2020. júl 16.

F3. A játékszabály (La régle du jeu) (1939)

írta: mindennapra1film
F3. A játékszabály (La régle du jeu) (1939)

mv5byte4njyxmgetzmqxzi00ywvmlwjjztctytjmndfmzgewndvhxkeyxkfqcgdeqxvynzkwmjq5nzm_v1_sy1000_cr0_0_721_1000_al.jpgFranciaország (NEF), 110 perc, ff, dráma

Rendező: Jean Renoir

Producer: Claude Renoir, Jean Jay

Operatőr: Jean Bachelet, Jean-Paul Alphen, Jacques Lemare, Alain Renoir

Forgatókönyv: Jean Renoir, Carl Koch

Zene: Joseph Kosma, Roger Désormiéres

Szereplők: Nora Gregor, Paulette Dubost, Marcel Dalio, Roland Toutain, Jean Renoir, Mila Parély, Julien Carette, Gaston Modot

 

A Filmről

A Nagy ábránd (1937) és Az állat az emberben (1938) elsöprő sikere után Jean Renoir az unokaöccsével, Claude-dal és három barátjukkal megalapították a Nouvelle Édition Française (NEF) nevű filmstúdiót, melynek első bejelentett terve A játékszabály c. film lett.

André Jurieux (Roland Toutain), a híres óceánátrepülő Párizsnál landol, miután rekordidő alatt átrepülte az Atlanti óceánt. Hősként ünneplik, de őt nem érdekli a dicsőség; csak a szerelmére gondol, aki nem jelent meg a fogadásán. Közös barátjuk, Octave (Jean Renoir) közbenjárására a férj, Robert de la Chesnaye (Marcel Dalio) meghívja birtokára a pilótát, hogy a hétvégi vadászat rangját a személyével is emelje. Robert a maga részéről azt reméli, hogy André jelenléte majd elvonja róla a felesége, Christine (Nora Gregor) figyelmét, s így találkozhat régi szeretőjével, Geneviéve-vel (Mila Parély). Azonban nem is sejti, hogy a pilóta halálosan szerelmes Christine-be, az ő feleségébe, míg Christine régóta tudja, hogy a férje megcsalja. Az előkelő társaság vadászik, mulatozik, szórakozik, kicsapong, beleértve a ház urát és úrnőjét. 

Az arisztokraták szerelmi játékaival párhuzamosan a szolgák között is zajlanak az események. Lisette (Paulette Dubost) a szobalány szemet vet az egyik szolgálóra, a vadorzó Marceau-ra (Julien Carette) és románc alakul ki közöttük. Az ő helyzetüket azonban bonyolítja, hogy Lisette eközben a birtok intézőjének (Gaston Modot) a felesége. Amikor a féltékeny vadőr le akarja lőni riválisát, tévedésből a szerelmi légyottra igyekvő pilótát lövi le. A társaság hangulatát megzavarja a kínos incidens, de végül sikerül balesetnek feltüntetni a történteket, és helyreáll a nyugalom.

A filmben mindenki félrelép valakivel, ám ezek a megcsalások úgy jelennek meg, mintha ez a házasság kötelező tartozéka lenne. Ezzel az erkölcsmentes személetmóddal a film abban az időben Hollywoodban el sem készülhetett volna az akkor érvényben lévő Hays-kódex miatt. Azonban a franciáknál minden további nélkül elkészülhetett, bár hozzá kell tenni, hogy bemutatása után nem sokkal be is tiltották a közerkölcs veszélyeztetésére hivatkozva. A rendező által választott mozgóképi stílust a mély terek uralják, Renoir mozgékony kameramozgásos stílusa kiemeli azt a teátrális légkört, amely egyaránt jellemzi az előtér és a háttér jeleneteit.

A film csúnyán megbukott a bemutatása idején, majd újfent a 1945-ös újra bemutatásakor is, hogy aztán húsz év múlva a filmes világ ünnepelje, és Renoir legjobb filmjévé avassa. Az 1959-es Velencei filmfesztiválon mutatták be ugyanis az eredetivel nagyrészt megegyező, rekonstruált változatot.

