége, a forgatókönyvíró Thea von Harbou a gyilkos szánalmas életének a képei közé vágja a rendőrségi nyomozás jeleneteit, de közben olyan mellékszálakra is nagy figyelmet fordít, mint a gyilkosságokról hírt adó újságcikkek, a lakosság ébersége vagy a rendőrségre nehezedő politikai nyomás.

A film Lohmann felügyelője és az alvilági vezér, Schranker (Gustaf Grüdgens) kettőséből megteremti a tradicionális rabló-pandúr ellentétpárt. A film legnagyobb alakja azonban minden kétséget kizáróan Peter Lorre kétségbeesett, tiszta szemű, állati ösztönt követő gyilkosa, aki arra készteti vádlóit (és ezáltal a nézőket is), hogy önmagukba nézve felfedezzék a pszichózis csiráit.

Újabb magyar vonatkozásként érdemes említést tenni a főszerepet játszó Peter Lorre-ről, aki Löwenstein László néven látta meg a napvilágot a mai Szlovákiához tartozó Rózsahegyen. Hatéves korában családja elhagyta Magyarországot, felnőtt korában már alig tudott magyarul. Fiatalon Bécsben színészkedett, majd a nácik hatalomátvételét követően sikeresen próbált szerencsét Hollywoodban. Többek között a Casablancában (1942) illetve A máltai sólyomban (1941) is szerepelt, eközben jó barátja lett Humphrey Bogart-nak. 

Érdekességek

- A film plakátja arra a jelentre utal, amelyben az egyik bűnöző M betűt ír a tenyerébe. A jelenet leforgatása után döntött úgy Fritz Lang, hogy megváltoztatja a film címét "A gyilkosok közöttünk járnak"-ról "M- Egy város keresi a gyilkost"-ra.

- Két német sorozatgyilkost is megemlítenek a filmben, az egyik Georg Karl Großman (úgy tartják több, mint 50 nőt ölt meg), a másik Fritz Haarmann, a hannoveri hentes, aki több, mint 24 nőt ölt meg.

- Mielőtt belevágott volna ebbe a filmbe, Fritz Lang állítólag 8 napot töltött egy elmegyógyintézetben, és sokat beszélgetett valódi gyermekgyilkosokkal. Személyesen találkozott a korszak leghíresebb kéjgyilkosával Peter Kürtennel (másnéven: a Düsseldorfi Vámpírral) is.

- A filmben igazi bűnözőket is használtak statisztaként, akik közül huszonötöt a forgatás ideje alatt tartóztattak le.

- Az MGM zseniális vezére Irving Thalberg összecsődítette a stúdió írói és rendezőit, hogy nézzék meg az M-et, aztán lehordta őket, hogy miért nem tudnak olyan újszerű, izgalmas, súlyos mégis jól jövedelmező filmet készíteni, mint ez.

- A főszereplő Peter Lorre nem tudott fütyülni, így helyette Fritz Lang fütyülte el a híres dallamot.

- Habár a filmet a nácik hatalomra kerülése után (1934-ben) betiltották Németországban, 1966-tól újra megnézhetővé vált.

Vélemény

Mintegy 12 évvel ezelőtt már láttam a filmet és akkor egyáltalán nem tetszett, unalmasnak, elavultnak tartottam. Most azonban újra megtekintve, meg kell kövessem magam. Egy korszakos alapműről beszélünk, ami a mai napig megállja a helyét, nem véletlen tekinthető a film noirok, krimik, drámák és thrillerek egyik alappillérének. Mind történetvezetés, mind mondanivaló szempontjából, de legfőképpen a filmben megjelenő morális kérdések felvetések miatt is 

Fritz Lang első hangosfilmje ugyan még sok hasonlóságot mutat a némafilmekkel, csak néha hallunk egy elfütyült dallamocskát, a történet és a színészi játék azonban még mindig igen erős, és simán felveszi a versenyt a mai filmekkel is.

