2020. júl 25.

K1. Patyomkin páncélos (Броненосец Потёмкин) (1925)

írta: mindennapra1film
K1. Patyomkin páncélos (Броненосец Потёмкин) (1925)

mv5bmteymtqzmjq0mtjeqtjeqwpwz15bbwu4mdcymjg4otex_v1_sy1000_cr0_0_708_1000_al.jpgSzovjetunió (Goszkino), 75 perc, néma, ff, propagandafilm

Rendező: Szergej M. Eisenstein

Producer: Jakov Bliokh

Operatőr: Eduard Tissze, Vlagyimir Popov

Forgatókönyv: Nyina Agadzsanova, Szergej M. Eisenstein

Zene: Edmund Meiszel, Nyikolaj Krjukov (1950)

Szereplők: Alekszandr Antonov, Vlagyimir Barszkij, Grigorij Alekszandrov, Ivan Bobrov, Mihail Gomorov

 

A Filmről

Az 1905-ös forradalom 20. évfordulójára eredetileg egy több filmből álló, hosszabb sorozatot terveztek egyértelműen kommunista propagandisztikus céllal, melyhez Nyina Agadzsanova írt forgatókönyvet. A sorozat végül nem készült el, de annak forgatókönyvéből emelte ki Szergej Eisenstein a Patyomkin-felkelés epizódját, mellyel végül világhírnevet szerzett.

Miközben Odessza kikötőjében a munkások sztrájkolnak, a hajón matrózok egy csoportja Vakulincsuk (Alekszandr Antonov) vezetésével elhatározza, hogy csatlakoznak a sztrájkhoz. Másnap megtagadják, hogy egyenek a férges húsból készített borscsból. A hajó kapitánya (Vlagyimir Barszkij) a parancsmegtagadókra ponyvát dobat és lövetni akar rájuk, de a fedélzeten felsorakozott legénység átáll a felkelők oldalára. A kialakult harcban a tiszteket lefegyverzik, a kapitányt lelövik, ám eközben Vakulincsukot is halálos lövés éri. Holttestét a partra szállítják és felravatalozzák.

A kikötői lépcsőn gyülekező gyászoló tömeg ellen kivezénylik a katonaságot, és esztelen mészárlás kezdődik az odesszai lépcsősoron. Válaszul a Patyomkin ágyúi lövéseket adnak le a városi palotára. A flotta hajói felsorakoznak a lázadó hajó elfogására, ám azok matrózai is szolidárisak a Patyomkin hadihajóval, amely így győztesen kifuthat a tengerre, miközben felhúzzák rá a vörös lobogót.

mv5botc5nde5mgitm2vlmc00mmvmlwe2zwitzgvkymnmywm5njqxxkeyxkfqcgdeqxvyotc5mdi5nje_v1_ux1000.jpg

Eisenstein filmjét a klasszikus tragédia szerkezetéhez hasonlóan öt „felvonásból” építette fel:

  • 1. Emberek és férgek
  • 2. Dráma a fedélzeten
  • 3. A halott tettekre hív
  • 4. Az odesszai lépcső
  • 5. Találkozás a hajórajjal

A filmnek gyakorlatilag egyáltalán nincs főszerelője, mert központi hőse a fellázadt legénység. Két hivatásos filmes és egy színész (Antonov) kivételével összes szereplője amatőr volt. A jeleneteket díszletek nélkül, szinte kizárólag külső helyszíneken forgatták, ennek és az operatőri munkának (Eduard Tissze) köszönhető, hogy még a legdrámaibb izzású és az eposzi emelkedettségű részek is a valóság erejével hatnak. Eisenstein a mozgás kifejezésére felfedezte és továbbfejlesztette a filmművészetnek azóta is egyik leglényegesebb kifejezőeszközét, a montázst. Rájött, hogy a jelenetek egymásutánja nemcsak a film történetének kerek egysége szempontjából lényeges. A szereplők kifejező közelképei, a kikötői lépcsőn levonuló katonacsizmák zárt képkompozíciói, a lírai oldottságú totálképek (a móló a ravatallal, a hajóhoz élelmet szállító fehér vitorlások) önmagukban is kifejezőek, de mindig részei a film összhatásának.

A montázstechnikailag bravúros és számtalanszor idézett lépcsőjelenet a világ kritikusai számára máig a filmművészet egyik csúcsát jelenti. Azóta is számtalan filmrendezőt megihletett, közülük talán a leghíresebb Brian De Palma, aki az Aki legyőzte Al Caponét (The Untouchables, 1987) című filmjében valósította meg a saját verzióját.

scene-battleship-potemkin-sequence-the-odessa-steps.jpg

A Patyomkin páncélos külföldön is sikert aratott, díjat nyert a párizsi világkiállításon, és az Amerikai Filmakadémia 1926-ban a legjobb filmnek választotta. A filmben használt montázsokat a mai napig tanítják, a szakma képviselői pedig - propagandisztikus célja ellenére - a mai napig az egyik legjobb filmnek tartják.

