2020. sze 07.

29. A diktátor (The Great Dictator) (1940)

írta: mindennapra1film
29. A diktátor (The Great Dictator) (1940)

mv5bmmexywjjntktnguyzs00odhmltkxyzatnwizogeymgnimmuwxkeyxkfqcgdeqxvynju0otq0oty_v1_sy1000_cr0_0_676_1000_al.jpgUSA (Charlie Chaplin), 125 perc, ff, szatíra

Rendező: Charlie Chaplin

Producer: Charlie Chaplin

Operatőr: Roland Totheroh, Karl Struss

Forgatókönyv: Charlie Chaplin

Zene: Charlie Chaplin, Meredith Wilson

Szereplők: Charlie Chaplin, Paulette Goddard, Jack Oakie, Reginald Gardiner, Henry Daniell, Billy Gilbert, Maurice Moscovich

 

A Filmről

Charlie Chaplin 1940-ben elkészítette első hangosfilmjét, A diktátor című politikai szatíráját. Bár a Modern idők volt az első, technikailag hangos filmnek számító alkotása, de erre a filmjére mondhatjuk azt, hogy eredetileg is annak készült.

44118_49.jpg

Az első világháborúban egy zsidó borbély (Charlie Chaplin) megmenti egy tiszt, Schultz (Reginald Gardiner) életét, de megsebesül, és a külvilágról mit sem sejtve ápolják a kórházban húsz évig. Mire hazamegy, addigra Tomániában már Adenoid Hynkel diktátor (ugyancsak Charlie Chaplin) átveszi a hatalmat. Otthonában gettó és antiszemita törvények várják, és tájékozatlansága miatt természetesen rögtön összetűzésbe kerül a hatóságokkal, de szerencséjére a szépséges mosónő, Hannah (Paulette Goddard) személyében megmentőre lel és társra talál. Schultz eközben magas pozícióba került, de amikor Hynkellel szemben kiáll a zsidók mellett, letartóztatják. Sikerül elmenekülnie, és a borbélynál és barátainál keres menedéket, de végül mindkettőjük munkatáborba kerül. A borbély barátai a fokozódó üldözés elől Österlichbe költöznek, ahol béke van - hiszen ők csak békében szeretnének élni. Nem is sejtik, hogy mind Hynkel, mind szövetségese, Baktéria diktátora, Benzino Napaloni (Jack Oakie) épp Österlichet akarja elfoglalni. A két diktátor összekülönbözik a kérdésen, ezért Hynkel és a hadsereg a határon megbújva, meglepetésszerűen akarja megrohanni az országot. Ekkor szökik meg a táborból a borbély és Schultz, majd a kísérteties hasonlóság miatt összetévesztik a borbélyt Hynkellel, akinek éppen beszédet kell mondani az egész világ hallatára.

Ugyan már rég leáldozott a némafilmek korszaka, de Chaplin még mindig felhasználta az arra jellemző stíluselemeket, és a korábbi filmjeiben kidolgozott poénjaiból is észrevehetünk néhányat. Klasszikus burleszkelemekkel építkezik, amelyek a negyvenes évekre ugyan már vesztettek a népszerűségükből, de a némafilmek korszaka akkoriban azonban még közel állt a nézőkhöz, így sokan még jobban értékelték a csetlő-botló, túlzó gesztusokkal dolgozó helyzetkomikumokat.

A film arra az alaphelyzetre épül, hogy az amnéziás zsidó borbély és a diktátor feltűnően hasonlítanak egymáshoz, ami egy olyan komikai elem, hogy végül még a történelem kerekét is vissza tudja fordítani. Ugyan a film egy fiktív országban (Tománia) játszódik, mégis egyértelműen megfigyelhetőek benne az olyan események, mint az I. világháború, Hitler híres beszéde vagy az Anschluss (Ausztria egybeolvasztása Németországgal).

A film pontos lenyomata a háborús korszaknak, továbbá egy náciellenes propagandafilmnek vagy éppen háborúellenes kiáltványnak is tekinthető, de önálló művészi értékkel is bír. Egy rémisztő valóság találó karikatúrája, melynek alapüzenete időtlen. Chaplin egy kisszerű, gyermekies tulajdonságokkal rendelkező hatalommániás emberként ábrázolja a diktátort, aki ugyan próbálja leplezni a kisebbségi komplexusait, de minden gesztusa elárulja. Chaplin Hitlerre vonatkozó látlelete már 1940-ben is megdöbbentően pontos volt, amikor Hitlert görcsösnek, brutálisnak és közönségesek ábrázolja.

mv5bmtc4ntmxoti1of5bml5banbnxkftztcwotg3nze5ng_v1_sy1000_cr0_0_721_1000_al.jpg

Amikor 1940-ben Amerikában megtartották a film bemutatóját, rögtön vita tárgyát képezte, hogy egyáltalán szabad-e ezt. Ebben az időben még nem volt divat a Führert nyilvánosan kigúnyolni, többek között azért sem, mert Hollywood nem akart lemondani a német és az olasz piacról, így kifejezetten lázadásnak számított a film elkészítése. 

Ugyan Chaplin már számos korábbi filmje alapján kiérdemelte volna az Oscar-jelölést (a némafilmeket látványosan mellőzte az Akadémia), és ha nem számítjuk A cirkusz (1928) című filmjét, amiért egy speciális életműdíjat kapott, valójában ez volt az első filmje, amit jelöltek is a legjobb film díjára. A legjobb film jelölés mellett Chaplint két kategóriában is jelölték (legjobb férfi főszereplő és legjobb eredeti forgatókönyv), illetve a Mussolinit (azaz Napalonit) kiválóan alakító Jack Oakie és a zeneszerző Meredith Wilson is kapott egy-egy jelölést, de a film végül aranyszobor nélkül zárt.

