Franciaország (R.A.C.), 114 perc, ff, háborús film

Rendező: Jean Renoir

Producer: Albert Pinkovitch, Frank Rollmer

Operatőr: Christian Matras, Claude Renoir, Jean-Serge Bourgoin

Forgatókönyv: Jean Renoir, Charles Spaak

Zene: Joseph Kosma

Szereplők: Jean Gabin, Pierre Fresnay, Erich von Stroheim, Marcel Dalio, Dita Parlo, Julien Carette, Gaston Modot, Georges Péclet

 

A Filmről

A nagy ábránd egy első világháborús német hadifogolytábor francia katonáinak mindennapjait tárja elénk. Köztük van Maréchal hadnagy (Jean Gabin), a munkásemberből lett pilóta és de Boeldieu százados (Pierre Fresnay) is, akiknek repülőgépét lelőtték. Néhányan szökni készülnek, mire azonban az alagút elkészül, egy másik fogolytáborba, egy régi vár falai közé szállítják őket.

• 
• 
• 

Az arisztokrata de Boeldieu százados összebarátkozik a német táborparancsnokkal, von Rauffensteinnel (Erich von Stroheim) melynek során különös, bajtársias viszony alakul ki közöttük. A háború szabályai szerint ellenséges oldalon álló tisztek egymás iránti rokonszenve a szökés sikerességét is veszélyezteti. A százados méltóságán alulinak tartja a szökést, de azért segít fogolytársainak. Mialatt az elképedt von Rauffenstein a várfalon furulyázgató Boëldieu-t próbálja lebeszélni tervéről, majd végül kénytelen lelőni, a többiek megszöknek. Maréchal és a sebesült zsidó Rosenthal (Marcel Dalio) egy német nő (Dita Parlo) tanyáján találnak átmeneti menedéket. Az asszony és Maréchal között szerelem szövődik, és végül a két szökevénynek is sikerül átjutnia a svájci határon.

• 
• 
• 

Jean Renoir 1937-ben, a második világháború kitörése előtt két évvel bemutatott alkotása kiváló lenyomata egy kor utolsó pillanatainak, amikor még jelentett valamit a bajtársiasság, az ellenfél tisztelete. Az 1914-ben játszódó filmben egy olyan fogolytábort láthatunk, ahol a fogvatartó nem alázza meg foglyát, nem tör annak elpusztítására. Az emberiesség utolsó történelmi pillanatai ezek, amelyekből később már csak merő ábránd maradt. Egy igazi pacifista darab, minden jelenetéből visszatükröződik a háború értelmetlensége miatti letargia, mindkét fél tudja, hogy itt csak vesztesek vannak.

A film az úgynevezett fekete poézis egyik legkiemelkedőbb műve. A filmekre a végtelen melankólia és pesszimizmus jellemző. Hőseik boldogtalan, kilátástalan helyzetbe taszított egyének, akik erkölcsi győzelmet aratnak ellenfeleik felett, de mindhiába, mert keserű sorsukat nem kerülhetik el. A történetet Renoir rendkívül visszafogottan, higgadt, realista stílusban adja elő. Kerüli a drámai nagy jelenetek részletező bemutatását, az ábrázolásban nem az események menete a fontos, hanem ami mögöttük van. Nincs kegyetlenkedés, nincs mérhetetlen gonoszság, és maga a háború sem jelenik meg a filmben, tulajdonképpen egy idealizált képet kapunk az egyre szigorúbb fogolytáborokról. Ám ez a közeg nagyon is alkalmas arra, hogy a rendező kifejtse tézisét és rámutasson arra a tényre, hogy a társadalmi különbségek sokkal fontosabbak, mint a nemzeti hovatartozás.

• 
• 
• 

Jean Renoir leghíresebb filmjében egyetlen csatajelenet sincs, mégis az egyik leghíresebb háborús alkotás, nem véletlenül, megrázó dráma, annak ellenére, hogy nincsenek benne látványos harci jelenetek. Renoir tragikusan szép látomása igazi filmélményt tud nyújtani sok-sok évtizeddel a keletkezése után is, nem véletlenül lett klasszikus a saját műfajában. A film címét a később Béke Nobel díjjal kitüntetett Norman Angell 1909-ben megjelent könyvétől kölcsönözte. A könyv egyébként az írónak azt a tételét fejtegeti és próbálja bizonyítani (még az első világháború előtt), hogy egy elhúzódó európai háború egyszerűen nem történhet meg, mert nincsen semmilyen racionális haszna. Legvégül pedig, mint már sok eddigi film esetében, ennek a filmnek is van magyar vonatkozás, mivel a zenéjét Kozma József (Joseph Kosma) magyar származású zeneszerző szerezte, akit a francia sanzon megújítójának tartanak.

