Kevés olyan ember van, aki ne ismerné A Dzsungel könyve történetét. Rudyard Kipling világhírű novellagyűjteménye 1894-ben látott napvilágot és a történetek legnagyobb része az indiai őserdőben játszódik, egy Maugli nevű fiúról szól, akit farkasok neveltek fel. Az írás apropóját pedig most az adja, hogy 1967-ben jelent meg A dzsungel könyve történetének mind máig legismertebb és legnépszerűbb feldolgozása, a Walt Disney nevével fémjelzett rajzfilm. Az eredeti novellagyűjtemény egyébiránt 15 történetet tartalmaz, de ezek közül a filmkészítők rendszerint csak négyet használnak fel, amelyek az indiai őserdőben játszódnak, és egy Maugli nevű fiú a főszereplőjük. Az eddig készült feldolgozások is ebből a szálból építkeznek, hol nagyobb, hol kisebb sikerrel.

Az első adaptáció tulajdonképpen ízig-vérig magyar alkotás, hiszen Korda Zoltán rendezte, a producere a testvére, Korda Sándor volt, míg a zenéjét a szintén világhírű Rózsa Miklós szerezte. A siker azonban a főszereplőnek köszönhető, a csak keresztnevén emlegetett Sabu valóban Indiában született és már hat évesen elefánthajcsár volt, amikor felfedezte egy angol filmes. A film látványvilága ma már kissé megmosolyogtató, de ne feledjük, hogy még csak 1942-ben járunk és az sem elhanyagolható tény, hogy a film színesben készült el, holott ez akkoriban még nem számított megszokottnak. A filmet végül 4 Oscar-díjra jelölték, a zenéért, az operatőri munkáért, a díszletekért, illetve a vizuális trükkökért. A 250 ezer dolláros büdzsével készült alkotás végül 1.3 milliós hasznot hozott, ami akkor csillagászati összegnek számított. (10/7)

Az 1967-ben készült Disney-féle rajzfilmes adaptáció (amelynek a munkálatait Walt Disney személyesen felügyelte és nem sokkal a film elkészülte után hunyt el) szemben a legelső változattal, mely főleg a fiú civilizációba való visszatérésével foglalkozik, Maugli vadonban töltött utolsó napjairól szól. Mivel egy meséről beszélünk, így Mauglit leszámítva a történetből szinte teljesen kimaradtak az emberek, akiket Kipling az eredeti elbeszélésben meglehetősen negatív színben ábrázol, kegyetlennek és mohónak mutatva őket. Mivel klasszikus Disney produkcióról van szó, nem hiányozhat a zene és számos örökbecsű és fülbemászó dal, illetve vicces mellékszereplők – olyanok is, akik az eredeti műben nem is szerepeltek, itt mégis fontos szerepet kaptak. Mindent egybevetve A dzsungel könyve a Disney valaha készült egyik legsikeresebb alkotása lett, amiért lehet rajongani vagy esetleg túlzottan gyerekesnek találni, de az biztos, hogy az összes változat közül ennek van a legnagyobb szíve. (10/8)

A következő változatig 1994-ig kellett várni, amikor Stephen Sommers és stábja elkészítette a saját verzióját a történetből. A nálunk Maugli, a dzsungel fia címen futó film végül nem igazán aratott osztatlan sikert, pedig akár jól is elsülhetett volna, hiszen a rendezője 5 évvel később hatalmas sikert aratott a szintén hasonló jellegű A múmiával (The Mummy, 1999). A szereplőgárdára sem lehetett panasz, a felnőtt Mauglit Jason Scott Lee játszotta, míg a többi szerepben feltűnik Cary Elwes, John Cleese, Lena Headey és Sam Neill is. A sikertelenség kulcsa talán a történetben keresendő, ugyanis a legelső változatban is megénekelt alapsztorit egy kissé suta szerelmi szállal egészítettek ki. Nekem viszont se ezzel, se magával a filmmel nem volt semmi bajom, igazán jól lekötött ez a kalandfilmes megközelítés és mivel régimódi vagyok, nekem jobban tetszett az is, hogy valós állatokkal (nem mellesleg valódi helyszíneken) forgatták le a filmet és az állatok sem beszéltek, a legújabb CGI-változatokkal szemben (10/7,5).

2016-ban A dzsungel könyvét is elérte a Disney-nél addigra már igencsak megszokottnak számító tendencia, miszerint előszeretettel veszi elő klasszikusait, hogy a CGI hathatós segítségével elkészítse azok élőszereplős változatait. Így történt ez jelen esetben is, még akkor is ha utóbbi megállapítás most igencsak sántít, ugyanis egyetlen élő szereplő található Jon Favreau rendezésében, a Mauglit játszó kisfiú (Neel Sethi). A film az 1967-es rajzfilmet veszi alapul, ugyanakkor a befejezés radikálisan eltér attól, és az összefogás, a békés együttélés, az emberi gondolkodás és az állatok viselkedésének szintézise mellett teszi le a voksát. Ismerjük el, a látvány valóban magával ragadó és a legtöbben el is voltak tőle ájulva, főként a mesterségesen teremtett állatszereplőktől, én azonban finoman szólva sem rajongtam a végeredményért, mert véleményem szerint semmivel sem több, mint egy lélektelen iparosmunka. (10/6)

Nem sokkal később Gollam Andy Serkis is elkészítette a témáról a maga szerelemprojektjét Maugli - A dzsungel legendája címmel. Sajnos azonban a lehető legrosszabbkor készült el az adaptáció, mindössze fél évvel később, mint a Disney-változat, így 2018-ra csúsztatták a premiert, de azzal sem értek el nagyobb sikert. Andy Serkis motion capture eljárással készült változata a témára jóval sötétebb tónusú, mint a korábbiak, ezáltal nem igazán családbarát. A legnagyobb hiba azonban nem feltétlen ebben rejlik, mert akár ezzel is megtalálhatta volna a célközönséget, a technika azonban elmarad a kicsit korábban elkészült változattól. Pedig Serkis tényleg mindent megpróbált: az állatokat vérbeli A-listás színészek alakítják (Cate Blanchett, Christian Bale, Benedict Cumberbatch), és ezúttal nemcsak a hangjukat adják, hanem el is játsszák a szerepet. A végeredmény tehát egy igazán dark movie, amihez hozzájárul a korábbiakhoz képest alaposan átírt alaptörténet, ami azonban jóval közelebb áll Kipling eredeti elképzeléséhez (10/7).