Magyarország (Hunnia), 104 perc, ff/színes, dráma

A Filmről

Monori (Eperjes Károly) a Teleki téri piac királya, öntörvényű, határozott ember. Úgy véli, az életnek csak az arany ad értéket: azzal vásárol árut, zsarol meg embereket, és köt üzletet még a halállal is, amikor diftériás lesz az unokája. Monori egy marék aranyért cserébe gyorsan megszabadul a vejétől, majd elmarja maga mellől kányát, Marikát (Eszenyi Enikő) is, csak hogy az övé lehessen a kis Imi, akit ő akar felnevelni a feleségével (Pogány Judit), aki igazi istenfélő asszony, aki gyakran kerül konfliktusba ösztönlény férjével. Marika időközben új férfira (Balkay Géza) talál és gyermekének visszaszerzése érdekében saját eszközeit fordítja apja ellen, megzsarolja őt, hogy feljelenti. Monori lába alól fokozatosan csúszik ki a talaj, ahogy csúszunk bele a kommunizmusba, és a pénz is elveszíti az értékét az új ideológia hatalomra kerülésével. A történelmi eseményektől, pártoktól és rendszerektől magát távol tartó Monorinak a forradalom egy újabb akadály. Unokája (Tóth Barnabás) kimenekítését szervezi az országból, de a balsors közbeszól, mikor vakbélgyulladása viszi a kórházba, ahol csak a sebesültekkel foglalkoznak, ám Monori még most is az aranyában hisz. 

Az Eldorádó a rendszerváltás emblematikus filmje, amelynek története ugyan a második világháború végétől az '56-os forradalom kirobbanásáig ível, de valójában a rendszerváltozásokkal járó értékvesztésről mesél. Bereményi a kommunizmusba tartó átmenetet nem a Rákosi-korszak visszaéléseiben, az ÁVH-s terrorban vagy épp a koncepciós perekben ragadja meg, hanem a világkép megváltozásában, amely a pénz helyére az urambátyámos kapcsolatokat, és ezáltal a korrupciót állítja. A harácsoló kapitalista fölött az Eldorádóban eljár az idő, pedig Monori megelőzte korát, és ennek köszönhetően Bereményi filmje a rendszerváltás után vált csak igazán aktuálissá. Időtlenségét nemcsak az értékválságról alkotott gondolatmenete, hanem Kardos Sándor bravúros operatőri munkája is kidomborítja, aki egyszerre fest realisztikus képet az átmeneti időszak koszlott Budapestjéről és szürreális látomást a sarkaiból kiforduló világról. Imbolygó, szorongást keltő kézikamerázása, hol vörösben, hol másvilági fehérben fürdő képei drámai erővel festik fel a kisemberen átnyúló történelem árnyékát, de élénken jelenítik meg a gyermek nyüzsgő világát is, akinek a szemszögéből elénk tárul Monori története.

Bereményi Gézát a hetvenes években íróként és Cseh Tamás dalszövegeinek szerzőjeként ismerték, de a nyolcvanas években a filmművészetben is maradandót alkotott: előbb forgatókönyvíróként (Megáll az idő), majd később A tanítványokkal (1985), azután pedig az azonos című kisregénye alapján született Eldorádóval már rendezőként is. A Megáll az időhöz hasonlóan ez a filmje is erősen önéletrajzi ihletésű, saját gyerekkorát és nagyapja történetét szinte egy az egyben vitte filmre. Bevallása szerint ekkor érzett rá a forgatókönyvírás szabályaira, és a kereskedőről szóló Eldorádó jeleneteit ösztönösen egy-egy üzlet megkötése köré építette fel. Bereményi Géza önéletrajzi ihletésű filmje ugyanakkor azon ritka esetek egyike, amikor a film évtizedekkel megelőzi a könyvet: az író életének ezt a szakaszát megörökítő önéletrajzi regény ugyanis csak 2020-ban jelent meg, Magyar Copperfield címmel.

Az Eldorádó nem csak a forgatókönyvíró-rendező személye miatt lett emlékezetes alkotás. Természetesen oroszlánrésze volt a sikerben Eperjes Károlynak is, aki annak ellenére szuggesztív alakítást nyújtott félőrült apafiguraként, hogy valójában csak hét év volt közte és filmbéli lánya, Eszenyi Enikő között. A Bereményi Géza nagyapját alakító Eperjes Károly volt az egyetlen, aki helyett nem jöhetett szóba más, pedig a rendezőnek eredetileg Bodrogi Gyulát ajánlották. Amikor megkérdezték a rendezőt, hogy miért éppen őt választotta, Bereményi azt mondta, hogy kevés olyan színész van, aki Eperjesnél jobban ismerné ezt az embertípust.