Életében először maga Jean Renoir is látható a filmben. Bár eredetileg nem magának, hanem Pierre nevű bátyjának szánta a szerepet, végül maga ugrott be. Játékával meggyőző portrét rajzol a férfiról, aki azzal tölti ki életének ürességét, hogy közvetítői szerepet tölt be mások ügyeiben.

mv5bmtu4ote1mdiwmv5bml5banbnxkftztgwndk1mdm5mte_v1.jpg

s_725-5e35ed.jpg

Érdekességek

- Amikor a filmet először bemutatták, annyira rossz volt a fogadtatása, hogy egy néző meggyújtott egy újságot azzal a szándékkal, hogy felgyújtsa a mozit. A rossz fogadtatás miatt a 110 perces filmet Renoir először le is rövidítette előbb 100, majd 85 percesre, ám azok sem arattak sikert.

- A filmet már elveszettnek hitték, miután a német megszállás során megsemmisítették a film eredeti kópiáit. 1956-ban a rendező néhány követőjének - Renoir közreműködésével - azonban sikerült rekonstruálnia a filmet a Franciaország különböző pontjain fellelhető töredékek alapján.

- Renoir először Jean Gabin-nek ajánlotta fel André szerepét, de ő inkább Marcel Carné Mire megvirrad (Le Jour Se Léve, 1939) c. filmjének főszerepét választotta.

Vélemény

Most, hogy egymás után két Renoir filmet is sikerült megnéznem, kijelenthetem, hogy nem fog a kedvenceim közé tartozni. Se A Nagy ábránd (1937), se a mostani filmje nem nyújtott olyan filmélményt, ami alapján a nagy rendezők közé tudnám sorolni Renoir-t, a kedvemet pedig végképp nem hozta meg ahhoz, hogy további filmjeit is megnézzem.

Hiába tartják minden idők egyik legnagyobb filmjének, az alkotást nehéz volt számomra befogadni, és nem is igazán szórakoztatott. A film legelső bukását is - az erkölcsromboló témája mellett - valószínűleg a vígjátékszerű bonyodalmakon felülkerekedő komor hangulat okozhatta. 

A film nagyrészt humorosan próbálja meg bemutatni, hogyan mulatott az arisztokrata réteg a második világháborút megelőző időszakban, és látjuk az őket kiszolgáló személyzetet, akikkel erkölcsüket tekintve, jól kiegészítik a felső réteget. Társadalomkritikaként kitűnő, filmélményként azonban már csak egy gyenge közepes osztályzatot érdemel nálam. 

Renoir valamennyi filmjére jellemző, hogy egyikben sincs egyetlen egyértelműen negatív vagy pozitív alak. Ezért is nehéz bárkinek a sorsával azonosulni, egyik karaktert sem tudod hozzád közelinek tekinteni. Nem tudsz senkit sajnálni, vagy szánalmat érezni iránta, de ugyanúgy nem tudsz senkiért sem szorítani. Végig azt éreztem, hogy a szereplők valahogy egydimenziósak. Amennyiben ez volt a rendező célja - ami egyáltalán nem kizárt - abban az esetben egyértelműen elérte a célját, de sajnos ezzel mind az akkori közönségnél, mind nálam célt tévesztett. Az egyáltalán nem meglepő, hogy az utókor "műértő" közönsége felfedezte magának és piedesztálra emelte mind a filmet, mind Renoir művészetét, mert nem ő az egyetlen, akivel ez történt. 

Egy olyan filmművészettől távol álló, mezei filmrajongónak, mint amilyen én is vagyok, feltehetően hasonló élményt fog nyújtani, mint nekem. Nem akarok azonban senkit sem eltántorítani a film megtekintésétől, mert biztos vagyok benne, hogy számos rajongót szerezhet még magának, mint ahogy ezt már korábban is bizonyította.

Ítélet: 10/6

Szólj hozzá

francia neorealizmus Jean Renoir erkölcsmentes