Olaszország, Algéria (Igor Film, Casbah Film), 120 perc, ff, háborús dráma

Rendező: Gillo Pontecorvo

A Filmről

Az 1950-es évek közepén Algéria elkeseredett és drámai harcot vív a francia elnyomás ellen, a függetlenségének kikiáltásáért. Algír városában a prefektúra lezáratja az arabok lakta Casbah negyedet. Az FLN (algériai Nemzeti Felszabadítási Front) először saját arab közösségét regulázza meg (felszámolja a prostitúciót és a részeges semmittevést), hogy minél hatékonyabban vegyék majd fel a küzdelmet a franciákkal. Az erőszak egyre fokozódik, mindkét fél radikális eszközökhöz nyúl. A franciák kínzással próbálnak információkat kicsikarni a foglyokból, míg az arabok partizán módszerekkel küzdenek a megszállók ellen. Gyerekek támadnak a katonákra, asszonyok robbantják fel a kávéházakat. Közben egy kis francia csoport bejut a negyedbe és az egyik háztömböt felrobbantják, de az arabok már készen állnak az elszánt megtorlásra. A franciák végül megnyerik az Algírért vívott csatát, ám elveszítik a háborút, melynek végén Algéria kikiáltja függetlenségét.

Gillo Pontecorvo, a vegyészből lett újságíró a II. világháborúban az antifasiszta ellenállás egyik vezéralakja dokumentumfilmesként kezdte pályáját. Ebbe az eredeti és izgalmas politikai és háborús alkotásba belevitte minden intellektusát, lelkes politikai hitvallását és legfőképpen személyes tapasztalatait. A cselekmény 1954 és 1962 között játszódik, hiteles dokumentációdráma stílusban, javarészt amatőr színjátszókkal. Az algíri csata ugyan nem dokumentumfilm, hanem fikciós történet, mégis igen realisztikusan mutatja be a francia kolonialisták ellen szövetkező nagyvárosi gerilla-mozgalom növekedését. A forgatókönyvet az FLN (algériai Nemzeti Felszabadítási Front) egyik vezetője, a francia börtönöket is megjárt Saadi Yacef írta és az egyik főszerepet is maga játssza.

Bár Pontecorvot anyagilag támogatta az algériai kormány és a film nyíltan gyarmatosításellenes, a filmben bemutatott kegyetlenkedések és megtorlások elborzasztó és szívszorongató jelenetei dicséretes módon elfogulatlanok, egyforma módon ábrázolja mindkét oldal emberi veszteségeit. Különösen megrázó az a jelenetsor, amelyben az algíri fellegvárban a nőket követi a kamera, ahogy az ellenőrzési pontokon átcsúszva primitív bombákat helyeznek el egy reptéri várócsarnokba és egy bárban, ahol gondtalan francia fiatalok táncolnak - az elkerülhetetlen vég felé.

Az algíri csata a Velencei Filmfesztiválon elnyerte a legjobb filmnek járó Arany Oroszlán-díjat. A hatvanas évek egyik legnagyobb hatású olasz filmjének számított, amely szenvedélyének erejéből máig sem vesztett semmit.  A felszabadítási mozgalom igazsága mellett elkötelezett rendező megrázó erejű, párhuzamos képsorokon utasítja el a mindkét oldalon ártatlan áldozatokat követelő terror valamennyi formáját.

Érdekességek

- 2003-ban a filmet levetítették a Pentagonban is katonai szakértők előtt, hogy tanulmányozhassák a városi gerilla harcmodort. Arra kérték őket, elemezzék a film által felvetett problémákat, vagyis azt, mivel jár a hadviselés egy arab társadalomban.

- A filmben az egyetlen profi színész a Mathieu ezredes szerepét játszó Jean Martin volt, ugyanis a rendező mindenképp egy profit akart erre a kulcsfontosságú szerepre. 

- Gillo Pontecorvo munkamódszere az volt, hogy amennyiben úgy találta, akár 30-40-szer is felvett egy adott jelenetet, hogy az amatőr szereplőkből eltűnjön a szerepelni vágyás és előjöjjön belőlük a természetesség. 

- Az algíri csata azon kevés filmek egyike, amit két nem egymást követő évben is jelölek Oscar-díjra. A legjobb idegen nyelvű film kategóriában 1967-ben, majd a legjobb forgatókönyv és legjobb rendező kategóriában 1969-ben.

