2020. aug 06.

HU3. Halálos tavasz (1939)

írta: mindennapra1film
HU3. Halálos tavasz (1939)

mv5bowmwzgi1n2ityjdlmy00nje1ltkxndetyzliztc4n2m0odzixkeyxkfqcgdeqxvymjgxmtkzoq_v1_sy1000_cr0_0_753_1000_al.jpgMagyarország (Pegazus Filmvállalat), 94 perc, ff, romantikus filmdráma

Rendező: Kalmár László

Producer: Zilahy Lajos

Operatőr:  Makay Árpád

Forgatókönyv: Zilahy Lajos

Zene: Polgár Tibor

Szereplők: Jávor Pál, Karády Katalin, Szörényi Éva, Somlay Artúr, Tasnády Ilona, Kamarás Gyula, Bilicsi Tivadar, Rózsahegyi Kálmán, Pethes Sándor

 

A Filmről

A film elején Dr. Egry Iván (Jávor Pál) öngyilkosságot követ el egy hotelszobában. Ezután visszatérünk a múltba, hogy megtudjuk, hogyan jutott el tettéig. A történet Ralben Edit (Karády Katalin) nevű úrilánnyal való véletlen megismerkedésével kezdődik, akivel végzetes szerelmi viszonyba bonyolódnak. Iván szeretné feleségül venni Editet, de addig is egy titkos, budai bérlakásban találkoznak. Később azonban kiderül, hogy Edit Ahrenberg gróffal (Kamarás Gyula) is találkozik, ezért Egry csalódottságában elutazik. A vonaton megismerkedik egy kedves, csendes lánnyal, Józsával (Szörényi Éva), aki megfelelő partner lehetne számára, őt mégis fogva tartja a másik nő iránt érzett végzetes szenvedély. Iván nem tud választani az ismét felbukkanó Edit és Józsa között, és kilátástalanságában úgy dönt, eldobja magától életet.

maxresdefault_1.jpg

A harmincas évek népszerű műfaja, a vígjáték a következő évtizedre háttérbe szorult, és új zsáner vette át a vezető szerepet, az időszak a komorabb hangvételű, egzisztenciálisan szorongó hősöket bemutató melodrámák térnyerésének kedvezett. Az irányzat legtipikusabb filmjeit a párhuzamosan futó francia és amerikai hullám mintájára magyar film noirnak nevezzük, melyekben a hasonló nyugati darabokhoz képest kevésbé fontos a bűnügyi téma, inkább a magánéleti kérdéseken van a hangsúly. A film újszerű témaválasztása miatt nagy érdeklődést és sok vitát váltott ki a bemutatás idején. A jelenetek fülledt erotikája a maga nemében nagyon merész volt, a házasságon kívüli nemi élet és az öngyilkosság kérdései korábban nem jelenhettek meg így a vásznon. 

halalos_tavasz_1_1.jpg

A Halálos tavasz volt Karády Katalin első filmszerepe, ami nagyban hozzájárult a színésznő későbbi legendájához. A színésznő ezután a végzet asszonyának megtestesítője lett, aki titokzatos vonzerejével, különleges hangjával és bús melódiáival filmbéli partnereit és a mozilátogatókat egyaránt képes magához láncolni. Gyakran volt Jávor Pál partnere, további hét filmben játszottak még együtt, többek között a Valamit visz a vízben (1943) és az Egy tál lencsében (1941) is. Sokan hírbe is hozták a csodás, összeillő párost, de Jávor Pál ekkor már boldog házasságban élt, és esze ágában sem volt Katalinnal viszonyt folytatni.

mv5bzgq4yjq0y2qtm2fmms00nmmwltkwowutnmjiy2jhmzvlyzm2xkeyxkfqcgdeqxvyntuymtmymdg_v1_uy1200_cr90_0_630_1200_al.jpg

Már Karády Katalin nem mindennapi élete is megér egy filmet, Bacsó Péter meg is próbálta összefoglalni életének legfontosabb eseményeit a Hamvadó cigarettavég (2001) c. filmjében. Karády élete során rengeteg filmben és színdarabban szerepelt, mégis keveset tudtak róla az emberek. Személyével kapcsolatban számtalan valós és hamis legenda terjedt el, többek között leszbikusnak, kettős kémnek és politikusok titkos is szeretőjének tartották. A valóságban azonban mindössze Ujszászy István vezérőrnaggyal, az Államvédelmi Központ vezetőjével szövődött szenvedélyes viszonya. Magyarország német megszállása után először fokozatosan ellehetetlenítették, majd később a Gestapo letartóztatta és megkínozta. Valószínűleg Ujszászyval és a kormányzó fiával, ifj. Horthy Miklóssal fenntartott kapcsolata miatt tartották fogva, befolyásos barátai csak három hónap után tudták kiszabadítani. A nyilas rémuralom idején zsidókat bújtatott és mentett a nyilasoknak ékszereket és aranyat adva.