Érdekességek

A film bemutatóját 1925. december 5-én tartották Moszkvában. A vetítésre Eisenstein az egész stábot matrózruhába öltöztette és a mozi előcsarnokát a tengerészet zászlóival díszíttette fel.  

-  A film 1958-ban a legtöbb szavazattal került a világ legjobb filmjeiként elismert "Brüsszeli tizenkettő" listájának élére.

- 2015-ben az Európai Filmakadémia (EFA) az európai filmkultúra kincsei státusszal díjazta a film egyik odesszai helyszínét, a Patyomkin-lépcsőt.

- Több országban megtiltották a matrózoknak a film megtekintését, később pedig Sztálin is betiltotta, attól tartva, hogy felkelést provokálhat a köznép körében.

Vélemény

A szovjet filmet egyértelműen két rendező határozta meg: Szergej Eisenstein és Andrej Tarkovszkij. Mindkettőjük maradandó nyomot hagyott nemcsak a szovjet, hanem a világ filmművészetének palettáján, és mindkét rendező munkássága a filmművészettel kapcsolatos kurzusok állandó tananyagát képezi. Most előbbivel foglalkozok, rögtön két film erejéig.

Gondoljunk csak bele, ha egy olyan film, amelyet a Szovjetunióban eredetileg propaganda célokból forgattak le, nemcsak a kommunista országban, hanem a nyugati demokráciákban is feltűnést keltett, sőt, sikert aratott, annak milyen művészi értéke, mondanivalója lehetett. Persze ez a siker nem volt egyidejű, hiszen amíg Nyugaton egyre nagyobb érdeklődés mellett vetítették, és a kritikusok többször is a filmművészet csúcsaként jellemezték, addig például Németországban és hazánkban is betiltották. A Patyomkin páncélosról szinte mindenki hallott már és talán a híres lépcsősori jelenetét is látta már, legalább kivonatos formában. Én is pontosan így voltam ezzel és most jutottam el addig, hogy megnézzem végre a teljes filmet.

panteleimon_1906.jpg

A film megtekintése során próbáltam attól eltekinteni, hogy egy propagandista céllal készült filmet nézek. Ha másoknak is sikerül ezt megtenni, akkor talán jobban lehet értékelni a maga valójában, mintha úgy nézzük, mint amilyen célból eredetileg készült. A filmet élmény szempontjából én nagyjából két részre osztanám, az első fele (1-3.fejezet) mai szemmel nézve vontatott, számos pontján kimondottan idegesítő és nehéz úgy nézni, hogy figyelmen kívül tudjuk hagyni a manipulatív szovjet propagandát. A második fele (4-5. fejezet) viszont mind esztétikai, mind filmélmény szempontjából végig fent tudta tartani az érdeklődésemet és egy percét sem untam.

Ami viszont kétségtelenül remekmű, az a nevezetes lépcsősori jelenet. Nem véletlen, hogy számos későbbi filmben is megidézték az ikonikus jelenetet (Aki legyőzte Al Caponét, 1987; A keresztapa, 1972; Brazil, 1985). Az ágyúlövésekre felpattanó kőoroszlánok montázssorai, a kikötői lépcsőn levonuló katonacsizmák,a lépcsősoron leguruló babakocsi képe és maga az ikonikus vérengzés úgy ki lett találva, ahogy azt kell. (Nekem egyébként ironikus módon nem a fent említett filmek egyike ugrik be először, hanem a Csupasz pisztoly harmadik része)

Ennél a filmnél figyeltem meg először, hogy a zene mennyire fontos szerepet tölt be a filmeknél, a drámai képsorok esetében pedig mindez halmozottan igaz. Javaslom mindenkinek, hogy nézze meg a záró képsorokat (találkozás az ellenséges hajórajjal) először aláfestő zene nélkül, majd annak kíséretében. Garantálom, hogy ég és föld lesz a különbség a hatását tekintve. 

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy ezt a filmet mindenkinek látnia kell, akik azonban hozzám hasonlóan a filmművészet rajongói, azoknak mindenképp illik megnézni.

https://www.youtube.com/watch?v=mCR44ihk6C8

Ítélet:10/6,5

Szólj hozzá

orosz szovjet klasszikus sztrájk propaganda hajó keleti blokk lépcsősor Sztálin Eisenstein brüsszeli 12 betiltott film