Charlie Chaplin kivételes zsenialitását és munkásságát végül egy életműdíjjal ismerték el az 1972-es Oscar-díjátadáson. Az akkor már 83 éves legendát mintegy 12 percen át tapsolta állva a közönség, aki a meghatottságtól alig tudott megszólalni.

charlie_chaplin_1972_oscars_0.jpg

Érdekességek

- Chaplin jóval később azt nyilatkozta, hogy ha tudott volna a náci haláltáborokról, akkor nem készíti el a filmet.

- A filmet állítólag nagyban inspirálta a náci propagandafilm, Az akarat diadala (Triumph des Willens, 1934).

- Állítólag Chaplin részletes kutatómunkának vetette alá magát, hogy minél jobban megismerje a Führer személyiségét. Tanulmányozta a beszédstílusát, a testmozgását és az artikulációját, hogy minél hitelesebben tudja eljátszani őt.

- Egyes információk alapján állítólag Hitler elrendelte a színész-rendező likvidálását. Más információk szerint viszont a Führer kétszer is megnézte a filmet, de azt nem tudni, hogy mi volt a véleménye a filmről. Ami viszont biztos, hogy betiltotta a filmet Németországban, ahol egészen 1958-ig tiltólistán is maradt.

- A díszleteket és Hynkel dolgozó szobáját (beleértve a híres földgömböt is) az Albert Speer építész által tervezett Új Birodalmi Kancellária berendezéseinek mintájára tervezték meg. Amikor 1945-ben a szovjet csapatok behatoltak a Kancellária lebombázott épületébe, az egyetlen épen maradt tárgy egy hatalmas földgömb volt.

the-great-dictator-1940-wallpapers-9.jpg

- Chaplin teljes mértékben ragaszkodott az előre megírt forgatókönyvhöz, Hynkel beszédét leszámítva, amit a jelenet felvétele során improvizált.

- Chaplin a forgatás során először a borbély jeleneteit készítette el, majd amikor már azokkal végzett, a diktátor jeleneteit vette fel.

- Jack Oakie elmondása szerint bár több száz filmben szerepelt, de mindenki csak Napaloniként emlékszik rá.

Vélemény

Szomorúan konstatáltam, hogy elérkezett az utolsó Chaplin film, viszont szerencsére ez legalább a személyes kedvencem tőle, a zseniális és örök érvényű A diktátor, amivel Chaplin görbe tükröt tart a háborúba rohanó nagyhatalmaknak. Helyszíne egy fiktív ország, főszereplője egy borbély és egy szintén fiktív, de valójában nagyon is ismerős diktátor. 

Az kétségtelen, hogy Chaplin tökös gyerek volt. Nem sokan merték volna bevállalni, hogy a II. világháború kellős közepén elkészítsenek egy a fasizmust és a náci Németországot, illetőleg annak vezetőit nyíltan kifigurázó filmet. Filmjének hőseit csak annyira torzította el, hogy azok még felismerhetőek maradjanak. A Hynkel (németül tyúk) és Hitler, illetőleg a Napaloni és Mussolini közötti hasonlóságot úgy gondolom nem kell külön bemutatnom. A kövér Herring, aki nevéhez méltóan bolond, mint egy hal, egyértelműen Hermann Göring paródiája, míg az ördögi tanácsadót Garbitsch-nak hívják (angolul "garbage", azaz szemét), aki pedig Joseph Göbbels propagandaminiszter megszemélyesítése.

A film számos szenzációs jelenetet tartalmaz, melyek örök érvényűek és akár önállóan is megállnák a helyüket. Hynkel beszéde, vagy ha úgy vesszük Hitler beszédének paródiája (mialatt még a mikrofonok is meghajlanak) számos alkalommal idézett jelenet, akárcsak az a jelenet, amikor Hynkel a földgömbbel (vagy strandlabdával) játszik önfeledten.

De remek jelenet az is, amikor a süteményeket eszik, hogy azáltal döntsék el melyikük vállalkozik önként az öngyilkos küldetésre, míg a személyes kedvencem, amikor Chaplin Brahms zenéjére borotválja az egyik vendégét.

Chaplin világlátására mindig is jellemző volt a társadalomkritika és a tömegkultúrával való szembenézés, látásmódját pedig mindig is igyekezett az adott korhoz mérten aktualizálni. Már korábbi filmjeiben is felhívta a figyelmet ezekre a globális problémákra, mint a felgyorsult nagyvárosi élet és a gazdagok és szegények közötti különbségek (Nagyvárosi fények, 1931), vagy az elgépiesedett, kapitalista világ (Modern idők, 1936). Itt azonban Chaplin, kihasználva az aktuális világpolitikai helyzetet, lépett egy merészet és csinált egy szatírát Adolf Hitler személyéről és az általa képviselt elvekről.

A film korántsem tökéletes, különösen az emlékezetes finálé, ami teljesen átitatódik a moráltól és a pátosztól. Mindezek ellenére a monológ egyszerre inspiráló és könnyfakasztó, annak ellenére is hogy jól láthatóan egy pacifista propagandaszöveg.

A diktátor, akárcsak a rendező összes eddigi filmje egy kihagyhatatlan klasszikus, ami kora ellenére még mindig friss tud maradni és ami miatt a film a mai napig kimagaslik a legtöbb vígjáték közül, hogy nem csak nevettetni és szórakoztatni akar, hanem az egész világra vonatkozó üzenettel is rendelkezik.

Ítélet: 10/10

Szólj hozzá

propaganda szatíra zsidóság hangosfilm burleszk II. világháború Oscar Hitler Chaplin háborúellenes