17675154_1068538_1fd1e334a1fd103854cd648d30cda890_wm.jpg

Reménytelen helyzete miatt 1951. február 20-án házvezetőnőjével és kalapkészítő barátnőjével illegális úton elhagyta az országot. Ausztriai, svájci és brüsszeli tartózkodás után 1953-ban Brazíliában telepedett le, majd New Yorkba költözött és kalapszalont nyitott. Állítólag az amerikai vízumját maga Kennedy elnök intézte el, mert rajongott a gyönyörű színésznőért. Élete utolsó éveiben visszavonultan élt, csak néhány, magyar művészek által szervezett koncerten vett részt. 

4268874.jpg

Érdekességek

- A filmet külföldön is forgalmazták, azonban a mélyen katolikus olasz közönség számára az öngyilkosság helyett egy boldog véggel záródó verziót forgattak.

- Többen is megkérdőjelezték, hogy valóban Karády Katalin szerepel a híres vetkőzős jelenetben. Szárnyra kaptak olyan híresztelések is, miszerint egy névtelen dublőrt láthatunk a híres jelenetben. 

Karády Katalin korának legnagyobb divatikonja is volt. Ruhái, cipői, kiegészítői egytől-egyig egyedi tervezésűek voltak.  A színésznő öltözködését, kalapjait, hajviseletét, viselkedését fiatal nők ezrei igyekeztek utánozni.

Vélemény

Miközben a filmet néztem, rögtön felmerült bennem a kérdés, hogyan is lehetett boldog befejezéssel lezárni a filmet abban a bizonyos másik verzióban, hiszen már rögtön a film elején megtörténik az öngyilkosság (hogy magát a film címét ne is említsem). Nyilván az a változat nem azzal a jelenetsorral indul és sajnos nem tudom, hogy hogyan is zárul (csak sejtéseim vannak). Mindenesetre örülök neki, hogy nekem nem azt a változatot kellett megnéznem, mert vitathatatlanul kisebb lett volna a filmélmény.

Egy vérbeli melodrámáról van szó, ez nem vitás. Egry Iván folyamatosan őrlődik a szenvedélyes, mindent elsöprő szerelem és a békét, idillikus életet nyújtó kölcsönös szeretet között, de nem tud dönteni. Folyamatos lelki leépülése egyértelműen a csábító, végzet asszonyának a számlájára írható. Miután egy másik nő oldalán nagy nehezen leszámol önpusztító életmódjával, hogy vagyonát elkártyázva rendezett életet éljen, feltűnik a régi szerelem, aminek már nem tud ellenállni. Végül képtelen a két nő közül választani, így öngyilkosságba menekül.

maraton_lead_halalos_tavasz_4_1.jpg

Két nagyszerű magyar színész megrázó alakítása teszi a filmet felejthetetlenné, Karády és Jávor párosa telitalálat volt az alkotók részéről, csak úgy izzik tőlük a filmvászon. Nem véletlen, hogy még számos alkalommal is szerepeltek együtt későbbi alkotásokban.

A film egyik legtöbbet emlegetett jelenete, amikor Iván zongorázás közben megkéri Editet, hogy vetkőzzön meztelenre mögötte, de megígéri, hogy nem fog odanézni, azonban a férfi a zongorán található mézeskalács tükörben végigköveti a vetkőzést. Botrányos jelenet, mely akkoriban sokak tiltakozását kivívta, ami mai szemmel nézve már inkább csak megmosolyogató, mindenesetre vitathatatlanul filmtörténeti jelentőségű.

https://vimeo.com/230591340

Az én kedvenc jelenetem ezzel szemben az, amikor egy félreértés következtében az addigra már lelkileg összetört és férfiasságában is megalázott Iván megcsalással gyanúsítja meg Józsát és megüti őt és rongynak nevezi. A kibékülést követő házassági ajánlat és a hivatalba való visszatérés bár újrakezdésnek tűnhet, Edit felbukkanásakor azonban már végérvényessé válik az elkerülhetetlen végkifejlet. 

maraton_lead_halalos_tavasz_3_1.jpg

Sokan tartják elavult filmnek, mely elvesztette egykori erejét és drámaiságát. Én azonban ezzel nem értek egyet, számomra egy különleges filmélményt nyújtott. A Halálos tavasz egy kőkemény szerelmi dráma, mely véleményem szerint a magyar filmtörténelem meghatározó alkotása.

Ítélet: 10/7,5

Szólj hozzá

magyar öngyilkosság szerelem melodráma film noir Jávor Pál