Japán (Toho), 207 perc, ff, dráma

Rendező: Kuroszava Akira

A Filmről

A csambara a japán filmek egy speciális alosztálya, melynek mifelénk leginkább a szamurájok korában játszódó kalandfilm kifejezés adja vissza az értelmét. Úgy is mondhatjuk, hogy a japánok westernje, melyek közül leginkább Kuroszava Akira izgalmas és egyben végtelenül humánus filmeposza, A hét szamuráj lankadatlan népszerűségnek örvendő, a legszélesebb körben ismert remekműve adja vissza leginkább az egész életérzést. Főszereplői a japán hagyományoktól eltérően nem megalázkodó, sorsukba beletörődő, hanem a Vadnyugat fiaihoz hasonlóan csavargó, öntörvényű egyének, az ún. gazdátlan, magányos szamurájok, vagy más néven roninok.

Kambei, a harcedzett szamuráj (Simura Takasi) elfogadja egy szegény falu felkérését, hogy segít nekik megvédeni magukat a portyázó rablóbandák támadásától. Maga köré gyűjt hat további szamurájt, köztük jámbor természetű, öreg barátját (Kató Daiszuke), Kacusírót, az ábrándos természetű, ifjú tanítványt (Kimura Iszao), Heihacsit, a kardforgatás hallgatag mesterét (Csiaki Minoru) és a forrófejű, éretlen Kikucsijót (Mifune Tosiró). A szamurájok végül csupán némi élelemért cserébe megtanítják a falusiaknak, miképpen védhetik meg magukat. Amikor a negyven rablóból álló banda rátámad a falura, életre-halálra szóló küzdelem bontakozik ki.

Bár a történet a 16.században játszódik, Kuroszava maga is elismerte, hogy A hét szamuráj nem keveset merít a hollywoodi westernekből, különösen John Ford munkáiból és merészen eltávolodik a jellegzetes japán műfaj, a jidai-geki (kosztümös-kardozós történelmi film) szűkkeblű hagyományaitól. A rendező nem siet el semmit, hiszen 207 percet használ fel arra, hogy részletesen megismertesse velünk a csapat minden egyes tagjának jellemét, valamint bemutassa ellentmondásos kapcsolatukat a falusiakkal. Mindezek ellenére a film mégsem lesz elnyújtott, minden egyes jelenete mérnöki pontossággal kidolgozott: a párbeszédek frappánsak, a harci jelenetek pedig mesterien koreografáltak. A feszültség fokozatosan nő és végül az utolsó csatajelenetben teljesedik ki, amely egy vad és kaotikus, ugyanakkor nagyon látványos vagdalkozás az esőben és sártengerben.

A hét szamuráj tele van elképesztő akciójelenetekkel, komikus szcénákkal, balszerencsés véletlenekkel, társadalmi drámával, pozitív jellemfejlődéssel, valamint a kötelesség és a vágy összeütközéseivel, s mindezt hibátlan realizmussal jeleníti meg. A főszerepet ugyanis nem az éles pengék töltik be, hanem az egymásnak feszülő jellemek. Kuroszava zseniálisan ért a képi kompozíciók összeállításához és az egyes mozdulatok koreografálásához is, így A hét szamuráj méltán vált az epikus és bravúros filmkészítés egyik mintapéldájává. Kuroszava filmje megmutatja, hogy az egymástól nagyban különböző emberek (jelen esetben a parasztok és a szamurájok) egy közös cél érdekében képesek úgy összefogni és együtt dolgozni, hogy végül sikeresen felülemelkednek az osztálykülönbségeken. Ezt az üzenetet a Mifune Tosiró által életre keltett Kikucsijó karaktere testesíti meg a legjobban: ő képezi ugyanis a hidat a parasztok és a szamurájok között, hiszen ő maga is földművesnek született, és csak később csatlakozott a szamurájokhoz, így voltaképpen egyszerre lóg ki mindkét kasztból.

Kuroszava Akira amellett, hogy a világ egyik legelismertebb rendezője volt, egyben rendkívüli kor- és társadalomtudatos alkotó is volt, és ez határozottan tükröződött a műveiben is. Filmjében éles párhuzamot von a XVI. századi Japán kaotikus állapotával és a második világháború utáni nyomasztó bizonytalansággal. Mindkét környezet egy új korszak beköszöntének előfutára volt, amely elsöpörte a régi világot – a tradicionális japán értékeket éppúgy, mint a szamurájok által képviselt szellemiséget. Ugyan a szamurájok még 250 évig fennmaradtak, eszméiknek elkezdett leáldozni és elindultak a történelem viharában, ami végül bebizonyította, hogy számukra nincs jövő. A szamurájok azonban még egyszer utoljára megmutatták magukat – a rendező pedig ezzel üzeni meg a háború tragikus vereségétől megrogyott hazájának, hogy milyen ősrégi értékek visszahozatalára lenne szükség ahhoz, hogy Japán kilábaljon és talpra álljon a megsemmisítő társadalmi és morális válságból.