A film egyik fő témája egy gyilkos elme végtelen kiszolgáltatottsága, Hans Beckert emberi tragédiája. A gyilkos képtelen úrrá lenni a szenvedélyén, mivel nincs segítsége, hiába próbálja meg magában tartani, kontrollálni a gyilkos ösztönt, időnként kitör belőle a vágy. Nagyon elgondolkodtató film, ami olyan kérdéseket vet fel, hogy vajon mekkora egy ember felelőssége, ha olyan személyiséggel áldotta meg a sors, hogy tudatalattija olyan vágyakkal bombázza, amiről elméje pontosan tudja, hogy az a létező leghalálosabb bűn.

A másik fontos morális kérdés a bűn és bűnhődés, jelen esetben, hogy mit is érdemel valójában a gyilkos, aki ezeket a szörnyű tetteket elkövette. A város lakói, szövetkezve az alvilággal, megpróbálják elfogni, és saját módjukon lerendezni a problémát. A tiltott szerencsejátékkal, zugivászattal, betöréssel, és lopással foglalkozó bűnszervezetek képesek kitaszítani maguk közül azt az egyént, aki miatt folyamatosan zaklatják őket a rendőrök. Elsődleges motivációjuk tehát valójában az, hogy őket hagyják békén, így a gyerekgyilkosságok elkövetőjének kézre kerítése, és az ügy rövidre zárása csupán azért érdekük, hogy tovább folytathassák a saját életvitelüket. Azonban az önbíráskodással nem csak az a baj, hogy az erőszak erőszakot szül, hanem az is, hogy addigra már valójában senkit sem érdekel az igazság. Az anyákat - akik ítéletet mondani gyűltek össze - ekkor már nem az érdekli, hogy a gyilkos valóban elkövette-e a szörnyűségeket, egyszerűen vért akarnak látni, mert számukra az hozna megnyugvást.

Eleinte nem látjuk a gyilkos arcát, csak a fütyülését halljuk. Mindig ugyanazt a dallamot fütyüli, mikor beteges vágya eluralkodik rajta: Grieg: Peer Gynt 1. szvitjéből A Hegyi Király barlangjában című darabot. Remek választás volt ezt a dallamot a kéjgyilkos szájába adni. Ez egyébként az egyike annak a sok zeneműnek, amit szinte mindenki ismer, mégis csak kevesen tudják, hogy mi is valójában a címe.

https://www.youtube.com/watch?v=kLp_Hh6DKWc

Peter Lorre alig van a mozivásznon, akkor sem látjuk a tényleges gyilkosságokat, csupán csak ahogyan magához édesgeti a kisgyerekeket. A „tárgyaláson” előadott monológja, ami védőbeszédnek sem utolsó, rávilágít tetteinek mozgatórugójára, és csak ámulunk, olyan átéléssel adja elő. Ez a film egyértelmű csúcspontja az egész perrel együtt.

mv5bmgm0mzi0mzity2vkmy00njeylweyyjetowm2ztbjytcynmm3l2ltywdlxkeyxkfqcgdeqxvynzc5njm0na_v1.jpg

Egy olyan korszakot mutat be, amikor a társadalom tagjai teljes félelemben élnek, akár minden ok nélkül erőszakot követnének el egy ártatlan ember ellen. Azt is remekül bemutatja, hogy a gyilkos akár a legártatlanabbnak tűnő ember is lehet, és hogy hiába hisszük azt, hogy velünk, vagy a családtagjainkkal úgy sem történhet rossz, mert bizony a gonosz bárkire és bármikor lecsaphat.

Úgy gondolom, hogy a filmet mindenkinek látnia kell, de filmrajongóknak mindenképpen kötelező mű. Ezt elősegítve, az alábbi linken mindenki meg is tekintheti (magyar felirattal):

https://www.youtube.com/watch?v=XIGofH1VHF0

Ítélet: 10/9

Szólj hozzá

krimi német klasszikus gyilkosság alvilág sorozatgyilkos bosszú film noir expresszionizmus Fritz Lang