Az Eldorádó 1989-ben elnyerte a Magyar Filmszemle fődíját, és külföldön is nagy sikert aratott: premierjét a Velencei Filmfesztiválon tartották, Bereményi Gézát pedig rendezőként Európai Filmdíjjal jutalmazták. A legjobb film díja mellett Kardos Sándort a legjobb operatőr, Darvas Ferencet a legjobb zeneszerző, Bereményi Gézát a legjobb forgatókönyv, Eperjes Károlyt pedig a legjobb színész díjára jelölték.Az Eldorádó a nyolcvanas években sorra készülő ’56-os filmekkel szemben csak a személyes történet háttereként kezelte a forradalmat, de újdonságot jelentett, hogy közvetlenül a rendszerváltás előtt már a cenzúra beavatkozása nélkül mutathatta be az utcai harcokat, és az elsők között használhatott ehhez archív felvételeket. A korabeli képsorok beillesztése miatt is vált fekete-fehérbe a végén az Eldorádó, amely ezzel a gesztussal szimbolizálja, hogy 1956-al lealkonyult a kapitalista Monorik élete, és utána már egy más világ, a kádárizmus pangó és szürke hétköznapjai következtek.

Érdekességek

- A film gyerekszereplője, Tóth Barnabás rendezőként később olyan sikereket jegyez, mint a Susotázs (2018) című rövidfilm és az Akik maradtak (2019) – mindkét film bekerült a maga kategóriájában az Oscar-díj szűkített, tízes listájára. 

- A Teleki téren játszódó filmet jórészt eredeti helyszíneken forgatták. Azt az emlékezetes jelenetet, ahol Monori kezében az unokájával és barátjával éppen elhagyja a kórház épületét, ahol megmentették a gyerek életét, a Szent László Kórház bejáratánál vették fel.

- Az ´56-os jelenetekhez a Budapesti Városparancsnokság első körben nem adott tankokat (szám szerint négyet), majd amikor Bereményi és Ozorai András gyártásvezető bement, az őszhajú városparancsnok (oldalán egy nyikhaj őrnaggyal) engedékenyebb lett, mivel a rendező felajánlotta, átírja a jelenetet. Azt azonban kikötötte, hogy alá kell írnia a papírokat, melyeket páncélszekrénybe tesz, s minden felelőség a direktort terheli, ha a fővárosban e vészterhes időkben ellenforradalom törne ki.

- A filmben a sofőr szerepében színészként tűnik fel a magyar filmrendező, Gothár Péter. 

- Az Eldorádó 2012-ben bekerült a Magyar Művészeti Akadémia tagjai által kiválasztott legjobb 53 magyar alkotás közé.

Vélemény

Mielőtt írnék magáról a filmről, el kell mondanom, hogy Bereményi Géza munkássága sem íróként, sem dalszövegíróként nem igazán áll közel hozzám, ugyanakkor a Megáll az idő című filmje (melyet forgatókönyvíróként jegyez) kifejezetten nagyra tartom. Ezzel a kisebb ellentmondással vágtam neki a filmnek, amit egyébiránt most láttam először, és sajnos a végeredmény finoman szólva sem nyűgözött le. Kicsit pont úgy érzem magam, mint a film címére utaló spanyol konkvisztádorok, akik a hatalmas meggazdagodás reményében indultak el Dél-Amerikába, majd a legtöbben csalódottan tértek haza. Én ugyan nem támasztottam ekkora elvárásokat a filmmel kapcsolatban, de a végeredmény ugyanúgy csalódás lett. Ennek talán két oka lehetett: az egyik maga a történet, ami számomra kissé érdektelen volt, a másik pedig Eperjes Károly. Előbbi kapcsán még talán kevesebben kapják fel a fejüket, hiszen jómagam nem éltem abban a korban, amikor a történet játszódik, így nyilván nem sok kötődésem lehet hozzá. Ennek köszönhetően az általános mondanivalója mellett, miszerint pénzzel (vagyis jelen esetben arannyal) nem lehet mindent megvenni, nem sok extrát mutatott.

Utóbbi kapcsán viszont már bizonyára jóval többen küldenének el melegebb éghajlatra, mert hogy jövök én ahhoz, hogy országunk egyik legjobb színészéről rosszakat mondjak. Márpedig Eperjes Károlyt és egész egyszerűen sosem kedveltem, legalábbis azokban a filmekben, amikben eddig láttam, valahogy mindig azt éreztem vele kapcsolatban, hogy szándékosan túljátssza a szerepeit, ezt pedig mostani alakítása is kitűnően alátámaszt. Még az is lehet, hogy Bereményi nagyapja valóban ilyen ember volt, de engem egy idő után már egész egyszerűen irritált és idegesített a játéka és arról ne is beszéljünk, hogy egy harmincas évei közepén járó ember ne játsszon már el egy nagypapát. Másik problémám a sokak által kedvelt színművészünkkel, hogy a legtöbb filmjében ugyanazt nyújtja, azt a már-már az elmebetegség határait súroló, néhol túlzottan ripacskodó, hangoskodó embert.

Ha nem ő játszotta volna a főszerepet, akkor szinte biztos, hogy jóval kedvezőbb lenne az összkép, így azonban nem tudok elismeréssel szólni a filmről, bármennyire is jelentős filmnek számít az Eldorádó a magyar filmtörténelemben. Kíváncsian várom az esetleges hozzászólásokat, a film érdemei mellett kiálló megjegyzéseket és természetesen a negatív hangvételű kritikákat is.

Ítélet: 10/5,5