A hét szamuráj sikerének titka a kidolgozott karakterek, a korát messze megelőző akciójelenetek és a formabontó rendezői stílus. A film megoldásai óriási hatást gyakoroltak az egyetemes filmművészetre, nemzedékek meghatározó alkotóit ihlette meg, számos alkotásnak jelentett hivatkozási és viszonyítási alapot. Ennek folyományaként John Sturges le is forgatta az amerikai remake-et A hét mesterlövész (The Magnificent Seven, 1960) címen.

Érdekességek

- Kuroszava eredeti ötlete szerint a film egy szamuráj egy napját mesélte volna el, a reggeli felkeléstől kezdve odáig, hogy egy hiba miatt végül öngyilkosságot követ el méltósága megőrzése érdekében. Azonban sok kutatómunka ellenére sem érezte úgy, hogy elég konkrét tényszerű adat áll a rendelkezésére, amire a filmet alapozhatná, viszont rátalált egy anekdotára egy falut védő szamurájokról, és végül ezen történet filmre vitele mellett döntött.

- Kuroszava írt egy teljes dossziét minden egyes, a filmben megszólaló karakterhez. Ebben részletezve volt, hogy melyik karakter milyen ruházatot visel, mi a kedvenc étele, mi az életük története, milyen a beszédmódja, és minden egyéb részlet, amit csak ki tudott találni. 

- A rendező eredetileg csak hat szamurájban gondolkodott, de azután rájött, hogy az túl unalmas lenne, így jött a képbe egy hetedik harcos, az excentrikus és komikus, állandóan grimaszokat vágó és nagyokat mondó Kikucsijó karaktere.

- A film nagy hatást gyakorolt George Lucasra is, aki sokat merített A hét szamuráj cselekményéből miközben megalkotta a Csillagok háborúját.

- A Kijúzót megformáló Mijagucsi Szeidzsi a filmet megelőzően soha nem fogott még kardot a kezében.

Vélemény

Elérkeztünk egy újabb filmhez, ami a kötelező filmek közé tartozik, melyet minden valamire való filmrajongónak látnia kell.  Én is már több alkalommal is szemeztem vele, de valamiért eddig még kimaradt az életemből, viszont az amerikai western remake-et már számtalanszor láttam és kövezzenek meg érte, de sokkal jobb filmnek is tartom. Bár rögtön hozzáteszem, hogy ebben feltehetően jócskán benne van a nosztalgiafaktor és a gyermekkori emlékek is, amikor mintegy hősként tekintettem A hét mesterlövész szereplőire. Az amerikai verzióval ellentétben, Kuroszava filmjében azonban alapvetően nem az akción van a lényeg, hanem a karakterfejlődéseken és a történetvezetésen.

Abban úgy gondolom mindannyian egyet értünk, hogy A hét szamuráj minden idők legjobb (de legalábbis leghíresebb) japán alkotása, ami minden valamirevaló filmrajongó számára kötelező tananyagnak számít. Mai szemmel nézve ugyan kissé már eljárt felette az idő, azonban vitathatatlanul egy lenyűgöző műről van szó, amely megkerülhetetlen az egyetemes filmművészet szempontjából. Legtöbben szuperlatívuszokban beszélnek róla, én azonban nem tartozom ezek táborába, annak ellenére sem, hogy valóban egy kiváló filmről van szó.

Ami mindenképp a film mellett szól, hogy brutálisan hosszú (közel 3,5 órás) játékideje ellenére sem untatott. Azonban azt sem jelenti, hogy ne lettek volna olyan pillanatai a filmnek, amiket nyugodt szívvel kihagyhatott volna a filmből (pláne, hogy ő volt a film vágója is), továbbá annak ellenére, hogy bőven volt ideje kidolgozni a karaktereket, Kuroszava egyáltalán nem végzett alapos munkát a jellemábrázolás terén. Miközben a történet hajlamos elveszni a részletekben, valójában csak felvillantania sikerül olyan motívumokat, mint a paraszti és szamuráj létforma ellentéte, a történelmi háttér, vagy a harcosok elvrendszerének mibenléte.

Filmünk három részből áll: az első harmada arról szól, hogy a falucska lakói meghozzák a döntést a szamurájok felfogadásáról, a második harmada a hét szamuráj toborzásáról és azok háttérének megismeréséről szól, míg végül elérkezünk a tulajdonképpeni fináléhoz, a falubeliek felkészítéséhez és a fosztogatók elleni heroikus küzdelemhez. A színészek játéka is kissé elavultnak tűnt, sőt néhol már inkább teátrálisnak, vagy egyenesen eltúlzottnak, ám ez valójában megfelelt a kor elvárásainak és szokásainak, és minden bizonnyal sokat merített a tradicionális japán színházi előadásmódokból is. Tosiró Mifune azonban (akárcsak előző filmjében) most is kimagaslik a produkcióból. A többiekkel ellentétben az ő karaktere ugyanis amellett, hogy vicces, sokkal összetettebb is, mint a többi szereplőé.

Fenti hibái ellenére azonban kétségtelen, hogy egy igazi mérföldkőről beszélhetünk. Kuroszava alkotása ugyanis számos későbbi zsánernek és filmtörténeti klasszikus témának ágyazott meg, legyen szó akár vadnyugati pisztolyhősökről, csillagközi kalandorokról vagy éppen különleges képességű szuperhősökről, akik mindannyian egy jó és nemes cél érdekében fogtak össze.

Ítélet: 10/8