Érdekességek

- A film 1937-ben nézőcsúcsot döntött, 2 hónap alatt egyetlen moziteremben 200 000 néző váltott rá jegyet, ez abban az időben egyértelmű rekordnak számított.

- Amikor a németek megszállták Franciaországot, rögtön be is tiltották A nagy ábrándot, annyira nagy hatásúnak tartották az üzenetét.

- A filmet a Fehér Házban is levetítették, méghozzá Roosevelt elnök idején, a feleségének születésnapja alkalmából.

- A film a híres "Brüsszeli tizenkettő" egyike.

- A Jean Gabin által viselt egyenruha megegyezik azzal az egyenruhával, melyet a rendező a I. világháború során viselt, amikor a légierőnél szolgált.

- A filmet az amerikai filmkritikusok 1938-ban az év legjobb külföldi filmjének választották és az első film volt, melyet külföldi filmként jelöltek a legjobb film díjára is.

Vélemény

Valamiért nem igazán akart könnyen megszületni ez az értékelés. Talán a film témája miatt, vagy más miatt, de a lényeg, hogy nehéz szülés volt. Ez az a film számomra, amit én mindig úgy szoktam értékelni, hogy tipikus 10/6-os film. Ezek azok a filmek számomra, melyeket megnézve egy egész jó filmélménnyel találkozik a néző, ugyanakkor egy pár hónap vagy fél év múlva már szinte el is felejti az egészet. Itt is ugyanazt éreztem, amikor néztem, azaz egy év múlva már lehet egy jelenetet sem tudnék újra felidézni belőle, annak ellenére, hogy alapvetően nem rossz film.

Hogy mi is volt vele a problémám? Attól könnyebben el tudok tekinteni, hogy a háborús filmekre jellemző csatajelenetek, stratégiai megbeszélések, drámai jelenetek vagy a filmlezáró katarzis elmaradt, azt viszont már kevésbé tudtam megbocsátani, hogy egy fogolytáborban játszódó filmben maga a szökési kísérlet szorult háttérbe az emberi sorsok és társadalmi szerepek ábrázolása mellett. Zavaró volt még továbbá a kissé furcsa történetvezetés, vagy a szerintem nem megfelelően kidolgozott karakterek. Ami pedig nagyon lehúzta a film végső pontszámát, az a film utolsó tíz perce, a tulajdonképpeni szökés utáni üresség és teljesen felesleges lezárás megspékelve a számomra teljesen hiteltelen szerelembe eséssel és a a gyakorlatilag teljesen elsikkasztott svájci határon történő átjutással.

Fenti hibái ellenére szerencsére vannak olyan erősek a dialógusok, a színészi játék és az operatőri munka, hogy nem olyan feltűnő, ha időnként megbicsaklik a történet íve. Aki pedig a számos remek színészi teljesítmény közül kiemelkedik, az nem más, mint Erich von Stroheim. Nekem ő volt a személyes kedvencem, aki megjelenésével, stílusával és lehengerlő személyiségével uralta az egész filmet, holott csupán csak mellékszerepet töltött be. Ha valamire mégis fogok évek múltán emlékezni, az főleg neki lesz köszönhető.

És hogy mire is utal szerintem a film címében rejlő A nagy ábránd? A filmjében Renoir egy számára tökéletesnek tűnő világot szeretett volna bemutatni. Egy olyan világot (háborút), ahol egy úriember a háborúban is az marad, a fogolytábor őrei rendesen bánnak a foglyokkal, és ők is rendesen bánnak egymással. Egy olyan világot mutat be, ahol egy magas rangú arisztokrata feláldozza magát azért, hogy társai megszökhessenek, és a fogolytábor parancsnoka bocsánatot kér azért, amiért lelőtte "barátját", és a szökevényeket egy német asszony gondolkodás nélkül befogadja. Az azonban mindenki számára világos, hogy ez sajnos csak egy hiú ábránd és az élet nem így zajlik, pláne nem egy háború idején.

https://videa.hu/videok/film-animacio/a-nagy-abrand-1937-aIFFUtFNT3Lt46g9

Ítélet: 10/6