Franciaország (Gaumont, Nouvelles Éditions), 99 perc, ff, dráma

A Filmről

Robert Bresson filmje André Devigny regénye alapján készült, melyben személyes élményeit írta meg. Devigny a II. világháborúban, Franciaország német megszállása idején belépett az ellenállási mozgalomba, harcolt a németek ellen, de fogságba esett, és végül halálra ítélték. Mivel Bresson maga is részt vett a francia ellenállásban, és szintén börtönben raboskodott, vélhetően személyes okok is vezették abban, hogy megfilmesítse André Devigny visszaemlékezését. A minimalista eszközökkel és teljes mértékben amatőr színészekkel forgatott alkotás Bresson ún. „börtön-trilógiájának” a legelső része, a Zsebtolvaj (1959) és a Jeanne d'Arc pere (1962) című alkotásai mellett.

Fontaine hadnagyot (Francois Leterrier) egy híd felrobbantásával vádolják a Franciaországot megszállás alatt tartó németek, ezért a lyoni Montluc börtönbe zárják. Először összetörve várja kivégzését, de amikor társakra lel a börtönben, újra erőt merít a szabad életben, és elkezdi megtervezni a szökését. Első lépésként sikerül is egy biztosítótűt szereznie és azzal kioldani bilincsét, öröme azonban nem tart sokáig, mert áthelyezik egy másik cellába. Ott szerencsére észreveszi, hogy az ajtó nem túl ellenálló fából készült, ezért egy kanállal egy hónap alatt sikerül kivésnie pár lécet, amin kibújhat, ha eljön a szökésének ideje. Fontaine  végtelen kitartással aprólékos munkába kezd, hogy kijuthasson, mielőtt kivégzik. Közvetlenül a szökés tervezett időpontja előtt melléje adott új cellatársával (Charles Le Clainche) együtt végül sikeresen megszöknek.

Az Egy halálraítélt megszökött korai Bresson-mű, de már azzal a komor, puritán képi világgal, mely megidézhető egy csupasz falú börtöncellával, egy szalmazsákkal, egy összevérzett inggel, melyekhez olyan naturalista szereplők társulnak, akik csupán megnyíló ajtóréseken, lépcsőfordulókon tűnnek elő, akik a beszűrődő, fenyegető zajokkal, ijesztő hangokkal állandóan jelenlevő környezeti hatásokat nem csupán lereagálják, hanem egyenesen a rettegésig, az idegbomlásig élik meg azt, ezáltal olyan atmoszférát teremtve, melyben még a legképtelenebb gondolat - mint Fontaine hadnagy szökési terve - is megvalósíthatónak tűnik.

Bresson filmjét sok éven át egzisztenciális és spirituális vonatkozásaiért értékelték, úgy mint az ember magányossága, a többiekkel való törékeny kapcsolata és az isteni kegyelem adománya. Újabban már azonban a politikai dimenziója került előtérbe; a rendezőnek az ellenállás során szerzett élményeit tükrözi és ezáltal társadalmilag megalapozott erkölcsi értéket visz az életműbe, amely az alávetettség és a megkínzott lélek fő témáit dolgozza fel. A filmet nevezték az 1957-es Cannes-i Filmfesztiválra, ahol Bresson - teljes joggal - elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat. Az alkotást mind a mai napig a rendező legelismertebb műveként tartják számon; ha meg szeretnénk valakit győzni a minimalizmus értékeiről és gyönyöreiről, az Egy halálraítélt megszökött mindenképp a legjobb választás.

Érdekességek

- Bresson annyira autentikus akart lenni, hogy a film kedvéért sikerült kiüríttetni Montluc-ot, két hétig átköltöztették a rabok egy részét más börtönökbe. A börtön 2009-ben zárt be végleg és napjainkban műemlékként funkcionál.

- André Devigny a rendező rendelkezésére bocsájtotta azokat az eszközöket (a köteleket és a kampókat), melyeket a menekülés során megtartott.

- A főszereplő, Francois Leterrier filozófia hallgató volt a Sorbonne Egyetemen, amikor beválogatták a filmbe.

Vélemény

Mindenki ismeri a híres mondást, miszerint a kevesebb néha több. Ezt a mondást több szempontból is alátámasztja a film és szerencsére most a pozitív esetről beszélhetünk. Pedig a film teljes címe pont, hogy nem a minimalizmusra utal, mert azzal bizony nem spóroltak: Egy halálraítélt megszökött, avagy: A szél, ahol akar, ott fúj. Ebből kifolyólag pont a cím, illetőleg a film rendezőjéről, Bressonról meglévő igencsak hiányos háttérinformációim alapján én inkább felkészültem a legrosszabbra, pedig nem is tévedhettem volna nagyobbat.

Való igaz, egy végtelenül minimalista filmről beszélünk, melyben mintha megállt volna az idő. Időnk java részét ugyanis Fontaine celláinak csupasz falai közt töltjük, ahol azt nézzük (és ami a legfontosabb, izguljuk) végig, ahogy főhősünk a látszólagos kilátástalanság ellenére valahogyan mégis össze tud eszkábálni egy rakás felszerelést a sikeres szökéshez. Egyúttal mi is kicsit jobban át tudjuk érezni a helyzetét és talán mi is egy pár pillanatra vele együtt bezárva érezzük magunkat és mi, nézők is átérezzük a szökést fontolgató Fontaine minden egyes szívverését és belső rezdülését. Annak ellenére, hogy már a film címéből kiderül a történet végkifejlete, semmi sem tűnik biztosnak a fináléig, amikor felcsendül Mozart zenéje és végül mi is felszabadulunk főhősünkkel együtt.

A bezártság érzetét erősíti, hogy nem sokat látunk a cellán kívüli világból, ami leginkább csak hangok formájában van jelen: az utcai forgalom zaja, a folyosón járkáló őrök cipőinek csikorgása, a falakon történő kopogások vagy a kivégzésekkor elhangzó puskalövések. Kevés a történetben a párbeszéd is, a főhősünk is többnyire csak magában mondja el gondolatait, és így tárul fel belső világa. Külön érdekesség, hogy egy remek rendezői döntés alapján a német fogvatartók gyakorlatilag arctalanok vagy csak egy-egy testrészük látszik, ezzel is kiemelve, hogy a történetben egyáltalán nincs jelentősége a személyüknek.

Mindezek alapján úgy tűnhet, mintha unalomba fulladnának a lassan csordogáló események és Bresson szépen lassan elvész a részletekben, azonban higgyétek el, hogy pont ezek a pillanatok jelentik a film igazi erősségét és esszenciáját. Míg a legtöbb hasonló témájú film a szökések kitervelését és kidolgozását csak röviden, magára a szökésre koncentrálva mutatja be, itt az előkészületeken van a hangsúly, ami a lebukás veszélye miatt talán még izgalmasabb is, mint maga a szökés. És pont ez a patikamérlegen, lassanként adagolt feszültség az, ami egyrészt jót tesz a filmnek, másrészt kiemeli az alkotást a többi, hasonló témájú film közül.

Ítélet: 10/9