- A filmet mintegy 5 évig be sem mutatták Franciaországban és mind a mai napig nagyon ritkán játsszák. Az Egyesült Királyságban és az Egyesült Államokban pedig kivágták belőle a kínzási jelenetet.

- Christopher Nolan Az algíri csatát jelölte meg az egyik olyan filmként, amely hatással volt rá, mikor megalkotta A Sötét lovag: Felemelkedés (The Dark Knight Rises, 2012) és a Dunkirk (2017) c. filmjeit.

Vélemény

Tegye fel a kezét, aki hallott valaha az algériai függetlenségi háborúról? Gyanítom, nem sokan vannak. Azok pedig feltehetően még annál is kevesebben, akik valaha is hallottak volna Gillo Pontecorvo filmjéről. Természetesen én is azok táborába tartozom, akik se a polgárháborúról, se az erről készült filmről nem hallottak. Az algíri csata hazánkban egy szinte teljesen ismeretlen alkotás, holott Itáliában nagy népszerűségnek örvendett, a 60-as évek egyik meghatározó olasz filmjének számít. Ha nem kezdek bele filmes kalandozásomba, feltehetően én sem futottam volna össze a filmmel, de ha már egyszer így alakult, egy pillanatig sem bánom, mert ezáltal egy igen komoly mondanivalóval rendelkező és igencsak emlékezetes képi világgal bíró filmmel ismerkedhettem meg.

Újságíró: Nem gondolja, hogy egy kissé gyáva dolog asszonyok táskáit és kosarait robbanó eszközként felhasználva megölni egy csomó ártatlan embert?

Ben M'Hidi: És nem gondolja, hogy még sokkal gyávább dolog napalm bombát dobni védtelen falvakra, úgy, hogy ott ezerszer több az ártatlan áldozat? Természetesen, ha miénk lenne az önök repülõgépe, sokkal könnyebb lenne nekünk. Adják nekünk a bombázóikat, és megkaphatják a kosarainkat!

Pár szóban írnék a történelmi háttérről, hogy kicsit jobban képben legyünk. A sikeres egyiptomi forradalom hatására az algériaiak is elkezdtek mozgolódni gyarmattartóik ellen. Megalakult az FLN, amely egyiptomi mintára a teljes függetlenség kivívására törekedett arab nacionalista és szocialista alapokkal. A fiatal diákok Ben Bella vezetésével csatlakoztak a mozgalomhoz, így közel 3000 gerilla volt kész mindent megtenni azért, hogy megszabaduljanak a franciáktól. 1954. november 1-én a szervezet harminc véres támadást hajtott végre Algéria különböző részein, meggyilkolva három katonát és két rendőrt is. Ez az összehangolt akciósorozat jelentette a múlt század egyik legnagyobb gyarmati felszabadító háborújának, az algériai függetlenségi harcnak a kezdetét. A lázadás leverésére csaknem félmillió francia katona érkezett Algériába, majd elkezdődött a megtorlás, melynek során a franciák sem válogattak az eszközökben, megkínozták az elfogott gerillákat, hogy vallomásokat kényszerítsenek ki, majd csoportosan végezték ki őket.

Ezt az időszakot mutatja be olykor igencsak húsbavágó képekkel Pontecorvo realista dokudrámája. Mindezt keretes szerkezetben teszi. A film úgy indul, hogy a franciák ultimátumot adnak az egyik lakásban megbúvó gerillavezérnek: vagy megadja magát, vagy felrobbantják a házat, és akkor a vele ott megbúvó ártatlanok is meghalnak. A film többi része tulajdonképpen az ultimátum elhangzása és a végkifejlet között magának a gerillamozgalomnak a megerősödését és az arab-francia ellentétek végletekig történő kiéleződését mutatja be.

Az algíri csata sem témáját tekintve, sem a filmben ábrázolt naturalista és erőszakos vallatási jelenetek miatt nem könnyű film. Nálam azonban pont ezek miatt ütött akkorát, hogy elmondhassam Gillo Pontecorvo filmjéről, hogy ez bizony jó lett. Kell hozzá egy kis gyomor és nehéz befogadni a témája miatt, ami távol áll a legtöbbünktől, de ha ezeket sikerül megtenni, akkor garantáltan másnak is gyomorbavágó élmény lesz. 

https://ok.ru/video/1710692960877

Ítélet: 10/8.5